Hétvégén kilencen haltak meg az utakon

Vágólapra másolva!
Több mint négyszáz közlekedési baleset, kilenc halálos, ötven súlyos, 87 könnyű sérült - ez a hétvége mérlege. Ismét sok embert kaptak ittas vezetésen.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hétvégén (pénteken, szombaton és vasárnap) összesen 435 közúti közlekedési baleset történt. Nyolc balesetben kilencen vesztették életüket, a személyi sérüléssel járó balesetek közül ötven súlyos, 87 könnyű sérüléssel végződött. Ezeken felül 290 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.

A közúti ellenőrzések során 254 esetben színeződött el a szonda.

A hétvégén 119 körözött személyt fogtak el a rendőrök, 244 főt tetten értek és 249 személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával.