Csendben frissült a Mazda3

Vágólapra másolva!
Felfrissült a Mazda3 1,6 literes dízelmotorja, a blokk 115 lóerős lett.
Vágólapra másolva!

Különösebb hírverés nélkül frissítették a Mazda3 1,6 literes dízelmotorját, 109-ről 115 lóerőre ugrott a teljesítmény, miközben a fogyasztás valamivel csökkent. A CD109 kivitel helyett a magyar árlista már a CD115-öt tartalmazza, hatfokozatú manuális váltóval 4,4 liter a frissített motor átlagfogyasztása.

Nőtt a nyomaték is, 240-ről 270 Nm-re emelkedett a maximum, ehhez átdolgozták a befecskendezési rendszert és a turbófeltöltőt is. 1700 és 2700-as fordulatszám között folyamatosan rendelkezésre áll a legnagyobb nyomaték, a csúcsteljesítmény 400 fordulattal korábban, 3600-tól elérhető.

Új a karbantartást nem igénylő részecskeszűrő is, a gyorsulási adatok és a végsebesség nem változtak. Kilométerenként 117 gramm a frissített modell szén-dioxid-kibocsátása.