Négy liter a Chevrolet Volt átlagfogyasztása

Vágólapra másolva!
Hivatalos mérés szerint 3,92 liter a Chevrolet Volt átlagfogyasztása.
Vágólapra másolva!

Hivatalosan is lemérte a Chevrolet Volt átlagfogyasztását az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA), ezek szerint a konnektoros hibrid átlagfogyasztása 3,92 liter. Ha csak az elektromos üzemmódot nézzük, 2,53 liter a mutató, az akkumulátor lemerülése után 6,36 liter az átlagfogyasztás.

Tisztán elektromos üzemmódban 56 kilométer a Volt hatótávolsága az EPA szerint, az 1,4 literes motorral együtt 606 kilométert lehet megtenni tankolás nélkül.

Kategóriájában a Volt a legtakarékosabb autó Amerikában, a számok tükrében azonban a GM-nek lassan be kellene látnia, hogy rossz úton jár, amikor "kiterjesztett hatótávolságú elektromos autóként" próbálja beállítani a Voltot. Villanyautótól a négyliteres fogyasztás magas, a Nissan Leaf benzin- és áramár összehasonlításán alapuló EPA-mutatója például 2,38 liter.