Közlekedési információk szombatra

Vágólapra másolva!
A közutakon az elmúlt nap 24 órájában összesen 162 közúti közlekedési baleset történt. Ebből egy közlekedési baleset halálos egy áldozatot követelt, kilenc súlyos, 39 pedig könnyű sérüléssel járt. Ezeken felül 113 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.
Vágólapra másolva!

A meteorológiai előrejelzés szerint szombaton felszakadozhat a felhőzet. Az éjszakai havazást követően napközben már szárazabb időre számíthatunk, többórás napsütés várható.

Az országos közúthálózaton ezen a hétvégén is számos helyen folynak közúti munkálatok, ezért figyeljék az erre felhívó táblákat, jelzéseket!

Az M0-ás régi szakaszán folyamatosan épül a harmadik forgalmi sáv. Jól kiépített és kitáblázott terelés mellett folyamatos sebességkorlátozás van érvényben. Folyamatosan, szakaszosan építési területeken kell áthaladni. Ez érvényes az M0-M7 csomópontra is! Fokozott óvatossággal közlekedjenek, különösen munkagépek környezetében!

Az M1-es autópálya mindkét pályaoldalán a 13-15. km szelvények közötti szakaszon a hídépítés és a szűkebb keresztmetszet miatt 80-100 km/ó korlátozás van érvényben. Az M3-mas autópályán a bal pályatesten (a Budapest felé haladók) a 75-73. és a 91-89. km szelvényekben, a jobb pályatesten (a Budapest felől) haladók a 71-120. km szelvényeknél számíthatnak nagyfelületű burkolatjavításra és 60-as sebességkorlátozásra, mozgó terelésre.

Az M35-ös úton a teljes szakaszon mindkét oldalon 80 km/ó sebességkorlátozás és mobil terelés mellett útjavítási munkát végeznek. Figyeljék a táblák jelzéseit! Az M6-oson mindkét pályaoldalon a 22-77. km szelvényekben mobil terelés és sebességkorlátozás mellett egy-egy szakaszon dolgoznak. Figyeljék a táblák utasításait! Az M7-es autópályán mindkét oldalon a 17-45. km szelvényekben úton folyó munkálatokat végeznek 80 km/ó sebességkorlátozás és mobil terelés mellett.

A hétvégi határforgalmat tekintve Hajdú-Bihar megyében Ártánd közúti határátkelőhelyen ki- és belépő irányban pénteken és szombaton 30-60 perces várakozás várható a teherforgalomban. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsősorban Záhony közúti határátkelőhelyen várható nagyobb mértékű, akár 60-120 perces forgalomtorlódás a hétvégén a személy- és teherforgalomban, mindkét irányban. A várakozási időt növelheti a Vám- és Pénzügyőrség által a jövedéki termékekkel való visszaélés megakadályozása érdekében bevezetett új intézkedés, miszerint számítógépes nyilvántartást vezetnek a személyautók üzemanyagszintjéről, illetve a külföldön megtett távolságról.

A záhonyi Tisza-híd állagmegóvási, megerősítési munkálatai befejeződtek. A záhonyi forgalomtorlódás elkerüléséhez alternatív útvonalnak továbbra is a 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.

Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600 telefonszámon.

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására, a szükséges kapacitással fognak üzemelni; ha szükséges, ideiglenes forgalmi rendet alakítanak ki a várakozások csökkentése érdekében. Az utasok naprakészen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről ezen az oldalon.

Elindulás előtt - vagy ha már úton vagyunk - érdemes tájékozódni az adott útszakasz forgalmi helyzetéről. Ezt megtehetik a következő információs vonalakon:

* Útinform rádiós információit hallgatva

* Útinform telefonos utastájékoztatója: 336-24-00

* www.kozut.hu honlapon.