A Brabus tökéletesítette a Mercedes SLS AMG-t

Vágólapra másolva!
A Mercedesek tuningolásában jártas Brabus nem hagyhatta ki a lehetőséget, hogy a gyári sportrészlegnél is többet hozzon ki az új sirályszárnyas Mercedesből.
Vágólapra másolva!

A Brabus egy kicsit csipkelődik azzal, hogy az SLS AMG-ból elkészítette saját, még kifinomultabb verzióját. A Widestar névre keresztelt újdonság igazi különlegessé az, hogy az autó műszaki paramétereit jobban személyre szabhatók. Láthatóan nagyon óvatosan nyúltak hozzá a külsőhöz: a cég szélcsatornájában tesztelt karbon betétek és légterelők mellett elöl húsz, hátul huszonegy colos fekete könnyűfém kerekek jelentenek újdonságot. A szénszálas idomok maradhatnak feketék, de a megrendelő igényei szerint a karosszéria színére, vagy komplementer színekre is fényezhetők.

Forrás: Brabus

A legfontosabb átalakítás a kerekek mögött, a futóműben található. Az eredeti helyére a Bilsteintől származó, állítható magasságú és keménységű felfüggesztés került, amely legalacsonyabb állásban a gyárinál harminc milliméterrel lejjebb ülteti az SLS-t, gombnyomásra pedig a lengéscsillapítás karakterisztikája is változtatható, kőkeményről akár az eredetinél is kényelmesebbre.

Forrás: Brabus

A 6,2 literes V8-as motort érintetlenül hagyták, inkább felszereltek egy tizenkét kilogrammal könnyebb, szabályozható hangkibocsátású, titán kipufogórendszert, amely tíz lóerővel növeli a teljesítményt. Belsejét az egyedi sirályszárnyasra vágyó vevők ízlése szerint burkolják újra karbonelemekkel, bőrrel vagy alcantarával.