Új Lancia Thesis és Ypsilon Genfben

Vágólapra másolva!
Két új modellt is bemutat a Lancia a Genfi Autószalonon, a Thesis-utód Themát, illetve az Ypsilon következő generációját.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, hogy a Fiat elszánta magát arra, hogy leleplezze a Lancia Thesis utódját, amelyet korábbi hírek szerint a Chrysler 300C padlólemezére épít. A márciusi Genfi Autószalonra tervezik a premiert, az autó neve a 80-as évekből ismert Thema lehet.

Tekintettel a Fiat és a Chrysler összefonódására, a Thema nem lesz más, mint a 300C átemblémázott és új hűtőráccsal készülő változata. Arra számít a Fiat, hogy a vásárlók nyolcvan százaléka az új 230 lóerős, háromliteres dízelmotort választja majd, de ott lesznek a kínálatban a Chrysler-féle benzinmotorok is.

Szintén Genfben debütál az új Ypsilon, amely történetében először ötajtós változatban is kapható lesz. Ezzel a húzással szélesebb közönséghez tud szólni a Lancia, a műszaki részletekről egyelőre nincs hír. Mindkét Svájcban bemutatásra kerülő modell már jövőre piacra kerül.