Átrajzolták a Mercedes C osztályt

Vágólapra másolva!
A Mercedes-Benz képeket és adatokat tett közzé legnépszerűbb modelljének frissített változatáról. Kétezer ponton módosították a 3-as BMW és az A4-es Audi vetélytársát.
Vágólapra másolva!

Forrás: Mercedes
LED-ekkel rakták tele az új, íveltebb első fényszórókat. 0,26-os légellenállása kategóriaelső
(Még több kép a galériában, kattintson a képre!)

Nem okozott nagy meglepetést a Mercedes bejelentése, hogy jövőre frissül a C osztály, ugyanis korábban már számos kémfotó és kiszivárgott kép is megjelent az átrajzolt modellről. Közel négy éves pályafutása alatt a legnagyobb darabszámban elkelt Mercedes-Benz lett, de az egymilliónál is nagyobb eladási darabszám ellenére idén már muszáj volt frissíteni, hogy továbbra is fenntartsák iránta az érdeklődést. Sajnos a külső változtatások nem sikerültek valami jól: az első lámpák formáját az új CLS mintájára próbálták ívelni, ám ezzel csak azt érték el, hogy elölről egy Skoda Octaviához lett hasonló a C osztály. Nem látszik, de a motorháztatő már alumíniumból készül, hogy csökkentse a tömeget, és javítsa a súlyelosztást.

Forrás: --
Az új CLS-hez akar hasonlítani a C osztály, de ehelyett letagadhatatlanul skodás lett

Az utastérben új kárpitok, finomabb és puhább anyagok jelentik a változást, de emellett átalakították a középkonzolt is: új formájú légbeömlők, hifi és egy nagyobb méretű LCD képernyő az újdonság, de például a kormánykereket is kicserélték az új CLS-ből ismert darabra. Átalakult a három órából álló műszeregyüttes is, a középsőbe kör alakú LCD képernyő került.

Forrás: Mercedes
Az utastérben számos formai és technikai megoldást átvettek az E osztályból

A C osztály motorpalettáját folyamatosan frissítette a Mercedes, de ennek ellenére van újdonság a ráncfelvarrás kapcsán, ugyanis a német gyár ígérete szerint az összes motor takarékosabb lett. Egyetlen új motor érkezett, a C 350 erőforrása a korábbi 272 lóerős helyett már egy 305 lóerős 3,5 literes V6-os, amely még 5 százalékkal takarékosabb is elődjénél.

Szintén technikai újdonság, hogy a 4Matic, azaz az összkerekes kiviteleket leszámítva mindegyik C osztály start-stop rendszert kap. Az extralistán olyan fejlesztések jelennek meg, mit például a parkolóasszisztens, a sávtartó elektronika, a holttérfigyelő vagy a sofőr éberségét figyelő rendszer.

Forrás: Mercedes
Európában csak jövő tavasszal mutatkozik be a friss C osztály

A januári amerikai premier után Európában várhatóan a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be majd az új C osztály, de előrendeléseket már januártól felvesznek az autóra.