Pekingben évi 800 ezerről 240 ezerre korlátozzák a kiadható gépkocsirendszámokat. Ezenkívül a jövőben minden pekinginek egy autó lehet a nevén, és emelkednek a parkolási díjak - csak néhány az új, drákói intézkedések közül, amelyekkel a kínai főváros ellehetetlenült közúti közlekedési helyzetén kíván javítani a városvezetés.
A pekingi kormányzat csütörtökön bejelentette, hogy a jövő évben 240 ezer darabra korlátozza a kiadható rendszámok keretét, és már péntektől csak sorsolás útján juthat valaki rendszámhoz. A havi átlag 17.600 rendszámtábla 88 százalékát kaphatják majd magán személyautó-vásárlók, két százalék jut a kereskedelmi járműveknek, és a maradék tíz százalékon osztoznak a vállalatok és a kormányzati szervek.
2010-ben 700 ezer új autót adtak el Pekingben, ami azt jelenti, hogy a hivatalos statisztika szerint a számuk immár meghaladja a 4,7 milliót. Az új szabályok szerint egy pekingi polgár nevén egy autó lehet. Ha valaki újra cseréli a régi kocsiját, abban az esetben nem kell a sorsolásban részt vennie.
2011. április elsejétől új parkolási tarifákat vezetnek be. Egyes helyeken az eddigi ötszörösébe kerül majd a parkolás; az ötös körgyűrűn belül az eddigi 30 perc helyett 15 percre szabják meg a díjakat. A nem Pekingben regisztrált autókat - ugyancsak az ötös körgyűrűn belül - nem engedik a városba a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időszakban.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/1012/20101225dugokinak3.jpg)
Az intézkedések kétségkívül átalakítják az autópiacot, és mivel a márkakereskedések az évi mintegy 800 ezer darab helyett csak 240 ezret adhatnak el, vélhetőleg több bezárásra kényszerül. A csütörtökön bejelentett új szabályozásról már hetekkel ezelőtt pletykák terjedtek, aminek hatására csak az elmúlt héten az átlag kétszeresét, 30 ezer autót adtak el Pekingben. A televízióban kétségbeesett vevők panaszkodnak a bemutató autók szomszédságában arra, hogy már szinte nem lehet új autót venni, mindenütt heteket kell várni. Egy szalon tulajdonosa a karját széttárva magyarázta: nem tud segíteni.
Pekingben 2005-ben még csak alig két és fél millió autó volt az utakon. A helyzet azóta sokat változott. Az életszínvonal emelkedésével százezrek vásároltak maguknak vagy gyermeküknek autót, és mivel a városi úthálózat képtelen volt a helyzettel lépést tartani, és a korlátozások sem bizonyultak elég hatékonynak, Peking közlekedése lényegében ellehetetlenült. Az emberek ma órákat ülnek az autójukban, a sokszor nem túl tapasztalt vezetők külön forgalmi akadályokat képeznek, egyre többet használják a kürtöt, határozottan agresszívebbek az úton lévők.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1012/20101225dugokinak.jpg)
Peking igyekszik a lakosság egy részét "visszaültetni" a kerékpárra, de hiába. A metróállomások melletti parkolók, a városszerte felállított bérleti helyek, a kölcsönzőket működtető vállalkozók tucatjai mentek csődbe. A városvezetés emellett gőzerővel fejleszti a tömegközlekedést, a jelenlegi 228 kilométer hosszú metróhálózat például - öt új vonallal - 108 kilométerrel bővül az év végéig. Ezekkel 336 kilométer hosszan, 14 metróvonala lesz a kínai fővárosnak.
Kína 2009-ben előzte meg az Egyesült Államokat, és lett a világ első számú autópiaca. Tavaly 13,6 millió gépkocsit adtak el az országban.
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
A Ford válasza a Bogárra - Taunus 12m (1966) veterán teszt
A Ford ezzel az autóval akarta megállítani Amerikában a Volkswagen Bogár térhódítását az olcsó kisautók piacán, de nem igazán jött be az elképzelés, ezért fogták a ...
Csak a fejedre vigyázz! - Mercedes-Benz CLA-menetpróba
A kizárólag Kecskeméten készülő négyajtós Merci esetében a látványos formaterv fontosabb volt a praktikumnál. A CLA szerencsére vezetési élménnyel kompenzál, pályán sem ...
Képzelt riport egy autóvásárlásról - Audi S6 teszt
Három tagbaszakadt maffiózót nem könnyű rábeszélni egy sportlimuzinra, ha egyszer oda a legendás Lamborghini-motor, és még a lóerő háborúban is vesztésre áll, de egy ...
Melyik autóé a legjobb menetstabilizáló?
Tízautós összehasonlító teszten vizsgálta az auto, motor und sport, hogy melyik gyártó menetstabilizáló elektronikája a legbiztonságosabb. Az Audi kiemelkedett a ...
A Google hadserege
A néhány hete indult Google Street View nevű szolgáltatásával szinte egész Magyarországot be lehet barangolni virtuálisan. Utánajártunk, hogy milyen autókkal és ...
Beckham Messi miatt vonul vissza
Aki kérdez: Gary Neville. Aki válaszol: David Beckham. Két MU-legenda beszélget.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.