Kétórás munka vár a tömegesen visszahívott Suzuki Swiftekre

Suzuki Swift visszahívás, lengéscsillapító-csere
Vágólapra másolva!
Hetvenezer forintba és két órába kerül a balesetveszély miatt visszahívott régebbi Suzuki Swiftek lengéscsillapító-cseréje. Az összességében több milliárdos költséget a Magyar Suzuki fizeti, a tulajdonosokat értesítik, de maguktól is jelentkezhetnek bármely márkaszerviznél. Végignéztük a munkafolyamatot.
Vágólapra másolva!

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Nem rohanták meg a tulajdonosok a márkaszervizeket, egy-két napon belül sor kerülhet a cserére

Csak itthon 124 ezer régebbi, 1997 és 2002 között, Esztergomban gyártott Suzuki Swiftet érint a Magyar Suzuki által decemberben meghirdetett rendkívüli visszahívási akció. A meghibásodásra hajlamos alkatrész az azóta megszűnt egri Berva cég korrodálódó első lengéscsillapítója, amely az 1997 és 2002 között beépített öt különböző gyártmány egyike. A tulajdonosokat alvázszám-lista alapján értesíti a gyár, így abban az esetben is elérik őket, ha az autó időközben már gazdát cserélt. A Magyar Suzuki kommunikációs vezetője későbbre ígért választ kérdéseinkre, de Zubán Attilától, az egyik budapesti Suzuki-márkaszerviz munkafelvevőjétől megtudtuk, tavaly tízezer levelet küldött ki az esztergomi cég, folyamatosan értesítik a Swift-tulajdonosokat. A lengéscsillapító gyártmányát egyébként bárki egyszerűen leolvashatja, ha benéz a kerék mögé.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ya6QFfli5549c5sP

Nézze meg videón a régi alkatrész újracserélését!

A Régi Swift Klub vezetője, Zrak László az [origo]-nak elmondta, azok a klubtagjaik, akik megkapták az értesítőt, már túl vannak a cserén, de nem minden érintetthez érkezett meg a tájékoztató. Sterczer Ádám, a Suzuki Hollós szervizvezetője elmondta, nem szükséges megvárni a formanyomtatványt, minél előbb érdemes felkeresni egy márkaszervizt, ahol az alvázszám és a lengéscsillapító ellenőrzését követően térítésmentesen elvégzik a cserét. "Az autóiparban egyedülálló, hogy egy gyártó figyelemmel kíséri a tizenéves típusok utóéletét" - mondta Sterczer a Suzuki Hollós szervizállásában, ahol végigkövettük a körülbelül kétórás, összetett műveletet.

Forrás: Suzuki
Az 1997-2002 közötti Swiftek használtpiaci ára 300-800 ezer forint körüli. A beépített alkatrész értéke tehát akár a kocsi árának ötöde is lehet

"Ilyen korú, rendszerint magas futásteljesítményű autóknál általában már csereéretté válik a lengéscsillapító, a gyár által kifogásolt darabok sincsenek rosszabb állapotban, mint más márkák eredeti alkatrészei" - mondta Sterczer. A megkérdezett négy fővárosi és vidéki márkaszervizben egy hónap alatt, átlagosan tizenöt autó járt a visszahívási akció keretében. Megoszlanak a tapasztalatok, találkoztak már korrodált példányokkal, de többnyire jó állapotú alkatrészeket szerelnek ki. "Ha felmerül a meghibásodás lehetősége, biztonsági szempontból mindenképpen megéri a csere." Zrak László már hallott arról, hogy a lengéscsillapító hibája miatt kitört egy Swift kereke, de a 130 fős egyesületben még nem volt gond a futómű-alkatrészekkel.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
A Magyar Suzuki a márkaszervizekre bízta, cserére szorulónak tartják-e a tizenéves lengéscsillapítókat
(Nézze végig képeinken a hetvenezer forintos műveletet! Kattintson a képre!)

A Suzuki Hollós szervizvezetője szerint a Berva gyártmányok hiányossága is úgy derült ki, hogy a Suzukinál jelenleg is tesztelik a régi modelleket, hogy tapasztalataikat az újak tervezéséhez felhasználhassák, és az eladott autók üzemeltetését is segíthessék. A kopott Bervákat ezúttal japán alkatrésszel pótolják.

Bóna László, az egyik első magyar Suzuki szerviz munkatársa szerint a visszahívási akció fellendíti a forgalmat, hiszen döntően háromévesnél fiatalabb autókon dolgoznak, melyeket garanciális szervizre visznek, a jótállás lejárta után inkább ismerős szerelőre bízzák az esetleges javításokat. A műhelyekben nincs várólista, a legforgalmasabb helyeken egy-két napon belül tudnak időpontot adni. Sterczer Ádám megjegyezte, a kényszerű szervizlátogatás nem csupán egy pár új, megfelelő úttartást biztosító lengéscsillapítóval, hanem egy tizenkét pontos, komplett átvizsgálással is jár, amely során ingyenesen felmérik az autók állapotát.

70 ezer forintba kerül autónként

Pontosan nem tudni, a 124 ezer potenciálisan lengéscsillapító-cserére szoruló Swiftből mennyi rója ténylegesen a magyar utakat, és hány végezte bontókban vagy került külföldre. Sterczer Ádám szerint lehet, hogy csak feleannyi autót érintett, a 60 ezer forintos alkatrész-költséggel és a tízezres munkadíjjal együtt azonban ez is többmilliárdos kiadást jelenthet a Magyar Suzukinak. (A témáról bővebben az Üzleti negyed kapcsolódó cikkében olvashat.)