A tetemes pénzbüntetés mellett két év, négy hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte a bíróság azt az ittas férfit, aki a vele szemben intézkedő rendőröket szóban inzultálta. A határozat jogerős - írja a Beol.hu.
![Fotó: Mudra László [origo] Fotó: Mudra László [origo]](http://static9.origos.hu/i/1009/20100915biztonsag7.jpg)
A Beol.hu információi szerint az elmúlt év január 23-án, az esti órákban, a békéscsabai dr. H. Gy. nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, majd beült az édesanyja tulajdonát képező, de általa üzemben tartott Mercedes-Benzbe, és azzal a városban közlekedett. Egy rendőri ellenőrzés során kiderült, hogy részegen vezetett. Az intézkedés során a férfi közölte a négy intézkedő rendőrrel, hogy "hülyék vagytok, mert csak rendőrök tudtatok lenni". A vérvételre való előállítás során végig lekezelő hangnemben, tegeződve beszélt az egyenruhásokhoz, többször is becsmérelve őket.
Február 19-én a békéscsabai rendőrök ismét igazoltatták, ezúttal is volt alkohol a vérében, miközben a 44-es főút elkerülő szakaszán autózott. Ekkor már a korábbi eset miatt nem is ülhetett volna volán mögé, hiszen a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság a rendőri intézkedéskor történt négy rendbeli becsületsértés miatt eljárást indított a férfi ellen, és az ügy iratait tavaly március 30-án vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek - tudta meg a Beol.hu Vargáné Szombati Andreától, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Azt már a megyei bíróság sajtótitkára mondta el érdeklődésünkre, hogy a Békéscsabai Városi Bíróság a 2010 júniusában, dr. H. Gy. vádlottat két rendbeli ittas járművezetés és négy rendbeli becsületsértés vétsége miatt 880 ezer forint pénzbüntetésre és két év, négy hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság kötelezte továbbá 77 ezer 776 forint bűnügyi költség megfizetésére.
Dr. Bagdi Árpád bírósági sajtótitkártól a Beol.hu megtudta, hogy az ítélet azóta jogerőre emelkedett.
Nincs Wartburg-érzés az új Focusban - Ford Focus 1.0 EcoBoost-menetpróba
Meghökkentő mérete ellenére meglepően jól teljesít a Ford új háromhengeres, egyliteres turbós erőforrása a Focusban. Az 1,6-os szívómotor kiváltására tökéletes.
Nincs Wartburg-érzés az új Focusban - Ford Focus 1.0 EcoBoost-menetpróba
Meghökkentő mérete ellenére meglepően jól teljesít a Ford új háromhengeres, egyliteres turbós erőforrása a Focusban. Az 1,6-os szívómotor kiváltására tökéletes.
Nincs Wartburg-érzés az új Focusban - Ford Focus 1.0 EcoBoost-menetpróba
Meghökkentő mérete ellenére meglepően jól teljesít a Ford új háromhengeres, egyliteres turbós erőforrása a Focusban. Az 1,6-os szívómotor kiváltására tökéletes.
Audi A3-ellenfél a Volvótól
A korábbi, nem túl jó minőségű felvételek után gyári fotókon is látható a Volvo V40. Premier a Genfi Autószalonon.
Kiszivárgott képeken az új Audi A3
A Golf méretű Audi külsejét is hozzáigazították a nagyobb márkatársaiéhoz. A hivatalos premier Genfben lesz.
Cicaszemeket kap az új Ford Transit
A Genfi Autószalonon leplezik le a Turneo Custom nevű kisbuszt, egyelőre csak tanulmányként. Az utastér kidolgozása és az extralista egy személyautóéval vetekszik.
Nem kell elkapkodni a gyorshajtási csekk befizetését
Még a legóvatosabb autóssal is előfordulhat, hogy figyelmetlenségből gyorshajtáson kapják. A postán küldött csekket azonban nem kell azonnal befizetni. Érdemes az ...
Megszorongatná a Passatot - Toyota Avensis 1.8 Executive-teszt
Racionális érvek alapján nehéz lesz ellenállni az új Avensisnek, amely sportosabban néz ki, jobb vezetni, a felszereltsége is javult, és még olcsóbb is lett.
Ez is golfozni kezdett - Hyundai i30-menetpróba
Az i30 egy újabb példa arra, hogy a Hyundai kapcsán el lehet felejteni az egyszerű, olcsó és távol-keleti jelzőket. Németek találták ki a formáját, Csehországban készül, ...
Öt évtized autóreklámjai II. - Főszerepben a kaszkadőrök
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. A második részben a profi sofőrökkel forgatott ...
Összekovácsolja a telekocsizókat a méregdrága benzin
Kevesen ismerik, pedig mindenkinek megéri a telekocsi használata, amely nem csak az egyre magasabb üzemanyagárakra, hanem a tömegközlekedés, a forgalomszervezés és a ...
Erre képes most a Renault - Renault Latitude 3.0 dCi-teszt
Ugyanaz a motor hajtja, ami az új Infinitiket, de mégis inkább a Skoda Superbhez illik mérni. A koreai gyártású Latitude elvesztette francia karakterét, de legalább ...
Leszállt a földre - Honda Civic menetpróba
Már nálunk is kapható az új Honda Civic. Rögtön kétféle karosszériával jön, a korábbi űrhajónál konzervatívabb angol ötajtóssal és a török gyártású négyajtóssal. A két ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A végén jött a meglepetés
A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.