Vágólapra másolva!
Porsche Panamera-konkurens modellel bővítené kínálatát az Audi, az A9 abszolút luxust képviselne.
Vágólapra másolva!

Még nem fejezte be kínálata bővítését az Audi, az ingolstadtiaknál felmerült, hogy az A8 fölé pozícionált újdonságot mutassanak be. Hivatalos jóváhagyást még nem kapott a projekt, az elképzelések szerint a kupés A9 technológiailag és felszereltséget illetően is az elérhető abszolút maximumot képviselné.

Ugyan az A7 Sportbackkel már van négyajtós kupéja az Audinak, az A9-et is hasonló szellemben készítené el. Kiszemelték már a legnagyobb ellenfelet is, a házon belüli Porsche Panamera a fő rivális, illetve a Mercedes-Benz CL és a BMW GranCoupe tanulmány leendő szériaváltozata.

Térhálós alumínium vázra építenék az A9-et, az alapokon valószínűleg az A8 következő generációjával osztozna. Ugyanezt tolnák a négyajtós Lamborghini, az Estoque tanulmány tervezett szériaváltozata alá is, így jelentősen tudná csökkenteni a gyártási költségeket a Volkswagen-konszern.