Öt kifli helyett nem hatot, hanem négyet veszünk majd 2011-ben a szakértők által várt 400 forintos üzemanyagár következtében. Az [origo] által megkérdezettek a dráguló és egyre kevéssé fogyó élelmiszerek mellett veszteséges tömegközlekedést, növekvő fuvardíjakat és gyengülő, bedőlő cégeket jósolnak a várható rekordárak miatt. A kormány ugyanakkor nem tervezi a jövedéki adó mérséklését.
![Fotó: Szabó Balázs [origo] Fotó: Szabó Balázs [origo]](http://static8.origos.hu/i/1010/20101011bioetanol38.jpg)
36,4 százalékkal csökkent tavaly a legdrágább, 98-as benzin vásárlása itthon, miközben a sokszorosára nőtt a bő száz forinttal olcsóbb E85-ösé
390-410 forint közé jósolják év végére a 95-ös benzin árát szinte egységesen a szakértők, amitől alig marad majd el a gázolajé. A soha nem látott üzemanyagár szerintük a várhatóan növekvő nyersolajárnak, a dollárhoz képest feltételezhetően nem erősödő forintárfolyamnak és az Európában kiemelkedőnek magas adótartalomnak lesz majd a következménye.
De milyen hatással lesz a 400 forint körüli ár az életünkre? - ezt kérdeztük több ágazat képviselőjétől. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hazai üzemanyagárnak a több mint 50 százalékát kitevő adótartalmat tervezi-e mérsékelni az a kormány, amelynek a politikusai ellenzékben még erre szólították fel az akkori kabinetet.
|
Durván csökkent tavaly az üzemanyag-fogyasztás Emlékszünk még rá? Pont egy éve, 2010 januárjában a 95-ös benzin átlagára 317 forint volt, a gázolajé pedig mindössze 297 forint. Ezzel szemben most 361 forint a 95-ös átlagára, míg dízelautókba 351 forintért tankolhatunk. Ezzel párhuzamosan emelkedett viszont - az átalakító nélküli autókba nagy mértékben tankolva veszélyes - E85-ös üzemanyag vásárlása. Az ok nyilvánvaló: most átlagosan 260 forintba kerül egy liter. Az ukrán határ mentén élőknek persze ez is drága, ők egy határátlépés után mindössze 200-210 forintért tankolhatják a gázolajat és a benzint az autóikba. Amint riportunkból kiderült, csak a záhonyi határátkelőn naponta félezer autó lép át az olcsó ukrán üzemanyagért. |
Fuvarozás - áremelések, alkudozások
"A három ármeghatározó tényező közül az adónál, amit lehet, mi elértük" - közölte Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára az [origo]-val. A fuvarozók ugyanis januártól a most közel 100 forintra rúgó literenkénti jövedéki adóból 6,5 forintot visszakapnak. A főtitkár szerint nincs több mozgástér, ennyit enged az Európai Unió. "Innentől kezdve a világpiaci áraknak van kitéve az ágazat, vagyis nincs más lehetőség, mint hogy a költségnövekedés árnövekedésbe mehet át" - fogalmazott.
![Fotó: Magócsi Márton [origo] Fotó: Magócsi Márton [origo]](http://static9.origos.hu/i/1012/20101214kamionokn17.jpg)
Nehéz helyzetbe kerülnek a fuvarozók. A kisebb szállítók be is zárhatják a kaput
A nagyobb volumenű szállítási szerződések esetén az a gyakorlat, hogy a fuvarozók - a folyamatos üzemanyagár-növekedés kivédése miatt - megpróbálnak előre úgynevezett üzemanyag-záradékot beleírni a megállapodásba. Ez szólhat arról, hogy a gázolaj árával párhuzamosan nő a fuvardíj, vagy számukra rosszabb esetben annak egy bizonyos százalékával. "A kisebb fuvarcégek egyedi megbízásainál kereslet-kínálat és verseny van, de ha tartósan növekednek a költségek, akkor előbb-utóbb árnövekedést vonhat ez maga után" - állítja Karmos.
Tömegközlekedés - növekvő veszteségek, esetleges elbocsátások
Az országosan 24 Volán-társaságnál a tulajdonos állam képviselője (a kisebbeknél pedig a tulajdonos önkormányzat) határozza meg a jegy- és bérletárakat. Tehát maguk a cégek - akármennyiért is veszik a gázolajat - nem emelhetnek árat. Emellett a tulajdonos azt is szigorúan kiköti, hogy mennyi járatot és milyen sűrűséggel kell üzemeltetni, akármennyibe is kerül az üzemanyag.
"Vagyis a bevételüket nem tudják növelni, miközben a kiadásaik emelkednek, amivel a cégek nullszaldó közeli állapota mehet át veszteségbe" - mondta György Tibor, a Volán-Egyesülés autóbusz-közlekedési igazgatója. Szerinte az a kérdés, hogy mit szól a veszteséghez a tulajdonos. Kérdésünkre, hogy a cégek nyúlhatnak-e a létszámcsökkentéshez a lehetséges veszteségeik mérséklése érdekében, György így felelt: "Nincs egységes válasz, mivel mind a 24 cég más felépítésű, ugyanakkor minden cégnél meg kell vizsgálni ezt a lehetőséget, mindent lehet racionalizálni".

A BKV már most számol a várhatóan emelkedő gázolajárral
Megkeresésünkre a BKV (a legnagyobb önkormányzati tulajdonú tömegközlekedési cég) is arra panaszkodott, hogy "az áremelkedés mértékével egyenesen arányosan növekednek társaságunk kiadásai". Áremelésről önállóan a BKV sem dönthet, de a vállalat az éppen most készülő éves üzleti tervénél állítása szerint figyelembe veszi az üzemanyaggal kapcsolatos piaci előrejelzéseket.
Kenyér és zöldség - áremelés, versenyhátrány
Tavaly - amikor 40-50 forinttal drágult éves szinten az üzemanyag - két lépcsőben, összesen 12-18 százalékkal emelkedett meg a kenyér és a különféle pékáruk ára. "Idén sem lesz folyamatos árkövetése az üzemanyagár folyamatosnak ígért drágulásának, de egy-két alkalommal várható nagyobbnak látszó emelkedés" - közölte Werli József, a Magyar Pékszövetség titkára.
A legfontosabb élelmiszer, a kenyér gazdaságos előállítását Werli szerint nagyban nehezíti majd 2011-ben, hogy jelenleg nagy területek állnak víz alatt, kevesebbet vetnek, ennek megfelelően kevesebbet aratnak majd a nyáron, plusz a minőség is várhatóan rossz lesz. "Ezt a helyzetet súlyosbítja a dráguló üzemanyagár, amely a mi szakmánkban nagyon erős tényező a mindennapi áruterítés miatt. Már tavaly is többet kellett volna emelnünk, tartunk tőle, hogy az idei áremelés is hasonló lesz" - fogalmazott.
A nagyrészt melegházakba húzódott zöldségesszakma már nem is az időjárásra, hanem a magas áfára panaszkodik. Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke szerint régóta kardoskodnak az ötszázalékos forgalmi adóért, mindhiába. "Mi nettó exportőr ágazat vagyunk, a termékkörünk szabadpiaci, ezért a magas gázolajár csökkenti a versenyképességünket" - fogalmazott Mártonffy. A lehetséges áremelkedésre vonatkozó felvetésünkre visszakérdezett: "Már hogyne jelentkezne az árakban?"

Jelenleg 25 százalék a zöldség áfája, ezt szeretnék az ötödére csökkenteni
Megkerestük Istvánfy Miklóst, a Tej Terméktanács vezetőjét is, de ő nem kívánt a növekvő üzemanyagár várható hatásairól telefonon keresztül nyilatkozni.
Kereskedelem - kevesebb élelmiszert veszünk az idén
Egyáltalán nem érdeke a kiskereskedőknek az áremelés, hangsúlyozta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, mert például az élelmiszerpiac szerinte rendkívül árérzékeny. Emiatt már tavaly visszafogták a háztartások a kiadásaikat, "ez törvényszerűség". A szinte minden áruféleségre kiterjedő kisebb fogyasztás jelentős adóbevétel-kieséssel jár, de Vámos szerint az üzemanyagár növekedésével - az ott is jelentkező vásárláscsökkenés ellenére - mégiscsak jól járt tavaly a költségvetés.
Az OKSZ főtitkára azt állítja, hogy az üzemanyag árnövekedése nagyobb volt, mint a kereslet visszaesése, vagyis pozitívan jött ki ebből az államkassza, de ez csak az üzemanyagra volt igaz. Szerinte ezt a többletbevételt kellene arra használni, hogy a most 18 (pékáruk, tejtermékek) és 25 százalékos (zöldségek) élelmiszeráfát csökkentsék. "Ha ezt meglépnék, akkor nőne a fogyasztás, a tavalyi öt kifli helyett hatot vennénk idén, és így ezen a területen is nőne az adóbevétel" - fogalmazott Vámos, aki "brutális hibának" tartja a magas adót, ami várhatóan az idén még tovább csökkenti a lakosság fogyasztását.
De nem csak az átlagember él majd rosszabbul a főtitkár várakozásai szerint is tartósan magasnak ígérkező gázolajár miatt. "A kisvállalkozásoknál és a kisebb szállítóknál nem elbocsátások jöhetnek, hanem többet mondok ennél: a szó szoros és jelképes értelmében is ez lehet az utolsó csepp egyeseknél, és be kell zárni" - közölte a kereskedők képviselője.
Kormány - nem csökkentik a jövedéki adót
Mit tesznek 2011-ben azért, hogy mérsékeljék vagy megakadályozzák az üzemanyagárak további emelkedését? - kérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM). Válaszában a tárca a 6,5 forintos fuvarozói visszatérítést említi. Arra a kérdésünkre viszont, hogy tervezik-e az idén konkrétan a jövedéki adó (amely, mint állítják az érdekvédők, nem csak a fuvarozókat sújtja) csökkentését, már nem válaszoltak.
Annál is inkább indokolt e kérdés (ezt a tárcának küldött levélben mi is kiemeltük), mert 2009-ben és 2010 elején - amikor ellenzékben volt a Fidesz - a párt több politikusa számos alkalommal azt javasolta az akkori MSZP-kormánynak, hogy csökkentse a jövedéki adót az üzemanyagár mérséklése érdekében.
|
Cikkajánló |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?