Ünnepi ralis kiadás a Skoda Fabiából

Vágólapra másolva!
A Monte-Carlo névre keresztelt sorozattal a híres verseny száz évéről és a Skoda Motorsport száztíz évéről is megemlékeznek a csehek. A kisautó minden külső kiegészítőjét feketére fényezték, premierjét pedig az idei Monte-Carlo-ralin tartják. Az év első nagy raliversenyén egyébként nem kevesebb mint tíz Fabia S2000 fog indulni.
Vágólapra másolva!

Forrás: Skoda

Az autóbelsők felcicomázásában gyakran alkalmazott zongoralakk fekete határozza meg a Fabia Monte-Carlo külsejét. A piros fényezésű kisautó tetejét, külső tükreit és hűtőrácsát feketére festették, lökhárítójára és sárvédőjére kapott egy vékony védőcsíkot, melyet szintén fényes műanyagból készítettek, fényszórói fekete betétet kaptak, utolsó simításként pedig hozzávaló árnyalatú 17 colos felniket csavaroztak rá. Belül ugyanez az összeállítás teszi harmonikussá a speciális kiadás megjelenését. A fekete bőrrel bevont kormány és váltó mellé piros-fekete sportülések járnak. Csaknem minden motorváltozathoz elérhető lesz ez az összeállítás, a márka hazai importőre, a Porsche Hungaria jelenleg tárgyal a Fabia Monte-Carlo hazai bevezetéséről.

Forrás: Skoda