Vágólapra másolva!
Az autósokat régóta kötelezi a törvény, hogy vezetés közben ne használják a mobiltelefonjukat. Egy amerikai politikus szerint hasonló módon kellene védeni a gyalogosok biztonságát is.
Vágólapra másolva!

Carl Kruger szenátor indítványozta, hogy biztonsági okokból tiltsák meg a gyalogosoknak az utcákon való átkeléskor a mobiltelefonok és egyéb elektronikus eszközök használatát.

Honlapján Kruger arra a sok balesetre utalt, amelyet a járókelők figyelmetlensége okozott: egy fülhallgatóval zenét hallgató 21 éves férfit például nemrég teherautó ütött el az utcán, egy nő pedig kútba esett, miközben mobiltelefonján beszélt.

"Az ember nem tud teljesen figyelni, ha közben a BlackBerryjével foglalkozik, telefonszámot keresgél, Game Boyon játszik vagy iPodon zenét hallgat" - indokolta javaslatát Kruger.

Amennyiben indítványa törvényerejűre emelkedik New York államban, a szabály ellen vétők százdolláros (mintegy 19 ezer forintos) bírságra számíthatnak.