Genfben jön az új Lancia Ypsilon

Vágólapra másolva!
Az olaszok nyilvánosságra hozták az első hivatalos képeket az új Ypsilonról, amelyek az Amerikában is forgalmazni fognak Chrysler márkanév alatt.
Vágólapra másolva!

A Fiat-Chrysler együttműködésnek köszönhetően a jövőben nagyon sok olyan modellel találkozhatunk, amely két különböző márkanév alatt, de szinte változatlan formában mutatkozik be Európában és az Egyesült Államokban is.

A márciusi Genfi Autószalonon is bőven lesz erre példa, ezek közül a legérdekesebb minden bizonnyal az új Lancia Ypsilon lesz, amely Amerikában nyártól Chrysler Ypsilonként lesz kapható.

A 3,84 méter hosszú kisautó ötajtós, de úgy, hogy közben háromajtósnak látszik. Természetesen a Fiat 500 platformjára épül, de annál 300 milliméterrel hosszabb tengelytávolsággal.

Forrás: Lancia

Erre azért volt szükség, hogy a plusz két ajtó elférjen, valamint a hátsó utasok lábtere és a csomagtér is növekedhessen. Elsősorban most is minőségi kisautónak tervezték, ezért az anyagok sokkal jobbak, mint egy átlagos Fiatban.

Forrás: Lancia

A motorválasztékot is az 500-astól örökölte: a 1,2-es alap benzines mellett érdekes választás az 500-asban már tesztelt 0,9-es TwinAir-erőforrás. A turbódízel választékot az 1,3-as Multijet motor alkotja. Ha valaki vegyes üzemű autót szeretne, az választhatja az 1,2-es LPG-s gázüzemű verzióját is. A bőséges extraválasztékban elhúzható panoráma üvegtetőt, többféle bőrkárpitozást, és automata parkolórendszert is találunk.

Forrás: Lancia

Az új Ypsilon a Genfi Autószalonon mutatkozik be az európai vásárlóknak, de júniustól már az Egyesült Államokban is kapható lesz.