Jövő év elejétől építené az elektronikus kapukat a kormány, és 2012 második felétől már beszednék a teherautóktól a használatarányos útdíjat - mondta Völner Pál államtitkár az [origo]-nak. Az egyszeri, több tízmilliárdos beruházással a kormány megháromszorozhatná a fuvarozóktól jelenleg beszedett évi húszmilliárd forintnyi matricadíjat. Később a személyautósok is a megtett kilométerek után fizethetnének.

A teherautók után - a tervek szerint - már jövő év második felében kilométer-alapon kell fizetni
A környező országok egy részéhez hasonlóan kilométer-alapú, azaz használatarányos útdíjat akar beszedni a kormány a kamionoktól és a személyautóktól, ezzel leváltva a mostani matricás rendszert. Az első hírek a tehergépjárművek esetén még 2013-ról szóltak, de a kormányzati szándék szerint ennél korábban elindítanák a fizetést. "Már 2012 második felétől szeretnénk működtetni" - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára az [origo]-nak.
70-80 euróba kerülhet az ország átszelése
A bevezetés oka egyszerű. A mostani matricás rendszerben ugyanazt a napidíjat kell fizetni az egy nap alatt 50 vagy akár sok száz kilométernyi utat használó fuvarozóknak is, másrészt ennek összegét 11 euróban maximálta az Európai Unió. Völner szerint ez "elég kedvezőtlen számunkra, ugyanis tranzitország vagyunk", tehát jelentős az átmenőforgalom.
Egy használatarányos rendszerben viszont ennél jóval többet lehetne elkérni a fuvarozóktól. Hogy pontosan mennyit, arra Völner úgy felelt, hogy egy, az országot a keleti határtól a nyugatiig átszelő fuvarért olyan 70-80 euró lenne a díj. Ez kilométer-arányosan nagyjából megfelel szerinte az osztrák áraknak. Völner nem akart ennél konkrétabb számot mondani, de ha a Záhony-Hegyeshalom közti 474 kilométeres távval, és 75 euróval számolunk (egy eurót pedig 275 forintnak veszünk), akkor így 43,5 forintra jön ki a kilométerdíj.
Évi 40 milliárd forint pluszbevétel is elképzelhető
Egy évben 40-45 milliárd forint bevétele van a költségvetésnek a jelenlegi matricás díjakból, ebből 25, illetve 20 milliárd származik a személyautóktól és a tehergépjárművektől. Utóbbiak éves díját, Völner számításai szerint akár meg is háromszorozhatná az új rendszer, vagyis kizárólag a teherautók útdíjából évi plusz 40 milliárd forinttal is kalkulálhat a kormányzat.
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static3.origos.hu/i/1007/20100728m31autopa3.jpg)
A személyautóknál hatforintos díjról van szó, a teherautók díja várhatóan ennek többszöröse lesz
A politikus kiemelte, hogy ez az összeg csak becslés, de a 2010-es szlovák bevételekből és az ottani úthosszúságból ezzel lehet kalkulálni. Kérdésünkre, hogy mire fordítanák a pluszbevételt, úgy felelt, kizárólag a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére költenék a pénzt.
Kérdés egyelőre, hogy pontosan milyen utakat vonnak be a rendszerbe (autópályák, autóutak, M0, városokat elkerülő utak, egyszámjegyű főutak stb.) Völner azt mondta, hogy valószínűleg nagyrészt azokat, amelyeken ma is él a tehergépjárműveknek a matricás fizetés. "Az biztosnak tűnik, hogy az autópályák mellett a fontosabb főutakért is kell majd fizetni, mert az a cél, hogy a legrövidebb úton közlekedjenek, és ne terheljék a kisebb utakat" - közölte a politikus.
2012 elejétől szerelnék a rendszert
Ahhoz, hogy jövő év második felétől már az újfajta útdíjat szedhesse a kormány, 2012 elejétől el kell kezdeni az elektronikus kapurendszer kiépítését, erősítette meg Völner. Szerinte valójában nem a szó szerinti értelemben vett kapukat építenek az utakra, hanem a meglévő kamerarendszert egészítik, bővítik majd ki.

A magyar fuvarozók versenyelőnyt remélnek a használatarányos útdíj bevezetésétől
Ezek a berendezések érzékelik majd a tehergépjárművekben lévő jeladókat, így számolnak a megtett kilométer alapján díjat, amit kiszámláznak az üzemeltető cégnek. Pontos összeget még nem tudott mondani Völner arra, hogy mennyiből építik majd ki a rendszert, a költséget "több tízmilliárd" forintra tette.
Egyelőre azt sem tudta megmondani, hogy teljes egészében állami beruházás lesz, vagy csak bérli a rendszert az állam egy magánberuházótól. "Én azt támogatnám, ha állami kézben lenne, de ez még nem eldöntött kérdés" - fogalmazott az államtitkár.
Versenyelőnyt akarnak a magyar fuvarozók
"Elvi szinten támogatjuk a használatarányos útdíjat, amennyiben teljesülnek azok a szakmai feltételek, amelyeket mi három-négy éve már mondunk a mindenkori kormányzatnak" - ezt már Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára mondta. Az érdekszervezet annak ellenére mellette van a tervnek, hogy ez - legalábbis ránézésre - egységesen növelné a magyar és a külföldi fuvarozók terheit.
Támogatásuk mögött az az elképzelés húzódik meg - magyarázta Karmos az [origo]-nak -, hogy úgy is ki lehet alakítani az új rendszert, hogy az "relatív versenyelőnyt" biztosítson a hazai fuvarozóknak. "Például a pluszbevételből lehetne csökkenteni a gépjárműadót és az átírási illetéket" - közölte a főtitkár.
300 ezer forint az adó, 250 ezer az átírás
Két példát mondott Karmos a fuvarozók költségeinek érzékeltetésére. Az éves gépjárműadó a légrugós teherautóknál 1200 forint száz kilogrammonként, ami egy kamionnál 300 ezer forintot jelent. Habár az átírási költség a teherautóknál is ugyanúgy 18 forint köbcentiméterenként, mint a személyautóknál, de mivel ezek hengerűrtartalma sokkal nagyobb, egy kamion átírása átlagosan 250 ezer forintba kerül.
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static2.origos.hu/i/1010/20101008autopalya4.jpg)
A matricást váltó új díjfizetési rendszer kiépítése több tízmilliárd forintos költség lehet
"Az unió engedi, hogy a gépjárműadót levigyük a mostani 60 százalékára, tehát mondjuk 200 ezerre, miközben az átírás díját úgy lehetne csökkenteni, hogy például 5000 köbcentiméter fölött már csak három forint lenne a díj" - mondott példákat Karmos arra, hogy szerinte miként lehetne a befolyó útdíjból kedvezni a magyar fuvarozóknak.
Két másik ötletet is említett. Kedvezményt lehetne adni a nagyobb úthasználóknak, márpedig a magyar utakat leginkább a magyar fuvarozók használják, és alapot lehetne létrehozni a bevételekből jármű-korszerűsítésre. "Ezek ismert, és több országban a hazai munkavállalóik érdekében alkalmazott kedvezmények, csak nem verik nagydobra ezt az országok" - közölte a főtitkár.
Völner úgy reagált a fenti javaslatokra, hogy "egyeztetnek majd ezekről, mert ebbe az irányba megy a kormányzat. Ezt a célt szolgálta például a kereskedelmi gázolaj bevezetése". Amint ismert, a magas üzemanyagárak miatt a fuvarozók januártól visszaigényelhetnek a gázolaj 97,35 forintra rúgó, literenkénti jövedéki adóból 6,5 forintot.
Hat forintot fizethetnek a személyautók
A szállíttatók mellett a személyautósokkal is kilométeralapú útdíjat fizettetne a kormány, de ezt jóval később vezetnék be. Völner azt mondta az [origo]-nak, hogy erről legkorábban 2014-ben lehet majd érdemben beszélni (tehát nem bevezetni), mert alaposan fel kell mérni a társadalmi szokásokat, és számos egyeztetés kell erről a jövőbeni bevezetés előtt.
Jelen állás szerint kilométerenkénti hat forintban gondolkodnak a tárcánál, ami Völner példája szerint némi megtakarítást jelentene majd az autósoknak a mostani autópálya-matricás rendszerrel szemben. "Most 40 ezer forint az éves díj a személygépkocsiknál. Ha úgy számolunk, hogy egy átlagautós egy évben tízezer kilométert megy, aminek a 60 százalékát futja autópályán, akkor hat forinttal számolva ez 36 ezerbe kerül neki, vagyis spórolt valamennyit" - közölte az államtitkár.
|
Cikkajánló |
Rodeó hintalovon - Renault Captur menetpróba
Nagy mókamesternek tűnik a Clióból faragott terepjáró, és a lecipzározható üléshuzattól a kesztyűtartó fiókig valóban sokféle hasznos kreténséget is kínál. ...
Rodeó hintalovon - Renault Captur menetpróba
Nagy mókamesternek tűnik a Clióból faragott terepjáró, és a lecipzározható üléshuzattól a kesztyűtartó fiókig valóban sokféle hasznos kreténséget is kínál. ...
Rodeó hintalovon - Renault Captur menetpróba
Nagy mókamesternek tűnik a Clióból faragott terepjáró, és a lecipzározható üléshuzattól a kesztyűtartó fiókig valóban sokféle hasznos kreténséget is kínál. ...
Gáz és alkohol a benzin ellen
A lassan, de biztosan emelkedő üzemanyagárakat két módszerrel lehet kivédeni, vagy lerakjuk az autót, vagy megpróbálunk kitörni a benzin-gázolaj függőségből, és ...
Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
A Peugeot is felszállt a legújabb divathullámra és egy kisautóját továbbpumpálva csinált egy mini szabaidőautót. A Nissan Juke-nak nincs félnivalója, az Opel Mokka, a ...
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
A Ford válasza a Bogárra - Taunus 12m (1966) veterán teszt
A Ford ezzel az autóval akarta megállítani Amerikában a Volkswagen Bogár térhódítását az olcsó kisautók piacán, de nem igazán jött be az elképzelés, ezért fogták a ...
Messi állhat Neymar útjába a Barcelonánál
Johan Cruyff szerint nem jó ötlet két kapitányt tenni egy hajóra.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.