Elektromos járművekkel kerülték meg a földet

Vágólapra másolva!
Huszonhétezer kilométer megtétele után az indulástól számítva 188 napig tartott az ausztrál, német és svájci elektromos autók világkörüli versenye.
Vágólapra másolva!

Genfből három elektromos meghajtású autóval augusztus 16-án indultak azok a csapatok, amelyek azt próbálták bebizonyítani, hogy károsanyag-kibocsátás nélkül 80 nap alatt körbe lehet utazni a Földet. A jelképes versenyt a svájci Louis Palmer professzor szervezte, aki két évvel ezelőtt egy napenergiával hajtott taxival 18 hónapig utazott.

A Zero Race résztvevői kifejezetten a versenyre fejlesztették csúcstechnológiát képviselő elektromos járműveiket, amelyek összesen 17 országot érintve 27 ezer kilométert tettek meg kerekeken gurulva. A különleges járművek 80 napot töltöttek az utakon, mégis a tervezetthez képest egy hónappal később értek haza. A szervezők azonban így is elégedettek, mert ez az út nem a sebességről, hanem a megbízhatóságról, az energiahatékonyságról és a megújuló energiaforrások mindennapi használhatóságról szólt.

A versenyen a csapatok állításuk szerint kizárólag megújuló energiaforrásból, azaz szél-, nap- és vízierőművekből származó elektromos áramot vettek igénybe. A járművek egy feltöltéssel csaknem 250 kilométert tettek meg, így az akkumulátorok töltése miatt is gyakran kényszerültek pihenőre.