Csak a kamionokra vonatkozik az új útdíjrendszer eltolt határideje

2011.03.01. 18:50

2013-tól vezetik be az elektronikus útdíjat - derült ki a kormány reformcsomagjának keddi ismertetésén. A teherautók nagyjából 40 forint körüli összeget fizethetnek majd kilométerenként, de ez függhet a súlyuktól és a környezetvédelmi besorolásuktól is - mondta az [origo]-nak Völner Pál államtitkár.

2013. január 1-jétől lép életbe a használatarányos elektronikus útdíjrendszer - jelentette be kedden a Széll Kálmán Terv részeként Navracsics Tibor közigazgatási miniszter. Pár hete Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára még úgy fogalmazott, hogy már 2012 második felétől szeretnénk működtetni a rendszert.

"A mai bejelentés a biztos dátum. Van rajta némi biztonsági ráhagyás is" - válaszolta kedden Völner az [origo]-nak arra a kérdésre, hogy miért csúszik pár hónapot a bevezetés. Szerinte a környező országok közül Szlovákiában kisebb zavarok kísérték a kilométer-alapú útdíj bevezetését, ami nem zárható ki nálunk sem, éppen ennek az elkerülésére törekednek a hosszabb előkészítéssel.

Eldöntött kérdés a dátum mellett az is, hogy eleinte a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárműveknek kell majd fizetni, de hogy kilométerenként mennyit, azt Völner az előttük álló egyeztetésekre hivatkozva még nem akarta megmondani. Kiemelte ugyanakkor, hogy tarifarendszer kidolgozásában gondolkodnak, a járművek súlya és környezetvédelmi besorolása is befolyásolja majd a fizetendő összeget.

Felidéztük Völnernek, hogy legutóbb azt mondta: az országot a keleti határtól a nyugatiig átszelő fuvarért olyan 70-80 euró lenne a díj. Ebből kiindulva korábban kiszámoltuk, hogy a Záhony-Hegyeshalom közti 474 kilométeres távval, és 75 euróval kalkulálva (egy eurót pedig 275 forintnak véve) 43,5 forintra jön ki a kilométerdíj.

Az államtitkár kedden délután azt mondta erre, hogy "nem elképzelhetetlen" ez az összeg. A negyven forint körüli kilométerdíjjal kapcsolatban megemlítette Völner, az is lehet, hogy az első évben még nem szedik be a teljes díjat a teherautóktól.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Eltérő súlyú teherautók eltérő díjat fizetnek majd

A Széll Kálmán Tervet bemutató tájékoztatón ugyanakkor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kijelentette: 2013-ban az útdíjból származó bevétellel az államadósságot csökkentő tételként számolnak. "Én láttam 70 és 90 milliárdos bevételről szóló számításokat is" - reagált erre Völner.

A személyautóknak "sem ebben, sem a következő ciklusban (vagyis 2018-ig - a szerk.) biztosan nem kell" majd kilométer-alapú útdíjat fizetni, erősítette meg korábbi kijelentését az államtitkár. A tervek szerint nem épülnek majd kapuk, hanem a meglévő kamerarendszert egészítik ki, ezek mérik a járművekben lévő jeladók alapján a megtett kilométert, ez lesz az alapja az útdíj kiszámlázásának.

KAPCSOLÓDÓ CIKK