Újabb ízelítő az M5-ös BMW-ről

Vágólapra másolva!
A BMW szép lassan csepegteti az információkat a legerősebb 5-ösről: ezúttal egy újabb havas driftelgetést tettek közzé.
Vágólapra másolva!

Az alább látható videó már a harmadik, amit közzétesz a BMW a hamarosan bemutatkozó M5-ről. Sajnos gumifüstölés helyett ezúttal is egy behavazott tájon tesztelik a sportszedánt, amelynek pontos teljesítményét még nem árulták el, de az eddig kiszivárgott információk szerint a bajorok 600 lóerő körüli teljesítményt hoznak ki a duplaturbós, V8-as motorból. Jó nézni, ahogy az új M5 rázza a fenekét a hóban, de egy kicsit érthetetlen, hogy a BMW miért ilyen bealvós videókkal próbál kedvet csinálni az autóhoz, amelyben a motor bömbölése és a gumifüst helyett a havas emelkedőn való elindulás, meg a hidegindítás utáni alapjárat a fő attrakció. Őszintén reméljük, hogy a következő kedvcsináló, már valamilyen mediterrán versenypályáról érkezik, ahol kilinccsel előre olvasztották le a gumikat a felnikről.