Előzetes a BMW háromhengeres motorjáról

Vágólapra másolva!
Megmutatta az első videós előzetest új háromhengeres motorjáról a BMW, amely lényegében egy megfelezett hathengeres blokk.
Vágólapra másolva!

Régóta tervezi a BMW, hogy háromhengeres motorral bővíti kínálatát, a blokkról megjelent az első videós előzetes. A gyártó által nyilvánosságra hozott anyag alapján az egység valójában egy félbevágott hathengeres, lökettérfogata 1,5 liter. Azért ennyi, mert a BMW a jövőben hengerenként 500 köbcentivel számol összes új motorjában.

Twin Power turbófeltöltő alkalmazásával 150 lóerő körüli teljesítményt hozhatnak ki a háromhengeresből, amely akár a következő 3-as sorozat alapmotorja is lehet. Ezzel kapcsolatban még nincs végleges döntés, mert a videó alapján nem hosszában, hanem keresztben építenék be az újdonságot, hátsó- helyett elsőkerék-hajtású konstrukcióban.

Költséghatékonysági okokból hajtották végre a módosításokat a mérnökök, közel sem biztos azonban, hogy ez a vásárlóknak is tetszik. Ezzel kapcsolatban még felméréseket végeznek a bajorok, de akkor sem esnek kétségbe, ha a vevőknek nem kell az elsőkerekes 3-as: ebben az esetben a Mini különböző modelljeiben és az i sorozatban használják a motort.