Rendszám nem, biztosítás mehet a kerékpárokra

fokozott kerékpáros ellenőrzés, igazoltatás, baleset-megelőzés, ORFK, BRFK, rendőrség
Vágólapra másolva!
Az egyik biztosító támogatná a kerékpárosok kötelező felelősségbiztosítását, a másik szerint bringarendszám nélkül nem lehet az autósokéhoz hasonló rendszert bevezetni. Cikkünkből kiderül, hogy valójában már ma is van élő biztosítása akár több százezer kerékpárosnak - ami baleset után óriási segítség -, csak éppen nem tudnak róla.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A szűk budapesti Nagykörúton könnyen egymáshoz érhetnek a különféle járművek

Tavaly 16 ezer sérüléses baleset történt az utakon, ebből 3500 alkalommal volt érintett kerékpáros, a rendőrség szerint az esetek felében ők maguk okozták a bajt. Baleset esetén könnyebben lehet rendezni a felelősségi viszonyokat két autós esetében, mint akkor, ha biciklis az egyik résztvevő. A kerékpárosnak ugyanis se rendszáma, se biztosítása - vagy legalábbis nem tud az utóbbiról.

Mi a teendő, ha baj van?

A legfontosabb, hogy ha valaki egy balesetben megsérült, kötelezően rendőrt kell hívni (mentőt akkor, ha indokolt). Szintén tárcsázni kell a 107-et amennyiben nincs sérülés, viszont kár keletkezett, és nem tudnak a felek megállapodni abban, hogy ki okozta a bajt. Ha erről nincs vita, akkor a kerékpáros és az autós egymás között rögzítheti a felelősségi viszonyokat, mégpedig írásban, az eset pontos (rajzos és írásos) lejegyzésével. Erre a legcélszerűbb az ismert kárbejelentőt használni, de egy A4-es lap is megfelelő, ha a szükséges adatokat rögzítik.

Amennyiben az autós a hibás, a biztosítója állja a kárt. Bonyolultabb a helyzet, ha a kerékpáros a károkozó, ilyenkor általában letörik a tükör a kocsiról, vagy megkarcolódik a karosszéria. Ma már ezek is százezrekbe kerülhetnek, és mivel a kerékpárosok önszántukból nem kötnek biztosítást, jellemzően zsebből kell fizetniük. Ha nincs biztosítása a kerékpárosnak, de elismeri a felelősségét, "akkor sem kell kötelezően elfogadni azt, ragaszkodhat a másik fél ahhoz, hogy rendőrt hív" - közölte Kádár Tibor, az ORFK munkatársa. Ezt követően a rendőr rögzíti a körülményeket, és a továbbiakban a hatóság vizsgálódik.

Előfordulhat, hogy valaki meglógna a helyszínről. "A kárt szenvedett nem tarthatja vissza a kerékpárost, ha az csak szabálysértést követett el. Ezt csak az erre jogosult (például rendőr) teheti meg, ezért ha valaki visszatartja a másikat, akkor akár ő maga követhet el bűncselekményt a kerékpáros személyes szabadságának megsértésével. Kérdés, hogy ezt bevállalja-e valaki azért, hogy a kárigényét érvényesíteni tudja" - mondta Kádár.

A főhadnagy szerint, ha van a közelben térfigyelő rendszer, akkor a hatóságnak érdemes ellenőrizni a felvételeket. Csakhogy ilyen nincs mindenhol. Nem lenne-e sokkal egyszerűbb, ha lenne a kerékpárosoknak is felelősségbiztosításuk, amely elrendezi a károkat? Esetleg kötelezővé kellene tenni, vagy csak érdemes megkötni? Ennek jártunk utána.

Kell-e rendszám a biciklikre?

Az autósok egy része szerint a kerékpárokra is azonosítót kellene szereltetni. "Erkölcsi kérdés, hogy egy járművet használó ember (autós vagy kerékpáros) a baleset után miként viselkedik. Amúgy minden embernek van személyi igazolványa, ha akarja, tudja magát azonosítani" - reagált a felvetésre László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. Szerinte "egyébként sem létező probléma, hogy rendszeresen elhajtanának a kerékpárosok egy koccanás után".

Fotó: Mudra László [origo]
Az elmúlt években jelentősen megnőtt Budapesten a kerékpárosok száma

Hasonló véleményen van a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), szerintük is csak néhány száz ilyen eset lehet évente. Emellett úgy vélik, akkor lenne értelme az azonosítónak, ha nyilvántartásba is veszik, ám az évente eladott 300 ezer bicikli, valamint a már közlekedő 1,5-2 millió kerékpár tulajdonosának ez "nehezen igazolható többletterhet jelentene". Csakúgy, mint az adófizetőknek eltartani a nyilvántartást.

"Nyugalom, haver, kapsz egy csomó pénzt"

A naponta a forgalomban kerékpározó több százezer ember 99 százaléka márpedig soha nem ment be a biztosítóba azzal, hogy felelősségbiztosítást kössön a biciklijére. Mégis vannak olyan bringások, akik rendelkeznek ilyennel. A Magyar Kerékpárosklub tagságával például 2007 januárja óta együtt jár a felelősségbiztosítás, amely a 6500 forintos éves tagdíj része. "Ez az egyik legnagyobb csáberő a tagságunk mellett" - állítja László János elnök. Szerinte "elég sok kisebb-nagyobb kárfizetést" intéz tagjaik számára szerződött partnerük, az Uniqa Biztosító.

"Már a kisebb ügyek is olyan százezer forintba kerülnek, de volt egy 800 ezres kárfizetésünk is. Az egyik tagunk fejjel beleszállt egy szélvédőbe, ami nyilván aranyból volt, mert 800 ezer forintba került" - emlékszik László a történtekre, amelyben nem sérült meg a sisakot viselő biciklis. Az eset viszont rávilágít arra, hogy mennyi pénzt takaríthat meg a biztosított kerékpáros.

Nemcsak spórolni lehet a biztosítással, az indulatoknak is elejét lehet venni, derül ki Sinka Károly, a legrégebbi kerékpáros futárszolgálat, a Hajtás Pajtás vezetőjének szavaiból. "Ha koccanás van, már az ordibálás előtt fülig érő szájjal felteszik a kezüket a futáraink: nyugalom, haver, kapsz egy csomó pénzt" - állítja Sinka, ugyanis a 80 futáruk biztosítva van az OTP Garanciánál. Ha baj van, a károkozó betelefonál a cégközpontjukba, ahol elkezdik intéztetni a kárkifizetést a biztosítóval.

Kötelezővé kellene tenni a kerékpárbiztosítást?

László János szerint nem, de önkéntes alapon igencsak ajánlott szerződni. "Nem vagyok híve a kötelező dolgoknak, ám ha valakinek szüksége van pénzügyi háttérre, akkor hozza meg ezt az egyéni döntést. Nekem jó dolog, hogy van, mert nem vagyok gazdag ember, és olyan olcsó ez a biztosítás, hogy nem érdemes mérlegelni" - közölte a kerékpárosklub elnöke.

Forrás: [origo]
Időarányosan romlott az idei baleseti statisztika

"Ilyen értelmű javaslat eddig nem merült fel, ezért nem vizsgáltuk a lehetőséget. De azt figyelembe véve, hogy nincs forgalmi nyilvántartás a kerékpárokról, egy ilyen rendszer bevezetése véleményünk szerint nehézségekbe ütközne" - ezt már Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási üzletágának vezetője mondta.

Vele ellentétben támogatná a kötelezővé tételt Vereczki András, az Aegon vezérigazgató-helyettese, mégpedig "a károsultak védelme érdekében". Kérésünkre a vezérigazgató-helyettes 5-6000 forintos lehetséges éves díjat becsült, és ezért cserébe százmillió forintos térítési limitet (ez egy életre szóló kártérítési járadék esetén jöhet össze - L. Cs.).

Sok biciklisnek lehet biztosítása, csak nem tud róla

A megkérdezett biztosítók válaszaiból ugyanakkor nagyon érdekes dolog derült ki. A ma Magyarországon élő mintegy hárommillió lakásbiztosítás jelentős része ugyanis már eleve tartalmaz (vagy megköthető mellé) egy "magánemberekre vonatkozó általános felelősségbiztosítást". Ez fizet, ha a családi házunk tetejéről leeső hó behorpasztja az ott parkoló kocsit, ha a kutyánk letépi a postás nadrágját, és akkor is, ha kerékpárosként kárt okozunk.

A piac egyik legnagyobb szereplőjének számító Aegon közel egymillió lakásbiztosításának például már eleve része ez a fajta szolgáltatás. Az úgynevezett Lakás- és Szabadidő Biztosításuknak fix díja van, évente 2130 forint. Vereczki András szerint a térítés felső határa 20,8 millió forint, és nincs bónusz fokozat.

Hogy mennyi lakásbiztosítással rendelkező ember kerékpározik ma, az nem ismert. Mint ahogy az sem, közülük mennyien tudják, hogy lehet felelősségbiztosításuk egy károkozásra. Az általunk megkérdezett, naponta kerékpárral munkába járók közül egyikük sem tudott arról, hogy biztosítva lenne, holott mindannyiuknak van élő lakásbiztosítása. Érdemes tehát havi néhány száz forintért felelősségbiztosítást kötni, de előbb olvassa végig mindenki a meglévő lakásbiztosításában az apró betűs részt.

Nő a balesetek és a káresemények száma

Kevés biztosítónak van kimondottan a kerékpárosokra szabott szolgáltatása. Az Uniqa biztosítása három éve létezik, felelősségi, jogvédelmi, baleseti, egészségügyi és poggyászelemeket tartalmaz. Jelenleg több ezer ügyfelük van, de ez évről évre nő a káreseményekkel együtt, közölte Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító nem-életbiztosítási főigazgatója.

Az ORFK adatai szerint, ahogy egyre többen kerékpároznak (különösen Budapesten látványos a növekedés), úgy nő a biciklisbalesetek száma. A tavalyi 3500 kerékpáros-balesetben 92 biciklis halt meg, idén az első két hónapban már 19-en.


A témát szeretnénk folytatni, ezért arra kérjük kerékpárral közlekedő olvasóinkat, hogy az auto@origo.hu címre küldött levelükben válaszoljanak az alábbi néhány kérdésre.

1, Van önkéntesen kötött felelősségbiztosítása a kerékpárjára?
2, Van lakásbiztosítása, amely tartalmaz felelősségbiztosítást?
3, A cikkünk olvasása előtt tudott róla, hogy a lakásbiztosítása fizet akkor is, ha kerékpárral okoz kárt?

Köszönjük a segítségüket!