Hivatalos képek a háromajtós Opel Astráról

Vágólapra másolva!
Sok ízelítő és tanulmányautó után az Opel hivatalos grafikákat mutatott az új háromajtós Astráról, a GTC-ről.
Vágólapra másolva!

Forrás: Opel

A nagy érdeklődéssel várt, háromajtós Astrát alig hat hét múlva, június 7-én mutatják be hivatalosan, szeptember 15-én pedig a Frankfurti Autószalonon is debütál. Mind az Opel, mind pedig angliai testvérvállalata, a Vauxhall felkészült arra, hogy várhatóan ősztől megkezdje a szállítást.

Az Astra GTC-t már tavaly bemutatták a Párizsi Autószalonon tanulmányként, már akkor kiderült, hogy alacsonyabb tetővonala, szélesített sárvédői, és eltérő lámpái miatt jóval sportosabb lesz az ötajtósnál. Megmarad az extralistán a régi GTC-hez is rendelhető panoráma szélvédő, ami a tető közepéig ér.

Forrás: Opel

Úgy tűnik a friss grafikák alapján, hogy a szériaautó megjelenése nem sokban fog különbözni az őszi tanulmányétól, az egyetlen feltűnő változás az első lökhárítón fedezhető fel, a kerek ködlámpák helyett LED csíkok találhatók itt. Az új Astra változat ugyanazokkal a motorokkal fog készülni, mint az ötajtós és a kombi, az egyetlen kivétel a hamarosan érkező OPC sportverzió, amelyben egy 250-300 lóerő körüli turbómotor lesz.