4,1 litert fogyaszt az új VW Passat Bluemotion

Vágólapra másolva!
Az új Volkswagen Passat Bluemotion 1,6-os dízelmotorral akár 1700 kilométert is mehet két tankolás között.
Vágólapra másolva!

Véglegesítette az új Passat takarékos Bluemotion-kivitelének specifikációit a Volkswagen. Szedánként és kombiként is elérhető a már a tavalyi Párizsi Autószalonon kiállított modell, amelybe 1,6 literes dízelmotor kerül 105 lóerős teljesítménnyel és 250 Nm-es csúcsnyomatékkal.

A szedán 12,2, a kombi 12,5 másodperc alatt gyorsul százas tempóra, a végsebességek 198, illetve 196 km/óra. Hosszú áttételezésű, hatfokozatú kézi váltóval, alacsonyabb hasmagassággal, zárt hűtőráccsal, egyedi 17 colos alufelnivel és egyéb aerodinamikai trükkökkel, valamint start-stop rendszerrel és fékenergia-visszatáplálással készül a Passat Bluemotion.

A szedán átlagfogyasztása 4,1 liter, a kombié 4,3 liter, a Párizsban bejelentett számhoz (amely a képen látható autón is olvasható) képest egy tized litert faragott a Volkswagen. Előbbi 109, utóbbi 113 gramm szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként. Az autó hatótávolsága 1700 kilométer, ami több, mint Budapest és London távolsága. Németországban már rendelhető az új modell, hétmillió forintos alapáron.