Tízezres fordulatszámig hajtható az új Corvette

Vágólapra másolva!
Magas fordulatszámon pörgő, turbófeltöltéses V8-as motorral kerül piacra a Corvette következő generációja.
Vágólapra másolva!

A General Motorstól származó információk szerint a Corvette következő, C7-es generációja magas fordulatszámon pörgő, turbós V8-as motorral készül. Mindössze háromliteres lesz az új blokk, teljesítménye 400 lóerő körül alakul majd, és egy gyári forrás szerint akár tízezres fordulatszámig is pörgethető lesz.

A GM célja, hogy a Corvette valódi alternatívája lehessen a Porsche, Ferrari és egyéb gyártók modelljeinek. Ezzel együtt a tradíciókat is tiszteletben kívánja tartani a gyártó, így "hagyományos" motorok is lesznek a kínálatban, köztük egy klasszikus, nagy lökettérfogatú V8-as. Ezzel az egységgel a törzsvevők számára próbál kedveskedni a General Motors.