Michelisz hazai pályán csap össze a WTCC mezőnyével

Vágólapra másolva!
Hétvégén első alkalommal látja vendégül Magyarország a Túraautó Világbajnokság, ismertebb nevén a WTCC mezőnyét. A sorozatnak tavaly óta magyar résztvevője is van, a már futamgyőztes Michelisz Norbert, így duplán érdemes lesz kilátogatni a Hungaroringre. Még belépőt sem szednek.
Vágólapra másolva!

Forrás: Zengő Dension Team
Kis szerencsével Michelisz a dobogóra is felállhatna a magyar versenyeken

Aki esetleg nem hallott volna a WTCC-ről eddig, annak eláruljuk, hogy ez a hetedik éve élő sorozat a nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) egyik legdinamikusabban fejlődő szériája, jelenleg 16 nemzet 21 versenyzője vesz részt benne, négyféle gyártó autóival. A Forma-1 és a WRC után a WTCC vonzza a legtöbb tévénézőt, tavaly a futamokat összesen 470 millióan követték 160 ország 86 tévécsatornáján figyelemmel, nálunk az Eurosport és az RTL Klub közvetíti élőben az időmérőket és a versenyeket.

A sorozat sikerének egyik titka, hogy a WTCC-ben induló autók nagyon hasonlítanak az utcai megfelelőikre, még ha a lemezek alatt nem is lehet sok közös alkatrészt felfedezni. Ami még különleges vonzerőt jelent a nézőknek, hogy itt a bizonyos szintig engedélyezik a koccanásokat, kisebb lökdösődéseket és az autók is úgy vannak megtervezve, hogy bírják az ilyen igénybevételt. Itt az aerodinamikainál fontosabb a mechanikai tapadás, így nagyon közel tudnak egymáshoz menni kanyarokban, sokszor szinte "egymás lökhárítóján" autóznak a pilóták.

Forrás: Zengő Dension Team
Csak a bokszutca-belépőért kell majd fizetni a Hungaroringen

Sokkal kisebb az autók közötti különbség, mint a Forma-1-ben, és a szabályokat is úgy hozták, hogy az erőviszonyokat kiegyenlítsék. Ez az egyetlen komoly versenysorozat a világon, ahol elsőkerék-meghajtású autó hátsókerék-meghajtásúval küzd a pályán és a motorok is igen változatosak: 1,6-os turbótól (BMW, Chevrolet), a kétliteres szívómotoron át (Volvo), kétliteres turbódízelig (Seat) van itt minden. Hamarosan azonban letisztul a helyzet, pár futamon belül a Seat és a Volvo is elkészül a FIA új szabályának megfelelő, 1,6-os benzines turbómotorokkal.

Minden versenyhétvégén két 25 perces futamot tartanak vasárnap, az egyiket repülő, a másikat álló rajttal. Az idei szabályok értelmében a második versenyen az első időmérő edzés első tíz helyezettje fordított sorrendben várhatja majd a rajtot, ami garantálja a sok előzést és az izgalmas versenyt. Az első futam rajtrácsa hagyományos módon alakul ki, a második időmérőre bejutó pilóták közül a leggyorsabb indulhat az első rajtkockából. Aki sok győzelmet szerez a szezon elején, annak büntetősúlyokat kell a későbbi versenyeken cipelnie, ami bizony több tizedmásodpercet is jelent körönként.

Forrás: FIA WTCC
A három gyári Chevrolet idén a mezőny előtt jár

Idén eddig három versenyhétvége (azaz hat futam) után a brit Robert Huff vezeti a pontversenyt a gyári Chevrolet-csapat színeiben, 120 ponttal, mögötte csapattársa, a tavalyi világbajnok, Yvan Müller áll 84 ponttal. Tőle nincs sokkal lemaradva a harmadik Chevrolet-pilóta, a 79 pontos Alain Menü sem. A Chevrolet-k fölényére magyarázat, hogy jelenleg ez az egyetlen teljesen gyári csapat, nagyobb büdzséből gazdálkodhatnak, ezáltal többet is teszteltek a szezon előtt és közben, mint a többi félgyári és privát alakulat. Előnyük azonban vélhetően zsugorodni fog az év második felére, amikor a többi pilóta is jobban hozzászokik majd az autójához, és a büntetősúlyokat is megkapják a kék-fehér Cruze-ok.

Sajtótájékoztató a Bazilikánál

Forrás: Gulyás Péter [origo]
Norbert még nem szokott össze teljesen a BMW 320 TC-vel

Csütörtökön délután, a budapesti Szent István téren szokatlan látvány fogadta az arra sétálókat, hiszen színes versenyautók ritkán tűnnek fel a Bazilika előtti Szent István téren.

Itt került sor ugyanis a WTCC-sorozat nálunk zajló két versenyének sajtótájékoztatójára. A Hungaroring Zrt. képviseletében Gyulay Zsolt és Frank Tamás, míg a WTCC részéről Marcello Lotti főszervező köszöntötte a résztvevőket. A sajtó megjelent munkatársai és az érdeklődők Michelisz Norbert helyszínen kiállított BMW-jén és Yvan Müller Chevrolet-ján kívül három Lotus Elise-t is megnézhették testközelből.

"Minden versenyen van nyomás rajtam, de most a hazai közönség előtt különösen jól szeretnék szerepelni. Ugyanakkor nem vagyok még annyira összenőve az autóval, hogy csúcsformámat tudjam hozni" - mondta a Zengő Dension Team BMW 320-asát kormányozó 26 éves pilóta.

Marcello Lotti kiemelte, profi stábbal dolgozhatnak a Hungaroringen, a pálya vonalvezetése pedig remek a túraautók számára is. "Bízunk benne, hogy 2012-ben is visszajöhetünk Magyarországra" - tette hozzá Lotti.

Forrás: MTI
Michelisz (BMW), Menü (Chevrolet), Müller (Chevrolet), Dahlgren (Volvo), Taniguchi (Chevrolet)

"A 25 éves Hungaroring történetében nagy dolog, hogy a Forma-1-en kívül vendégül láthatunk egy másik világbajnoki sorozatot is, a ringnek ugyanis nagyon fontos, hogy több lábon álljon és az F1 mellett más eseményeket is rendezzen" - mondta a sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A címvédő Yvan Müller elmondta: Először versenyez Magyarországon, és a hétvége folyamán szerzi majd meg első tapasztalatait a Hungaroringgel kapcsolatban.

"A szimulátorozásban nem vagyok annyira jó, ezért a pályarajz és egy belső kamerás videó alapján próbáltam memorizálni a mogyoródi pálya vonalvezetését" - mondta a francia pilóta. Az ütközésekre vonatkozó kérdésre ezt mondta: "Ez benne van a túraautó-versenyzésben, hozzá tartozik, ez adja meg a varázsát."

Csapattársa, Alain Menü, akit épp Müller lökött ki éles helyzetben legutóbb Monzában, már kicsit másképp vélekedett: "Én nem szeretem tönkretenni más versenyét".


A három Chevrolet-pilótán kívül a legnagyobb sztár a két ex-Forma-1-es Seat-pilóta, a mezőny korelnöke, Gabriele Tarquini és Tiago Monteiro.

A mezőny egyetlen magyarjának, a Zengő-Dension csapat színeiben induló Michelisz Norbertnek a szezonnyitót ki kellett hagynia, de a második versenyen már tesztelés nélkül is a legjobb BMW-pilóta lett a számára ismeretlen autóval. A harmadik hétvégén, Monzában pedig sokáig a dobogós helyen állt, amíg ki nem lökték. Számára nagy lehetőség a hungaroringi futam, hiszen kívülről ismeri a pálya minden négyzetcentiméterét, míg a mezőny nagy része most jár először a mogyoródi pályán. Igaz, Michelisz szerint ez az előny csak az első szabadedzésen fog jelenteni valamit, mert a mezőny profi pilótákból áll, akiknek 10-20 kör elég ahhoz, hogy megtalálják az ideális íveket.

A belépés az állóhelyre és a tribünökre (kivéve VIP-tribün) a versenyek alatt ingyenes, és aki a bokszutcába is be szeretne sétálni, annak sem kell többet fizetnie 1500 forintnál.

Forrás: Hungaroring

Nem csak túraautó-versenyek lesznek

A WTCC küzdelmei mellett érdekes betétfutamokat is rendeznek majd, amelyeken fokozza majd az izgalmakat, hogy mindhárom szériában csavarra azonos autók indulnak. Ezek közül az Auto GP lehet a legszínvonalasabb, amelyben a Forma-1-es autókra kísértetiesen hasonlító 550 lóerős, 620 kg körüli, együléses formulaautók vesznek részt. Ezeken kívül eljön a Trofeo Maserati mezőnye is a gyönyörű 488 lóerős GranTurismókkal, és a magyar hölgyek is megmérkőznek majd egymással a Lotus Ladies Cup két versenyén, a már az [origo]-n is bemutatott Elise-ekkel.

Forrás: AutoGP
Az Auto GP-autók csak 25 százalékkal gyengébbek a Forma-1-eseknél

Péntek, 2011 június 3.

13:15 - 13:45 30' AutoGP Szabadedzés 1
14:00 - 14:30 30' FIA WTCC TESZT
14:40 - 15:20 30' Maserati Szabadedzés 1
15:30 - 16:00 30' UNIQA Lotus Ladies Cup Szabadedzés
16:15 - 16:45 30' AutoGP Szabadedzés 2
17:00 - 17:40 40' Maserati Szabadedzés 2

Szombat 2011. június 4.

09:00 - 09:30 30' FIA WTCC Szabadedzés 1
09:45 - 10:15 30' AutoGP Időmérés
10:30 - 11:00 30' UNIQA Lotus Ladies Cup Időmérés
11:30 - 12:00 30' FIA WTCC Szabadedzés 2
13:20 - 14:00 40' AutoGP VERSENY 1 (max 40 min - Álló rajt)
15:00 - 15:20 20' FIA WTCC IDŐMÉRÉS (Q1)
15:25- 15:35 10' FIA WTCC IDŐMÉRÉS (Q2)
15:50 - 16:10 20' Maserati Időmérés 1
16:30 - 16:50 20' Maserati Időmérés 2
17:25 - 18:00 35' UNIQA Lotus Ladies Cup VERSENY 1 (30 min+1 kör - Álló rajt)

Vasárnap 2011. június 5.

09:00 - 09:15 15' FIA WTCC MELEGÍTŐ EDZÉS
09:50 - 10:30 40' Maserati VERSENY 1 (max 40 min - Gördülő Rajt)
11:10 - 11:40 30' AutoGP VERSENY 2 (max 30 min - Álló rajt)
11:55 FIA WTCC Boxkijárat nyit
12:05 FIA WTCC Boxkijárat zár
12:15 FIA WTCC Zöld zászló, formációs kör rajt
12:20 - 12:45 25' FIA WTCC VERSENY 1 (12 kör - Gördülő rajt)
12:50 FIA WTCC Díjkiosztó verseny 1
13:10 FIA WTCC Boxkijárat nyit
13:20 FIA WTCC Boxkijárat zár
13:30 FIA WTCC Zöld zászló, formációs kör rajt
13:35 - 14:00 25' FIA WTCC VERSENY 2 (12 kör - Álló rajt)
14:05 FIA WTCC Díjkiosztó verseny 2
14:35 - 15:10 35' UNIQA Lotus Ladies Cup VERSENY 2 (30 min+1 kör - Álló rajt)
15:50 - 16:30 40' Maserati VERSENY 2 (max 40 min - Gördülő Rajt)