Sugármérővel a kezükben törnek rekordra a japán autógyártók

Japán autógyártás a földrengés után
Vágólapra másolva!
Áramhiány és alkatrészellátás miatt akadozó járműgyártás, sugárzásmérővel ellenőrzött kocsik, amelyekre akár fél évet is várni kell - ilyen következményei vannak a földrengésnek a japán autógyártásra. A minőségükről híres márkák ennek ellenére szorgalommal és ravasz trükkökkel azóta talpra álltak, és egyesek közülük már rekordokat döntögetnek.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP/Toru Yamanaka
A természeti csapás után készült fotón még káosz látható egy Nissan-gyár előtt. Azóta rekordot döntöttek

Egy pillanat alatt padlóra küldte a japán autógyártást a tízezrek halálát okozó márciusi földrengés és a következtében kialakult atomkatasztrófa. A Honda hazai termelése 62,9 százalékos, a Toyota 62,7 százalékos, a Suzuki 60,2 százalékos, a Mazda 53,6 százalékos, a Nissan 52,4 százalékos, a Mitsubishi 25,7 százalékos termeléscsökkenést szenvedett el márciusban, az előző évivel összevetve. Megnéztük, hogy a súlyos csapás utáni romokon hogyan próbál talpra állni a legendásan jól szervezett japán autógyártás.

Jelentős alkatrészhiány alakult ki

Habár egyetlen gyáregységet sem döntött romba fizikailag a természeti csapás, a szigetországi márkák életét ma is több nehézség keseríti. Ezek közül néhány márkánál jelenleg is súlyos problémának számít az alkatrészellátás. Típustól függően egy-egy modern autó akár ötezernél is több különféle alkotóelemből állhat, amelynek nagy részét nem maguk az anyacégek, hanem sok száz különféle - az átlagautósok előtt általában ismeretlen nevű - beszállító készíti.

A Toyotánál eleinte 150 különféle alkatrész hiánya okozott gondot, a Hondánál elektronikai tartozékok (félvezetők, diódák, kondenzátorok) mellett leginkább gumi alkatrészek és a fényezéshez szükséges alapanyagok hiányoztak az első hónapokban. A Mazdánál a motorvezérléshez szükséges "részalkatrész" akadályozta átmenetileg a modellek végleges elkészültét, míg a Subarunál a fő problémát azóta is egyes mikroelektronikai alkatrészek hiánya jelenti (motor- és légzsákvezérlők).

Ha ezek közül egyetlen is hiányzik, a kocsi nincs teljesen kész, mégis van olyan márka, amely ennek ellenére is piacra dobja az érintett modellt. Jó példa erre a Mitsubishi Outlander típusának legmagasabb felszereltségű változata, amelynél a navigációt gyártó beszállítóval akadhatnak problémák. Jelenleg még vannak raktáron navigációs rendszerek, és az autókat továbbra is gyártják, "de előfordulhat, hogy néhány hónapig navi nélkül érkeznek ezek a modellek" - közölte az [origo]-val Farkas Máté, az importőr termékfelelőse.

Árt az európai márkáknak is

Bizonyos esetekben egészen az európai márkákig is elérhet a japán katasztrófa. Egy Renault Megane RS-t rendelt az [origo] egyik olvasója, de várva várt sportkompaktjának leszállítása késik majd, mert a speciális fehér színhez való festék előállítása akadozik Japánban. Szintén festékproblémákkal nézhet szembe a szalonokba majd csak az év végén vagy 2012 elején érkező Opel Astra GTC. "Tervbe van véve egy különleges vörös szín a típusnál, elképzelhető azonban, hogy az első hónapokban nem lehet majd megvásárolni ezzel, mert gondot jelenthet a beszerzése" - mondott egy saját példát Dános András, az Opel Magyarország kommunikációs igazgatója. A német márka Corsa és Meriva modelljeinek európai előállításában is okozott néhány műszaknyi kiesést, hogy a benzinmotoros változatoknál egy bizonyos elektronikus kontrollegységet nem tudott küldeni a japán beszállító. Szerencséjükre a parányi alkatrészt az Egyesült Államokban is előállítják, így gyorsan pótolni tudták.



Kijátsszák az áramszünetet

De hiába is lenne meg mind az akár ötezer alkatrész, ha nincs elegendő elektromos áram a gyártósorok működtetéséhez - jelenleg az áramellátás a másik nagy probléma Japánban. A márkák több különféle módszerrel próbálnak úrrá lenni azon, hogy az országban még mindig korlátozzák az ipari fogyasztók számára az energiaellátást.

Az áramfelhasználás optimalizálása érdekében azt a remek ötletet találták ki a cégek és a Japán Autógyártók Szövetsége (JAMA), hogy július 1. és szeptember 30. között a munkások szombaton és vasárnap dolgozni fognak (amikor más iparágak leállnak a termeléssel, így több áram marad), viszont a heti két pihenőnapjukat átrakják a hétköznapokra, amikor erőteljesebb az országban a fogyasztás, így a korlátozás is inkább ide koncentrálódik.

Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi
Munka folyik a Honda egyik gyárában, amely korábbi beruházásainak köszönhetően megoldotta az áramellátási gondokat

Az egyes gyártók külön-külön is próbálnak okoskodni. Mivel a Honda-konszern áramfejlesztő rendszereket, sőt napelemeket is készít, ezekkel - környezetvédelmi szempontok miatt - fel vannak szerelve a gyárai. A harmadik legnagyobb japán autógyártónál a saját áramtermelés miatt júliustól már ez sem okoz gondot, teljes lesz az energiaellátás.

Fél év várakozási idő is lehet

Annak ellenére, hogy a gyártóbázisok jellemzően délen, több száz kilométerre működnek a sérült fukusimai atomerőműtől, szigorúan ellenőrzik a sugárzást. Egyrészt az üzemekben mérnek a márkáktól független szakemberek és a gyárak alkalmazottai, másrészt az elkészült autókat is átvizsgálják. Az általunk megkérdezett márkák képviselői azt állították, hogy eddig nem találtak egyetlen egy sugárfertőzött járművet sem.

Ha ez a kijelentés meg is nyugtatja a japán autók leendő magyar vásárlóit, annak biztosan nem örülnek, hogy egyes típusokra megnőhet a várakozási idő. "Nincs extrém hosszú várakozási idő. Elképzelhető azonban, hogy valaki olyan specifikációjú modellt választ, amely még nincs legyártva, és csak szeptemberre-októberre tudják betáblázni. De ebben az esetben is hozzájuthat novemberig a kocsijához" - tájékoztatott Szabó Gábor, a Honda Hungary munkatársa.

Hasonló a helyzet a Subarunál is, amelynek magyar importőre igyekszik raktárkészletről kielégíteni a vásárlói igényeket. Azonban ha valaki más felszereltségű, vagyis megrendelés nyomán legyártandó Subarut szeretne, akkor előreláthatólag fél évet kell várnia, mivel a gunmai összeszerelő üzemben jelenleg is akadozik a gyártás. A Toyotánál néhány modellnél kell számítani késedelemre Varga Péter, a Toyota Motor Hungary kommunikációs osztályvezetője szerint, de az év végére "teljes mértékben normalizálódik" a helyzet.

Nehéz megjósolni az árakat

Eltérő véleményeket hallottunk a magyar importőröktől a katasztrófa esetleges árnövelő hatásával kapcsolatban. A Mazda Magyarország nem számol árnövekedéssel, a Honda Hungary reméli, hogy a katasztrófa nem befolyásolja jelentősen a vételárat, míg a Nissan importőre már most némi áremelkedésről beszél.

Forrás: AFP/Toshifumi Kitumara
Sugárzást mérnek egy exportra szánt japán autón

"Nehéz megjósolni az árak alakulását. Amit máris látok, az enyhe emelkedés az általános szállítási nehézségek miatt. De ez sem húzható rá mindenkire, és nem tudni, hogy mikor fordul vissza" - fogalmazott az [origo]-nak Palkovics Péter, a Nissan Sales Cee Kft. marketingmenedzsere.

Rekordeladást produkált a Nissan

A katasztrófa utáni kezdeti durva visszaesés, az azóta is akadozó alkatrészellátás, az esetleges szállítási nehézségek, az alkalomadtán féléves várakozási idő és a nem kizárható árnövekedés ellenére itthon és a nemzetközi piacon is képes ma már egészen meglepő eredményeket produkálni egynémely japán autógyártó.

A világ legnagyobbjának számító Toyota kivétel nélkül az összes, Japánban működő gyárát kénytelen volt bezárni a földrengés és az azt követő cunami után. Fizikailag ők szenvedték el a legkomolyabb sérüléseket, három üzemüket is érintette a katasztrófa. Még ha nem szenvedtek is el komoly károkat, falak és kémények mellett gyártósorok is sérültek, valamint hatalmas présgépek mozdultak el a helyükről. Ennek ellenére ma már hetven százalékon termelnek.

Jobb helyzetben van a Mitsubishi, amely például 2011 első öt hónapjában összességében még növelni is tudta az amúgy tetszhalott magyar piacon az eladott autói számát a tavalyi év azonos időszakához képest. A Magyarországi márkakereskedések raktárkészletről ki tudják szolgálni az ügyfeleket, az importőr pedig folyamatosan készletezik (és növeli az átlagos importőri készletet).

A kizárólag csak Japánban autót gyártó Mazda ezekben a napokban már úgy üzemel, mintha mi sem történt volna három hónappal ezelőtt. "Júniustól normálisra állt vissza a gyártásunk, a szállításban, készletezésben ennek megfelelően nem jeleztek előre problémát semelyik modellünknél" - közölte az [origo]-val Burovinc Eszter, a Mazda Motor Hungary PR-osa.

Forrás: AFP/Toshifumi Kitumara
A Nissan Európában is népszerű Juke modelljei, valamint a márka luxusbrandjéhez tartozó Infinitik várják, hogy elhagyják a szigetországot

Még ennél is meglepőbb eredményre volt képes a Nissan, amely "felpörgette a gyárakat", hogy ledolgozza a lemaradást. "Az áprilisi értékesítésünk világszinten nőni tudott 4,4 százalékkal az előző év áprilisához képest, még soha nem volt ilyen erős áprilisunk" - közölte Palkovics Péter. Ez azt jelenti, hogy a Mazdával ellentétben nemcsak felállt a padlóról a Nissan, hanem egyéni rekordot is döntött.

Megszűntek az alkatrészgondok a magyar Suzukinál

A katasztrófa következtében kialakult alkatrész-ellátási problémák érintették a Suzuki egyetlen európai üzemét, az esztergomit is. Május elején az addigi két műszakos munkáról egy műszakosra kényszerült átállni a gyár, ez kedden visszarendeződött a normális üzemmódra. "A csökkentett üzemmód alatt a dolgozók közül senkit sem bocsátottak el, az állásidőt fizették, csak a műszakpótléktól estek el. Hiány a kisebb elektronikus alkatrészekből volt" - közölte Ruska Viktória, a vállalat kommunikációs vezetője. A 3500 alkalmazottat foglalkoztató gyár így a földrengés előtti időkhöz hasonlóan ma ismét napi 850 autót készít.