200 lóerős sporthibrid a Hondától

Vágólapra másolva!
Júliusban, a goodwoodi Festival of Speed nevű rendezvényen mutatkozik be a Honda CR-Z Mugen, amely az előzetes hírekkel ellentétben nem kapott turbómotort. Piacra kerüléséről később döntenek.
Vágólapra másolva!

Sokat kritizálták a Honda hibrid sportkupéja, a CR-Z teljesítményét, ezért a japánok egy sportváltozatot készítettek belőle. Sokáig úgy tűnt, hogy a Mugen-kivitel turbómotorral készül, ám ezt végül elvetették a mérnökök.

Júliusban, a goodwoodi Festival of Speed nevű rendezvényen mutatkozik be az autó, mellyel kapcsolatban az egyetlen probléma, hogy csak prototípusként készült el. Később vizsgálja meg a Honda, hogy van-e értelme a sorozatgyártásnak, de őszintén meg lennénk lepve, ha nem lenne igény a sportosabb hibridre.

A CR-Z Mugenben maradt az eredeti hibrid rendszer az 1,5 literes benzinmotorral, utóbbit azonban teljesen átépítették és megerősített belső komponensekkel készítették el. Ennek köszönhetően kereken 200 lóerőre ugrott a csúcsteljesítmény, a legnagyobb nyomaték 215 Nm-re nőtt.

A végleges specifikáció ugyan még nincs meg, ám nagyjából a Civic Type R 6,6 másodperces százas sprintjét tudja a tuningolt CR-Z, az 50 kilogrammos súlycsökkentésnek hála még jobb is lehet nála. Eco módban 5,6 liter az átlagfogyasztás, de a legsportosabb Mugen állásban is megáll nyolc liternél. Sportos karosszériacsomaggal szerelték fel a CR-Z-t, kiszélesítették a nyomtávokat, öt fokozatban állítható futóművel és részlegesen önzáró differenciálművel tették teljessé a képet.