Mercedes B osztályt gyártanak majd Kecskeméten

Vágólapra másolva!
Jövő tavasszal indul a termelés, a radaros ráfutásgátló alapáras lesz. Négy új kisautót kínálnak majd A és B osztály néven, ebből kettő készül majd Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Két üzemben párhuzamosan készül majd a jelenlegi A és B osztály négy utódja. Itthon a termelés az új B osztállyal indul 2012 első negyedévében, de az új modell gyártása már az idén megkezdődik a rastatti gyáregységben. A hazai gyártásnál felhasználják a Németországban szerzett tapasztalatokat, így már az üzem beindulásakor biztosítani tudják az elvárt minőséget.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A végleges autót csak a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatják be, de annyit már most elárultak, hogy a kategóriában világújdonságnak számító radaros Collision Prevention Assist (CPA) ráfutásgátló biztonsági rendszer az alapfelszereltség része lesz. Már az idén kapható lesz az új B osztály, de a három további modell csak jövőre kerül a szalonokba.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A kecskeméti üzemben folyamatosan készülnek fel a gyártás beindítására. 2011 májusában befejeződött a műszaki berendezések felállítása, július végéig a technológiai próbaüzem is véget ér. Szeptembertől elindul a gyártástesztelés, elkészülnek az első autók, optimalizálják a teljes gyártóberendezést.

A gyárnak jelenleg ezer alkalmazottja van, számukat az idén a duplájára növelik, végül összesen 2500-an dolgoznak majd a kecskeméti üzemben. "Továbbra is teljes erővel és a legmagasabb fokú motivációval dolgozunk azon, hogy csúcsminőségben kerüljön ki gyárunkból jövőre az első Mercedes Made in Hungary" - nyilatkozta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője.