Majdnem összetörtünk egy kecskeméti Mercedest

mercedes
Vágólapra másolva!
Igaz, csak egy gigantikus szimulátor belsejébe rejtett, erősen álcázott B osztályt vezethettünk, de az élmény így is döbbenetesen valósághű volt. Majdnem fejtetőre álltunk, szerencsésen megúsztunk egy ráfutásos balesetet a virtuális térben és mindez alig 25 millió eurójába került a Mercedesnek.
Vágólapra másolva!

Elvileg szeptember közepéig, a Frankfurti Autószalonig kell várni, hogy megismerjük a Kecskeméten is készülő új B osztály külsejét, ám a Mercedes PR-részlege nem bírt magával addig is szervezett egy nemzetközi sajtóbemutatót, ahol gyakorlatilag mindent megtudhattunk az új modellről, csak azt nem, hogy fog kinézni. Ez egyébként nem is olyan nagy tragédia, hiszen a net hemzseg az előzetes grafikáktól, gyárinak tűnő kiszivárgott fotóktól és tesztelés közben elcsípett álcázott példányok képeitől.

Tehát kaptunk egy meghívót Stuttgart mellé, a festőinek éppen nem mondható Sindelfingenbe, amely arról vált nevezetessé, hogy ott terpeszkedik a Mercedes legnagyobb gyára, tesztkomplexuma és próbapályája. Itt született meg szép apránként a második generációs B osztály is, melynek finomhangolását egy gigantikus méretű szimulátorban végezték. A Mercedes annyira büszke erre az új játékszerére, hogy még az összecsődített újságírókat is hagyta vele játszani egy kicsit, egészen konkrétan ebben vezethettük először az új modellt.

Maga a szimulátor úgy néz ki, mintha a NASA fejlesztette volna egy 2020-as Mars-expedícióhoz, így kicsit furcsának is tűnt a Mercedes-felirat a teleszkópokon billegő, 7,5 méter átmérőjű, fekete kabin oldalán. A berendezés egyik nagy erénye, hogy mágneses erőtér segítségével lebeg egy 12 méter hosszú sínen, ami ezért fontos, mert így tökéletesen élethűen tudják szimulálni az olyan oldalirányú mozgásokat, mint például a sávváltás. Ez a B osztály esetében különösen fontos, hiszen a jelenlegi, meglehetősen magas felépítésű változat nem éppen a szlalomozási képességeiről vált híressé, így volt min fejleszteni bőven.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Így ránézésre egy űrhajó is lehetne, nem is kerül sokkal kevesebbe a Mercedes szimulátora
(Még több kép a galériában, kattintson a képre!)

A szimulátor kabinjára egy olyasforma csápszerű folyosó csatlakozik, mint amilyen a repülőtereken is rásiklik a gépekre. A kabin belseje üres, közepére kerül az éppen aktuális tesztautó (vagy éppen kamionfülke), jelen esetben az új B osztály, amit most még le is takartak, nehogy a szeptemberi premier előtt kiderüljön a formája. Kísérőm, egy középkorú, szigorú tekintetű, deres halántékú mérnökember ismét felhívja a figyelmemet arra, hogy a szimulátorban tilos fotózni, besegít a tesztautóba, majd siet kifelé, hogy elindítsa a programot.

Forrás: Mercedes
A fekete kabinba kerül az éppen aktuális tesztalany, jelen esetben egy álcázott B osztály

Ha nem lett volna némelyik fának kicsit pixeles a lombozata, akkor tényleg elhiszem, hogy a valóságot látom, a kabin belsejére vetített 360 fokos környezet megdöbbentően élethű, pedig nem is táj a lényeg, hanem az, ami az úton és ami az autóval történik. Hangszórón kapom az instrukciókat, el kell indulnom egy üres autópályán, ahol az új és a régi modell futóművének és kormányzásának a különbségeit fogom megtapasztalni.

Gyakorlatilag minden olyan, mintha a valóságban történne: elindulásnál egy kicsit zökken a karosszéria, érezni a gyorsulást és a kormány legkisebb érintésére is elkezd mozogni az egész karosszéria, még a menetszél egyre erősödő hangját is tökéletesen szimulálják. Amíg az autópályán suhanok a szlalompálya felé, egy kicsit próbálom felmérni belülről az új B osztályt, bár szinte mindent letakartak, az azért látszik, hogy a márkától megszokott színvonalú a kidolgozottság, az üléseken kicsit retrós, de ízléses kockás huzat feszül, akinek volt régen Mercedese, garantáltan értékelni fogja ezt a kis figyelmességet. Sokáig nincs időm az autót tapogatni és az álcázás alá kukucskálni, mert máris rám reccsennek az irányítóteremből, hogy csökkentsem a sebességet és készüljek fel a vezetéstechnikai feladatra. A feladat roppant egyszerű: 70 km/órás tempóval kell szlalomozni a virtuális bóják között. Először a régi B osztály puha futóművét és kormányzását állítják be, második körben az új modellét, majd harmadik esetben az opcionálisan rendelhető sportváltozat paramétereit szimulálják.

Forrás: Mercedes
Tökéletesen valósághű vezetési élményt kapunk a szimulátorban

Az eredmény természetesen hozza a papírformát: első alkalommal szinte lebeg és részeg elefántként dülöngél a régi B osztály, amelynek a kormányzása is meglehetősen esetlen, majd egy gombnyomással az új modell viselkedését állítják be, amivel már jóval könnyebbnek tűnik a nagysebességű szlalom. Harmadik nekifutásra már az új B osztály sportváltozatának a tulajdonságait kapom, ez keményebb futóművet és még közvetlenebb kormányzást jelent, ezzel a beállítással szinte már gyerekjáték a bójakerülgetés, meg is dicsérnek a hangszórón keresztül és közlik, hogy gyorsítsak fel 120 km/órás tempóra, mert jön hirtelen sávváltás.

A sorrend ugyanaz: első körben az elődmodell, utána az új változat, majd a sportkivitel vezethetőségét szimulálják, csak most az a feladat, hogy a külső sávból hirtelen rántsam át a belsőbe az autót, mintha csak egy defektet kapott kamiont kerülnék ki. A régi B osztály most is akkorát billen, hogy a pulzusom hirtelen az egekbe ugrik és virtuális közeg ide vagy oda, már szinte hallom a sávelválasztó kordon recsegését, ahogy átszáguldok rajta, de valahogy összeszedem a béna kacsaként bukdácsoló autót, elcsapok pár bóját és izzadó tenyérrel várom, hogy beállítsák az új B osztály paramétereit. A különbség ezúttal is látványos, a karosszéria sokkal kisebbet billen a hirtelen kormánymozdulatra, nem mondom, hogy kellemes manőver, de legalább már nem a túlélésért küzdök.

Forrás: Mercedes
Ilyen szigorú mérnökemberek irányítják a világ egyik legdrágább játékszerét

Az autópályán végrehajtott feladatok után laza országúti cirkálást szimulálnak, néhány helyes kis faluval, amin csak áthajtok egy szürke autót követve. Kicsit fellazulva megkérdezem az instruktoromat, hogy mi van akkor, ha ne adj' isten áttérek a szembejövő sávba és frontálisan elcsípem az egyik virtuális polgártársat. Rövid, zavart csend után jön a "meg ne próbáljam utasítás" majd gyanúsan közvetlenné válnak az irányítópultnál és közlik, hogy eddig ugyan nem láthattuk az új modellt, de ha most balra kinézek az ablakon, akkor ott fogom látni az út mellett parkolni, és tényleg. Hirtelen sípolás, megfeszül rajtam a biztonsági öv és csak most látom, hogy az előttem haladó autó valamiért hirtelen megállt, így én is reflexből padlóféket nyomok. Elégedett kuncogás érkezik az irányítóteremből, így demonstrálták az új B-osztály ütközés elkerülő rendszerét, a balesetet elektronikai segítséggel sikerült elkerülni. Hiába, a német humornak nincs párja.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
A nagy piros gomb funkciójára sajnos nem derült fény

Mint utólag megtudom, maga az irányítóterem is olyan, mintha egy atomerőmű életét terelgetnék rajta keresztül, rengeteg a gomb, a kijelző, a kávéját iszogató mérnökember és természetesen itt is van egy nyomasztóan nagy piros gomb az asztal közepén, aminek a funkciójára nem mertem rákérdezni. Azt viszont megtudom az egyik mérnöktől, hogy az imént kipróbált szimulátor 25 millió eurójába (mintegy 6,75 milliárd forint) került a Mercedesnek. Látja az arcomon a döbbentet, így gyorsan hozzáteszi, hogy "az épülettel együtt került ennyibe", persze, így mindjárt más.

Új futómű és karosszéria, lőttek a szendvics szerkezetnek

A szimulátorozás után következik egynapos programunk kevésbé érdekes, de annál informatívabb része, különböző állomásokon lelkes fejlesztőmérnökök avatnak be minket az új B osztály technikai újításaiba a futóműtől kezdve egészen a karosszéria felépítéséig. A totalcaros Stump András kollégával a futóműnél kezdünk, ahol egy 30 körüli fejlesztőmérnök várja az újságírókat. Mint megtudjuk az első futómű alapvetően nem változott, azon "csak" finomítottak, a hátsó, négylengőkaros megoldás viszont teljesen új. Büszkén rámutat az egyik banán formájú összekötőcsőre és közli, hogy ez az ő munkája. Szinte egyszerre kérdezzük, hogy mennyit dolgozott rajta, és amikor elhangzik a "három évig" zavartan összenézünk. Vajon mit mondhatott ez a fiatalember három éven keresztül a barátnőjének arra a kérdésre, hogy "ma mi volt bent a gyárban Joahim?" Akárhogy is van, a szimulátorozás után bátran kijelenthető, hogy rengeteget javult a B osztály irányíthatósága, amiben az új futóműnek oroszlánrésze van. A karosszéria közel öt centivel alacsonyabban van az elődhöz képest, amit további két centivel lehet még tovább csökkenteni a sportcsomag megrendelésével.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Ez a fiatalember három évig dolgozott a futómú egy apró szegletén

Egy lecsupaszított B osztályon mutatták be a karosszériát és a padlólemezt érintő újításokat, elvetették az előd úgynevezett szendvics szerkezetű felépítését és hagyományos karosszéria megoldást alkalmaztak. Bár az új B osztály padlólemeze is dupla, így helyet kaphat majd benne a hibrid hajtáslánc akkumulátor csomagja. Természetesen rengeteget dolgoztak a légellenállás csökkentésén: alapesetben 0,26-os tényezővel rendelkezik a B osztály, ami egy ilyesmi formájú autótól nagyon jó érték, de ezt is lehet fokozni egy opcionális ECO Technology nevű csomaggal, amellyel 0,24-re csökken a légellenállás. Csak hogy némi összehasonlításunk legyen: ilyen paraméterekkel rendelkezik a jóval laposabb és hosszabb E osztály kupé is. És még mindig a számoknál maradva, az új B osztály 4359 mm hosszú, 1786 mm széles és 1557 mm magas.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Teljesen új a padlólemez és a karosszéria

Teljesen új a motor és váltókínálat is

Kezdetben egyféle benzin- és dízelmotorral lesz rendelhető a B osztály, de mindkettő két teljesítményszinttel, így gyakorlatilag négy variáció közül lehet választani. A benzines belépőmodellben (B 180) egy teljesen új, 1,6 literes, négyhengeres turbómotor dolgozik 122 lóerővel és 200 newtonméteres nyomatékkal, míg az erősebb változat (B 200) 156 lóerős lesz 250 Nm-rel. Mint a bemutatón megtudtuk ezek a motorok már mind keresztben, mind pedig hosszában is beépíthetőek az autókba, ami azért fontos, mert így már bekerülhetnek például a hátsókerekes C osztályba is. A dízel választékot egy 1,8 literes motor jelenti 109, illetve 136 lóerős változatokban, míg a csúcsnyomaték 250 és 300 Newtonméter. Alapesetben hatfokozatú kézi váltó jár majd a B osztályhoz, míg némi felárért egy 7 fokozatú, duplakuplungos váltóhoz juthatunk. Ez utóbbi szintén házon belüli új fejlesztés a Mercedesnél, nagyon is büszkén mutogatták a sajtónapon, olyan kulcsszavakat hangoztatva, mint kompakt méret, villámgyors váltás és üzemanyag takarékosság.

Forrás: Mercedes
Ilyen helyes kispárna formája van egy térdlégzsáknak

Megér egy bekezdést a B osztály biztonságtechnikai arzenálja is, hiszen a kategóriájában ez az első autó a világon, amely szériában kap egy - a szimulátorban már "élesben" is kipróbált - ütközést megelőző rendszert. A collision prevention assist (CPA) nevű berendezés 30 km/órás tempó fölött aktivizálódik és egy - a Mercedes-logó mögé épített - radar segítségével folyamatosan pásztázza az autó előtti utat, majd ha úgy ítéli, hogy vészesen közeledünk valami felé, akkor először sípol, majd besegít a fékezésben, de mindeközben az öveket is megfeszíti, amolyan biztos, ami biztos alapon. Természetesen nem ez az egyetlen biztonságtechnikai és kényelmi fejlesztés a B osztályhoz, a Mercedes ugyanis szépen körbetolta a nagy bevásárlókocsiját a beszállítóknál és olyan dolgokat vett le a polcokról, mint például adaptív fényszóró, holttérfigyelő rendszer, sebességhatár figyelmeztető, hegymenet elindulás segítő, parkolósegéd és tolatókamera.

Szeptemberben lesz a hivatalos premier

A prezentációk végén gondoltam megkérdezem az egyik előadónkat, hogy milyen karosszériaváltozatok várhatóak még a már jól ismert egyterű kialakításon túl, ám sajnos nem sikerült rést találni a birodalmi fegyelmezettségen. Egy kedves mosoly kíséretében mindössze annyit tudtam meg, hogy összesen négy modell érkezik az A- és a B osztály helyére, bár ezt eddig is tudni lehetett. Ezek közül kettő lesz ugye a jól ismert egyterű forma, míg az eddigi pletykák szerint lesz egy kis sportautó és egy SUV is.

Forrás: Mercedes
Hivatalosan eddig ennyit mutattak az új B osztályból

Az új B osztály hivatalos premierjét a szeptember 13-án kezdődő Frankfurti Autószalonon tartják, a Németországban gyártott példányok értékesítése már novemberben elkezdődik, míg a kecskeméti modellek a következő év első negyedének végétől kerülnek a szalonokba. A legnagyobb felvevőpiac Németország, ahol a legyártott modellek mintegy harmada talál gazdára, ez azonban várhatóan nem sokáig lesz így, mert 2009-es bevezetése óta Kína is rákapott erre a Mercedesre: tavaly 140 százalékkal, 12 217 darabra nőttek a B osztály eladásai az ázsiai országban.