Sorban állnak a Porschékért a magyarok is

Porsche, luxusautó
Vágólapra másolva!
Szárnyal a luxus- és prémiumautók piaca az egész világon, a Rolls Royce-tól a Mercedesig rekordokat döntenek a gyártók. Egyes méregdrága márkák Magyarországon is kiemelkedően teljesítenek, Porschéból például nem tud annyit behozni az importőr, amennyit megvennének.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
Akár egy évet is várni kell a világ számos piacán a megrendelt Porschéra

"A Porsche lényegesen kevesebb autót képes legyártani, mint amennyire fizetőképes kereslet mutatkozik. Magyarországon is hasonló a helyzet, mivel a 2011-re lekötött kvóták több mint 80 százalékát már értékesítettük" - válaszolt megkeresésünkre Aradi Géza, a cég magyar márkaigazgatója. Ez azt jelenti, hogy 2011 első felében 70 új autót szállítottak ki, ami hazai rekord. "Az előértékesítés okán feltételezhetően az év végi számok is hasonlóan új, és eddig nem látott magasságokba emelkednek majd" - tette hozzá Aradi.

Nem mindenben irigylésre méltóak azonban a leendő magyar Porsche-tulajdonosok, ugyanis az igényeknél szűkösebb gyártókapacitásból adódóan meglehetősen sokat kell várni az új sportkocsijukra. Egy júliusban leadott rendelés után például csak novemberben érkezik meg az autó. "Megjegyzem, ez globális probléma, és ezen belül az európai helyzetnél is körülbelül 3-4 hónappal kedvezőbb" - állította a márkaigazgató.

Rekordokat döntöttek

Igazi presztízscsatát vív egymással a világ autópiacain a híres német prémiumtrió. A Mercedes-Benz, a BMW és az Audi küzdelmének a tétje, hogy melyikük a világ legnagyobb prémiumautó-gyártója. Az idén 125-ik születésnapját - egyben az autó születését - ünneplő Mercedes-Benz egyéni rekorddal köszönti az évfordulót: 2011 első felében 610 ezer Mercedest (ami 9,7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest), és 55 ezer Smartot (8 százalékos növekedés) adott el az anyacég Daimler, ami összességében 665 ezer kocsit jelent és 9,5 százalékos növekedést.


Dél-Koreában is szeretik a BMW-t

Valamivel még ennél is nagyobb mértékben nőttek a BMW eladásai: január eleje és június vége között 690 ezer darab BMW-t vásároltak (17,8 százalékos növekedés). A csoporton belül sokat hozzátett a házi rekordhoz (merthogy a Mercedeshez hasonlóan ők is egyéni csúcsot döntöttek) a folyamtosan bővített modellkínálatú prémium-kisautó, a Mini, amelyből 142 ezer fogyott az első fél évben (plusz 29,8 százalék), és az ultraluxus Rolls Royce.

Szárnyal az angyal

A BMW portfóliójának legpatinásabb márkája is minden idők legjobb első fél évét tudhatja maga mögött 1592 eladott autóval. Ezzel a Rolls Royce 64,1 százalékkal növekedett, ami Jávor Dániel, a BMW Magyarország szóvivője szerint főleg a kisebb típus, a Ghost folyamatos lendületének köszönhető. Ez a modell ugyanis olyan embereket szólít meg, akiknek nem volt korábban az orrán angyalszobrocskát viselő Rolls Royce-a. "Ázsia és különösen Kína nagyon magas növekedést mutat, ugyanakkor kétszámjegyű növekedést látunk Európában is, ami figyelemre méltó, tekintve, hogy Európa érettebb piac" - közölte Jávor, aki azt is elmondta, hogy mivel Magyarországon nincs hivatalos Rolls Royce kereskedés, ezért a potenciális magyar vásárlókat a legközlebbi régiós szalonhoz irányítják.


Rolls Royce szalon Abu Dhabiban



Az elmúlt két évtized sikertörténete mégis az Audihoz köthető, amely egy átlagos német autógyártóból mára megkérdőjelezhetetlenül a két nagynevű cég közé zárkózott. Az idei értékesítési adatok is ezt mutatják, 653 ezer új autó első féléves kiszállításával természetesen ők is házon belüli rekordot döntöttek.

De nem csak a németeknek megy jól, az eladásokban mindig jóval mögöttük kullogó Lexus eladásai is rekordokat döntött: a Toyota prémiummárkája (amelyről csak európai adatot tudott prezentálni számunkra az importőr) az öreg kontinensen 42 százalékkal volt képes növelni az eladásait annak ellenére, hogy a japán autóipart atomkatasztrófa súlytotta. Persze a 22 ezres darabszám hiába egyéni csúcs, amint látszik, még így is messze van a németektől.

Jól húznak a sportkocsik is

Világszerte közel 61 ezer Porsche kelt el az év első felében (ami ugyancsak rekord), ami 36,8 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest. A Ferrari nem is igazi versenytársa a Porschénak, már ha a modellkínálat egészét nézzük, valamint az átlagárat. A Ferrari által gyártott típusok száma csak fele a stuttgarti kínálatnak, és - bár ez nehezen belőhető az ezen a szinten gyakori egyéni alkuk miatt - a modellkínálat átlagárában is van vagy 20 millió forint pluszuk. A lényeg: 6573 eladott autóval 2010-ben éves rekordot döntöttek az olaszok (2011-es adatot egyelőre nem tudott prezentálni az importőr).

25 Ferrarit vesznek évente a magyarok

Pár napja mérsékelte éves értékesítési prognózisát 58 ezerről 52 ezer eladott autóra a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. Egy biztos, nem a prémiummárkák hazai értékesítési nehézségei indokolták a lépést, ugyanis nálunk is igen jól fogynak a minőségi drága autók. Az első hat hónapban jelentősen nőtt az Audi forgalma, a 935 eladott autó 22 százalékkal több mint a tavalyi első fél évben. Vérten Sándor, az importőr Porsche Hungária kommunikációs igazgatója szerint ez részben a vadonatúj A6-nak köszönhető, amelyből néhány hónap alatt 68 talált gazdára, de kiemelkedően jó volt a kereslet az Q5 (141 db) és a Q7 (60 darab) iránt is. Szerinte a forgalom bővülésének oka a sok új típus megjelenése (az A6 idén, az új A8 tavaly, a Q5 pedig két éve megvásárolható). Ennél nagyobb mértékben, 51 százalékkal nőtt a BMW magyarországi forgalma ugyanazon idő alatt, amely - hasonlóan az Audihoz - még éppen nem hazai rekord, viszont annak közelében van, miközben a piac egésze a negyedéhez közelít a 200 ezer feletti egykori csúcsnak. A Mercedes hazai forgalmazójától nem kaptunk első féléves adatokat, csak annyit, hogy a tavaly egész évben eladott 1569 jármű után idén kétszámjegyű növekedést várnak. Van ugyanakkor olyan méregdrága márka is, amely nem növekedik a hazai piacon, igaz a válság alatt nem is zuhant semennyit: 2009-ben 24 Ferrarit adott el itthon az importőr, tavaly 25-öt, és idénre is ugyanennyi a terv.


Mi az oka a sok rekordnak?

Aki kapásból rávágja, hogy az ázsiai kereslet jelentős bővülése, annak csak részben van igaza, hiszen miközben az Európai Unió és az Egyesült Államok adósságválsággal küzd és még közel sem indult be a markáns növekedés, Nyugat-Európában sokkal több német prémiumautót értékesítenek, mint Kínában.


Egy Baltimore-i szalonban alul a legújabb Mini, az eredetinél immár kategóriákkal nagyobb Countryman

Mercedesből például 277 ezer darab kelt el Nyugat-Európában, 111 ezer az Egyesült Államokban, eközben a világ legnépesebb országában 92 ezer. Igaz, Kína bővül messze a legnagyobb ütemben (52 százalék 2010 első fél évéhez képest), vagyis pár év, és ez lesz a legnagyobb piaca a prémiumkategóriás németeknek, de ma még közel sem az. Épp ezért vastagon benne vannak a rekordokban, hogy a német prémiummárkák Európában és a tengeren túlon (ahol ugye, eleve magasabb számról indulnak) is kétszámjegyű növekedést produkáltak 2011 első felében.

A trió versenyében jelenleg első helyen álló BMW-csoport értékesítéseit nézve tovább árnyalódik a kép, ugyanis azt látjuk, hogy százalékosan még csak nem is Kínában növekedett a leginkább a müncheni központú cég. Olyan, szintén hatalmas piacon, mint India, például 107 százalékos bővülést értek el, de megugrottak az eladásaik Dél-Koreában (plusz 71,9 százalék), Brazíliában (69 százalék) és Oroszországban is (31,8 százalék). A csúcsot a szintén nem kis török piac állította be 179,6 százalékos bővüléssel.

A márkák képviseleteitől kért rekord-indoklásokban ugyanakkor nem csak ezen országok irigylésre méltó gazdasági növekedését hangsúlyozták, hanem legalább ennyire fontosnak tartják a sikerben, hogy megállás nélkül szélesítik a jól ismert márkajelzések alatt futó járműparkot.