A Mercedes is nekimegy a BMW X6-nak

Vágólapra másolva!
MLC néven dobják piacra a BMW X6 ellenfelének szánt szabadidő-autót. Premier három év múlva.
Vágólapra másolva!

Nagy sikert aratott a piacon kupés szabadidő-autójával, az X6-ossal a BMW, az Audi már korábban bejelentette, hogy riválist állít az úttörő modellnek. Nem akar lemaradni a Mercedes-Benz sem, a stuttgartiak az MLC névre keresztelt SUV-val szállnak be a versenybe.

Egyelőre kevés konkrétum szivárgott ki az autóról, az Autobild szerint 2014-ben mutatkozik be az újdonság. Alapjait az M-osztály adja, de a formavilág jelentősen átalakul: a hűtőrács, a fényszórók és a lapos hátsó rész a CLS-re emlékeztetnek majd. Szintén az M-osztályból érkezik az összkerékhajtási rendszer, a kupés kialakítás miatt azonban kemény terepezésre alkalmatlan lesz az autó.

Mivel a premier csak három év múlva esedékes, valószínűleg néhány új motor is megjelenik az MLC kínálatában. Az alapár 16-18 millió forint lehet.