Négyhengeres autókat vesznek az amerikaiak

Vágólapra másolva!
Már kevésbé érdeklik az amerikai vevőket a V6-os és V8-as motorok. 2011 első felében az autók 43 százalékát négyhengeres blokkal adták el.
Vágólapra másolva!

Amerikában sokáig megkérdőjelezhetetlen volt a V6-os és V8-as nagy motorok uralma, az üzemanyagárak emelkedése azonban a kisebb, négyhengeres blokkok felé tereli a vásárlókat. Egy piackutató felmérése szerint 2011 első felében az értékesített autók 43 százaléka négyhengeres motorral talált gazdára, öt évvel ezelőtt még 30 százalék volt ez az arány.

Akkor éppen fordított volt a helyzet, a V6-osok piaci részesedése volt 43 százalékos. 2009-ben történt a fordulat, azóta egyre népszerűbbek a négyhengeresek, miközben a V8-asok folyamatosan szorulnak háttérbe. 2005-ben háromból egy új autóban még V8-as blokk dolgozott, most csak minden hatodikban.

Az IHS Automotive megjegyzi, hogy a négyhengeresek részesedése még nagyobb is lehetne, ha nem vennék figyelembe a flottás értékesítéseket. A vállalati szektorban még mindig népszerűek a V6-os és V8-as furgonok és pickupok.