Azt már régóta tudni lehetett, hogy a BMW-nél gőzerővel dolgoznak egy teljesen új, környezetbarát modellcsaládon projekt i néven, ám az idáig nem volt világos, hogy pontosan mikor és milyen autókkal fognak előrukkolni a bajorok. A jövő immár hivatalosan is elkezdődött: bemutatták az i3-as elektromos városi kisautót és az i8 nevű hibrid szupersportkocsit.
Majdnem pontosan egy éve vitt ki minket a BMW a müncheni főhadiszállására, ahol egy kétnapos fejtágító kurzuson betekintést nyerhettünk, hogy min dolgoznak gőzerővel projekt i néven. Akkor egy városi kisautó szénszálas karosszériáját és elektromos hajtásláncát mutatták be Megacity Vehicle néven, amelyről csak annyi konkrétumot árultak el, hogy 2013-tól már a szalonokban lesz. Azóta kiderült sok minden: a BMW tavaly év végén bejegyeztette az i betűt, egy teljesen új modellsorozat jelölésére, ami után nem sokkal már az is kiszivárgott, hogy i8 néven lesz kapható a Vision Efficient Dynamics tanulmány szériaváltozata. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy mikor és milyen újdonságok jönnek még az i betűs sorozatban. A válaszra egészen mostanáig kellett várni, a BMW egy németországi sajtóbemutatón vázolta fel a jövőképét: elsőként az i3 és i8 érkezik.

Akárcsak a Mini Clubman esetében, hátrafelé nyílnak a hátsó ajtók
(Még több kép a galériában, kattintson a képre!)
Megacity Vehicle-ből i3
A tavaly nyári kétnapos workshopon már elég sok minden megtudhattunk az akkor még csak Megacity Vehicle-ként emlegetett i3-ról, amelynek érdekessége, hogy pillekönnyű, szénszálból készített karosszériája van, amely egy alumínium padlólemezre épül. Ezt a kettős felépítést a BMW pr-osztálya azóta LifeDrive névre keresztelte az alábbi logika alapján: a Life részben, azaz a szénszálas kabinban kapnak helyet az utasok és a csomagok, míg a Drive szekcióban, tehát az alumínium padlólemezben a hajtáslánc található. Az i3 esetében folyadékhűtéses lítium-ion akkumulátor telep lapul az utastér alatt, míg a 170 lóerős elektromos motor az autó hátuljában, a hátsó tengelyek fölött kapott helyet, amiből rögtön két dolog következik: ez a kis bömbi is ott hajt, ahol a többi márkatársa. és a csomagtartót nagyjából el lehet felejteni, körülbelül 200 liternyi hely maradt.

Valószínűleg nem lesz egy olcsó darab a karbonkarosszériás, elektromos i3
Az 1270 kilós i3 mindössze 3,84 méter hosszú, 2 méter széles és 1,54 méter magas, az utasterében a BMW állítása szerint négy személy utazhat kényelmesen, ami a 2,570 méteres tengelytáv fényében érdekesen hangzik. Csak hogy némi viszonyítási alapunk legyen: ez alig tíz centivel több egy Mini tengelytávjánál. Az autó fenekébe épített 170 lóerős elektromos motor segítségével 7,9 másodperc alatt megvan a 100 km/órás tempó, ami nem rossz érték, viszont az i3 végsebességét 150 km/órában limitálták, a "telepek védelme érdekében".

Így néz ki a jövő BMW-inek az utastere
Mintegy nyolc órát vesz igénybe az akkumulátorok feltöltése a 220 voltos hagyományos hálózaton keresztül, ám ha a szükség úgy kívánja gyorstöltő segítségével akár már egy óra alatt is nyolcvanszázaléknyi energiát tankolhatunk az i3-ba. A BMW szerint 130-160 kilométeres hatótávolság érhető el a vezetési stílustól és a forgalom körülményeitől függően, ami szerintük a potenciális célközönség, azaz a jól kereső városi fiatalok napi közlekedési igényeit 90 százalékban lefedi majd. Aki hosszabb utakra is be szeretné vetni az i3-asát, annak extraként meg kell majd rendelnie egy kis benzinmotort, amely generátorként táplálja az akkumulátorokat energiával, ám közvetlenül nem vesz részt az autó meghajtásában. Erről a belső égésű motorról eddig semmilyen részletet nem árult el a BMW, mint ahogyan arról sem, hogy pontosan mennyibe fog majd kerülni az i3.
A legtakarékosabb szupersportautó: i8
Igazából az i8-ról már elég sok mindent lehetett tudni eddig is, hiszen a 2009-ben bemutatott Vision Efficient Dynamics nevű tanulmány szériaérett változatáról van szó, amelyről folyamatosan érkeztek az információk az utóbbi években. Kevesen gondolnák, hogy ebben a meglehetősen futurisztikus formájú sportautóba mindössze egy 1,5 literes, háromhengeres benzines turbómotort építettek, ami így elsőre nem hangzik túl jól, az viszont igen, hogy ebből a kis blokkból 220 lóerőt hoztak ki a bajorok, ráadásul az i8-ban még egy 130 lóerős elektromos motort is található, így az összteljesítmény 350 lóerő. Az i8 ráadásul összkerékhajtású, a benzinmotor a hátsó, az elektromos pedig az első kerekeket hajtja, így nem csoda, hogy a 100 km/órás tempó eléréséhez 5 másodperc sem kell, a végsebességet pedig 250 km/órában limitálták. A hibrid hajtásláncnak köszönhetően a fogyasztást állítólag 3 liter alá is szorítható, míg a pusztán elektromos üzemmódban megtehető kilométerek száma 30 körül van.

Két motor is hajtja a hibrid sportautót, az összteljesítmény 350 lóerő
Az i3 és az i8 is a BMW lipcsei üzemében készül majd, ott, ahol az 1-es és a 3-as sorozatokat, valamint az X1-eseket is összeszerelik. A nagyközönség először a szeptemberi Frankfurti Autószalonon tapogathatja meg az újdonságokat, míg a forgalmazás 2013-ban veheti kezdetét.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?