Olcsó alapmodell készül a Ford Focusból

Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában egy 85 lóerős alapkivitel váltja le a kifutott Focust. A Frankfurti Autószalonon pedig várhatóan az ST sportváltozat is bemutatkozik.
Vágólapra másolva!

Nagyot lépett előre a Ford Focus harmadik generációja, a pletykákkal ellentétben menettulajdonságai sem maradnak el az elődmodelltől. Ennek azonban ára van, az 1,6 literes 105 lóerős alapmodellért itthon 4 790 000 forintot kérnek, pedig nemrég még hárommillió alatt is lehetett Focust kapni. Nagy-Britanniában 16 ezer font (5,1 millió forint) az alapára, az olcsóbb kompaktra vágyók még a kifutott második generációból is vásárolhatnak a készlet erejéig.

Ennyiért azonban nem elég nagy az érdeklődés a Focusra, ezért a Ford egy olcsó alapmodellt vezet be a briteknél. A Ford Focus Studio nevű kiviteléhez is jár 16 colos könnyűfém felni garnitúra, fényezett hátsó légterelő, CD-s rádió USB csatlakozóval, elektromos első ablakok és tükrök, légkondicionáló és ESP. A spórolást nem a felszereltségen, hanem a teljesítményen kezdi a Ford, ugyanis az 1,6 literes motor gyengébb, 85 lóerős változatát kapja.

Forrás: Ford

Egyébként kizárólag ötajtós karosszériával, fekete, fehér vagy ezüst fényezéssel rendelhető 13 995 fontért, körülbelül 4,2 millió forintért. Ezzel helyettesítik a hamarosan elfogyó, kapós elődmodellt. Annak viszont, aki nem gyengébb, hanem erősebb Focusra vágyik, már csak a Franfurti Autószalonig kell visszatartania a lélegzetét. A Ford négy titokzatos újdonsággal készül, egyikük várhatóan a Focus ST lesz kétliteres 250 lóerős Ecoboost motorral.