Összeszedtük és kipróbáltuk a Swift mindhárom Magyarországon gyártott generációját. A magyar népautót, amely akkorra veszítette el piacvezető pozícióját, miután igazán versenyképes lett. Húsz év alatt kétmilliót gyártottak belőle, nyugdíjba küldte a szocialista kocsikat, sokak első autója volt, legalább annyian imádják, ahányan gyűlölik és még mindig az utcakép szerves része. Swift-triplateszt és rengeteg suzukis csemege.

Az esztergomi Suzuki Swift igazi népautó volt, tényleg a mi autónk lett
Alapvetően szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert egy belevaló népautóval sikerült bepótolni minden hiányérzetünket és frusztrációnkat, amit a magyar autó fájó hiánya okozott évtizedeken át. Persze ott volt nekünk a világverő Ikarus, de hiába tapasztalhattuk meg rajta minden nap, milyen a tömegközlekedés, sosem állhatott magyar gyártmányú kocsi a lakótelepi parkolóban, nem vihette anyukát a szülészetre és nem segíthetett felépíteni a hétvégi telket sem. Hiányzott egy hungarikum az életünkből, egy kis büszkeség, amire 1992-ig, a Suzuki Swift esztergomi gyártásának elindításáig kellett várni.
Az egyik első magyar Suzuki-reklám apácákkal, táncoló biztonsági őrrel és a végén egy pacsival
A japánok jöttek, láttak egy jó helyet, majd nem győztek eleget gyártani abból a kisautóból, melyet Nyugat-Európában alig ismertek, Japánban addigra csaknem kifuttattak, Amerikában pedig a játékautók nem létező kategóriájába soroltak. Mi viszont beleszerettünk, és a magunkénak éreztük, annyira, hogy azonnal el is neveztük a mi autónknak. A Suzuki fogalommá vált. Típusjelzéstől, motorváltozattól és felszereltségtől függetlenül a Swift-modellcsalád egyszerűen csak Suzukiként került be örökre a köztudatba.

Az első alapkiviteleknek állítható fejtámlája és hátsó ablaktörlője sem volt
A rendszerváltás igazi felszabadulást jelentett a hazai autós kultúrának, aki tudott, szabadulni akart a keleti autójától, hogy végre nyugati kocsiba ülhessen. Elárasztottak minket a levetett álmok, a vágyott nyugat-német életmód szimbólumai, de még ott volt nekünk a jó öreg Merkur is, és utolsó leheletével a Marutin keresztül megismertette velünk a Suzuki nevet. Ebbe a kis luxusra vágyó, álmokért élő közegbe érkezett meg a Swift. Lehet, hogy a 760 ezer forintos, egyliteres GA alapmodellnek még hátsó ablaktörlője sem volt, viszont elterjedt róla, hogy megbízhatóbb, mint egy eunuch és kevesebbet eszik, mint egy torokgyulladásos veréb.

Az 1996-os modellfrissítés után megváltozott a farrész és a lökhárítóba került a rendszám
1988-as konstrukcióként viccesen könnyű volt, formaterve pedig nem kötelezte semelyik nemhez, kifejezetten gusztusosra sikerült. Megszokott volt a fényezetlen lökhárító, senkinek sem hiányoztak a dísztárcsák és nem lepődtünk meg, hogy a fejtámláknak híre hamva sincs a hátsó ülésen. Egymillió forint alatti árával a Suzuki egy kecsegtető lehetőség, egy vonzó alternatíva volt. Bár az első években még nem számított diszkont vételnek, hamar megtalálta a Trabantból, Wartburgból, Skodából vagy Ladából átülő vevőkörét.
|
Egy igazi világautó
A mi autónknak tartjuk a Suzukit, pedig az egész világon forgalmazták, több országban is gyártották és mindenhol különböző típusneveket kapott, persze sehol sem futott be akkora karriert, mint itthon. Japán reklámok 1990-ből Swift néven Európában és Észak-Amerikában ismert, a nyugati piacokon összkerékhajtással Subaru Justy néven is kapható volt, Amerikában pedig egyes kiviteleit Geo Metro néven árulták.
Kanadába Pontiac Firefly, Ausztráliába Holden Barina néven jutott el sajátmárkás termékként. Indiában a Maruti Suzuki 1000, Kolumbiában a Chevrolet Swift, Kínában pedig a Chang'an Suzuki Lingyang típusjelzés került rá. Amerikai Geo Metro reklám 1989-ből Japánban két helyen is gyártották, Esztergomon kívül pedig még Kanadában, Kínában, Kolumbiában, Ecuadorban, Indiában, Malajziában és Pakisztánban folyt az összeszerelése. |
A tapasztalatlan piacon kisebb-nagyobb hiányosságai eltörpültek, hamar megszerették pörgős és életvidám motorjai, minimális karbantartási igénye, megbízhatósága és jó kezekben kedvező fogyasztása miatt. 1993-ban már a legnépszerűbb újautó lett, akkor jelent meg az igazi sláger, a szedán is, amely sokkal autószerűbb volt, jóval több csomagot lehetett hátra bepasszírozni és abban volt a legkényelmesebb a hátsó ülés. Magasabb felszereltségéhez vastag kormány járt, 1,6-os motorral pedig jót lehetett vele autózni, de a tulajdonosok inkább másra terelték a szót, ha valaki a fogyasztásról érdeklődött.

Bőven kétmillió forint alatti árával jó ajánlat volt a kilencvenes évek végén
Hamarosan bővült a kínálat, a kezdetben mindent uraló fehér és piros ötajtós, valamint a bordó szedán mellett megjelent a jól felszerelt, színre fújt lökhárítós GLX-C kivitel metálzöld színben. A Suzuki rekordokat döntött, 1994 augusztusában kétezer új Swift került az utakra. Az esztergomi gyár egyre jobban pörgött, 1996-ban az első modellfrissítés adott új lendületet a Swiftnek. Igazi népautó lett, sorra nyíltak a kereskedések, a Suzuki-reklám pedig a popkultúra része lett. Megállás nélkül akciózták, elindultak a nullaforintos hitelek és többé nem volt megállás, bár már kétszer annyiba került, elárasztották az utcákat a Swiftek.
Suzuki-reklám a Swift teherbírásáról 1997-ből
Valóságos kultusza lett a kisautónak, a fiatalok felfedezték a háromajtóst, elkezdték tuningolni is, ebben az időszakban vált igazán a mi autónkká. Ezzel egy időben kezdtek sugdolózni a Swift gyengéiről is. Elterjedt, hogy leszerepelt a törésteszten, pedig a maga idejében még nem teljesített rosszul, mégis arról beszéltek, hogy valóságos életveszély beleülni. A csereakciók miatt hatalmas olvasztótégelyekről szólt a városi legenda, ahová Esztergomban behajigálják a becserélt Suzukikat, hogy aztán újabbakat gyártsanak belőlük. Megbízhatósága továbbra is legendás volt, de egy olyan kínos ponton érte találat, ami minden marketinges rémálma és nem más, mint a presztízs.

A frissítések során legtöbbet a hűtőmaszk, a lökhárító, a dísztárcsa és a kormány változott
Bár sosem volt státusszimbólum, mint a Lada, a kilencvenes évek végére a Suzuki presztízse a padlóra került. Az egyik legolcsóbb autó volt, amit kapni lehetett, nagyjából ennyit is ért a szkeptikusok szemében. Az autók ablakában megjelent a "Suzuki a ti autótók"-matrica. Az autótörténelem többi túlgyártott autójához hasonlóan mindig változtattak, javítottak rajta egy kicsit, de az idővel csak harcolni lehet, legyőzni soha. Egyre jobban belehúzott a konkurencia, új, divatos és népszerű kisautók jelentek meg. Elérhetőbbek lettek azok az új modellek, melyekben az elektromos ablakemelő gombja nem a kézifékkar mögött volt, a hátsó fejtámla pedig nem az ülésből nőtt ki, és nem csak gerinctámaszként szolgált.
Üres városban autózni jó, idilli Swift-reklám 1999-ből
A szervókormány, a klíma, a beleerőltetett légzsák és az ezüstmetál fényezés sem tudta megmenteni, a Swift a kispolgár választása lett, akkoriban már sokan inkább hozzátettek egy kicsit, vagy nagyobb hitelt vettek fel a vásárlásnál, csak ne kelljen Suzukiba ülniük. Az ezredfordulóra Esztergom egy másik modellt is elkezdett gyártani. A Wagon R is hasonló sorsa jutott, mint a Swift, akinek volt, imádta, aki csak kívülről látta megmosolyogta. Az ára miatt mindig is sikertelen Balenót leváltotta a bizarr külsejű, digitális műszerfallal sokkoló Liana, amely kedvező árának és japán származásának köszönhette azt a kevés eladási darabszámot is, amit a Swift árnyékában produkált.

Modern kisautónak látszot és az is volt a 2005-ös Swift
A mi autónk azonban végleg elavult és érdemei elismerése mellett már mindenki a nyugdíjazását sürgette. A kifejezetten magyar gyártáshoz áttervezett Ignis csak átmenetileg tudta pótolni, szükség volt egy igazi nagy dobásra. Meg is jött az utolsó pillanatban. 2005-ben legördült a szalagról a második esztergomi generáció és többé nem volt szükség győzködésre, a kisautó újra eladta önmagát. Már nem volt alkalmi vétel, de sikerült egy olyan kedvező árat kialkudni, hogy bárki, aki valaha újautóban gondolkozott, beleülhessen, még akkor is, ha évekig eladósodott miatta.
|
Cikkajánló |
Akkor készítettünk is egy inkognitótesztet a márkakereskedések működéséről, melyet a válság apropóján nemrég megismételtünk. Mert a válság volt az, ami végül pontot tett a Swift egyre csak felívelő karrierjének végére, a mumus, ami csendben letaszította az eladási listák éléről. A harmadik generáció már a vergődő magyar piacra érkezett kicsinosított formával, vadonatúj extrákkal és minden eddiginél versenyképesebb műszaki háttérrel, csak éppen vevők nem jutottak neki.

Sokan nem is veszik észre, hogy változott valami a harmadik esztergomi generáción
Mire valóban felvehette volna a versenyt bármelyik konkurensével, addigra elszakadt tőlünk, a potenciális suzukis pedig már nem tudott új autóba ülni. A Swift tett egy évtizedes kitérőt, hogy végül újra a nyugati piacok kedvelt kisautója legyen. De mind itt vannak körülöttünk, még a legelső szériából is fut bőven, a tizenévesek pedig a jelenlegi használtpiac sztárjai. Úgy tűnik, mi sosem tudunk már másként gondolni a Suzukira, mint egy elérhető és megbízható célszerszámra. Talán ez a legjobb, ami egy népautóval történhet.
A második oldalon összehasonlítónkat és egy Suzuki-tulajdonos véleményét olvashatja.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?