Kívülről nagyon hasonlít a régire a B osztály, belülről már szerencsére kevésbé. Hátul nagyobb a lábtér benne, mint az S osztályban.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static9.origos.hu/i/1109/20110913mercedesb.jpg)
Frankfurtban hivatalosan is bemutatták az első kecskeméti Mercedest, az új B osztályt. Persze a Mercedes-csoportnak (Mercedes-Benz, Smart, AMG) nem ez volt az egyetlen világpremiere, hiszen itt debütált a hidrogénhajtású F125 tanulmányautó, a vadonatúj, akár hat literes átlagfogyasztásra is képes M osztály, a nyitott tetős SLS AMG Roadster (természetesen sirályszárnyas ajtók nélkül), a Smart műanyag felnis tanulmányautója, a Forvision is.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static5.origos.hu/i/1109/20110913mercedesb8.jpg)
Igazán látványos show-val kezdődött a sajtótájékoztató, a táncosok a hatalmas LED-fal előtt, és virtuálisan benne is (amikor a fal mögé mentek, kétdimenziósan megjelentek a kivetítőn) ugráltak, élőben zenélt vagy 15 zenész, az első sorban ott ült Michael Schumacher és Nico Rosberg is. Még dr. Dieter Zetsche, a Mercedes igazgatótanácsának elnöke is a LED-képen érkezett meg, hogy aztán élőben is "kilépjen" a hatalmas televízióból, és leüljön a forma-1-es pilóták mellé rövid beszéde után.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static4.origos.hu/i/1109/20110913mercedesb2.jpg)
Annyi biztos, a B osztály lesz az első modell, amelyet elkezdenek gyártani még ebben az évben a vadonatúj kecskeméti Mercedes-gyárban. Kívülről talán túlságosan is hasonlít elődjére a kategóriája legjobb légellenállásával (0,26) büszkélkedő új generáció, sokaknak gondot fog okozni a kettő megkülönböztetése. Persze a technika vadonatúj, a korábbi szendvicspadlót hagyományos, egyszintes padlólemez váltotta fel.
Emiatt úgy lehetett alacsonyabb az autó, hogy a belső térkínálat közben jelentősen javult, függőleges irányban is, mivel az ülések már nincsenek olyan magasra szerelve. Bár az autó külső méretei a kompakt kategóriába sorolják, a hátsó lábtér a gyár szerint nagyobb lehet, mint az S osztályban, igaz, a belső szélesség azért jelzi, hogy továbbra is az egyik legkisebb modell ez a Mercedes kínálatában. Ennek megfelelően az első ülések is meglehetősen keskenyek, de legalább hosszú az ülőlapjuk, és kényelmesek.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static8.origos.hu/i/1109/20110913mercedesb9.jpg)
Akkora a hátsó lábtér, hogy adta magát, hogy sínen csúsztatható legyen a hátsó ülés: amikor legelőre van húzva, akkor 486 literesre nő meg az egyébként sem kicsi csomagtartó. Persze bővíteni is lehet a poggyászteret, egyetlen hátrány, hogy ilyenkor lépcső keletkezik a csomagtartó síkja és a hátsó ülés háttámlája között, ahová ráadásul egy acélmerevítőt is beépítettek.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static6.origos.hu/i/1109/20110913mercedesb4.jpg)
A műszerfal formaterve is nagy fejlődésen ment keresztül, a látványos, kerek légbeömlők felett puha, alattuk elég olcsó, kemény műanyagot alkalmaztak, de bravúr, hogy csak tapintásra lehet őket megkülönböztetni, látványra nem. Kétféle 1,8-as dízelmotorral kínálják majd a B osztályt, a gyengébb 109, az erősebb 136 lóerős, 250, illetve 300 Nm nyomatékkal.
Kétféle 1,6-os turbómotorból áll a benzines választék, a gyengébb 122, az erősebb 156 lóerőre képes, és a precíznek tűnő manuális mellett új fejlesztésű duplakuplungos automata is kapható lesz. A B osztály szériafelszereltsége tartalmazni fogja a ráfutásos baleseteket megelőző vagy hatásukat enyhítő automatikus fékezőrendszert, amely a Volvo koccanásgátló rendszerétől eltérően 30 km/óra felett működik.
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static9.origos.hu/i/1109/20110913mercedesb5.jpg)
A B osztály az első modell az új kompakt padlólemezen, a kiállításon a gyár egyik mérnöke elárulta, hogy 2012-ben várható a korábbinál jóval sportosabb A osztály (amelyet tanulmányként már korábban bemutattak), később egy szabadidő-autó, egy kis limuzin és még egy "shooting brake" szerű sportos kombi is, amely az Audi A3 Sportback koncepciójára hasonlít majd.
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
A Ford válasza a Bogárra - Taunus 12m (1966) veterán teszt
A Ford ezzel az autóval akarta megállítani Amerikában a Volkswagen Bogár térhódítását az olcsó kisautók piacán, de nem igazán jött be az elképzelés, ezért fogták a ...
Csak a fejedre vigyázz! - Mercedes-Benz CLA-menetpróba
A kizárólag Kecskeméten készülő négyajtós Merci esetében a látványos formaterv fontosabb volt a praktikumnál. A CLA szerencsére vezetési élménnyel kompenzál, pályán sem ...
Képzelt riport egy autóvásárlásról - Audi S6 teszt
Három tagbaszakadt maffiózót nem könnyű rábeszélni egy sportlimuzinra, ha egyszer oda a legendás Lamborghini-motor, és még a lóerő háborúban is vesztésre áll, de egy ...
Melyik autóé a legjobb menetstabilizáló?
Tízautós összehasonlító teszten vizsgálta az auto, motor und sport, hogy melyik gyártó menetstabilizáló elektronikája a legbiztonságosabb. Az Audi kiemelkedett a ...
A Google hadserege
A néhány hete indult Google Street View nevű szolgáltatásával szinte egész Magyarországot be lehet barangolni virtuálisan. Utánajártunk, hogy milyen autókkal és ...
Beckham megkönnyezte utolsó párizsi meccsét
Gólpasszt adott, majd lecserélték - már csak egy meccse van az angolnak.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.