Vágólapra másolva!
A kocsik és a filmek kapcsolata nem ér véget az autósmozinál. Egy maroknyi lelkes filmkedvelő autóbolond hét évvel ezelőtt nekilátott, hogy felépítsen egy adatbázist a mozifilmekben és sorozatokban szereplő kocsik számára. Nem csupán a sztárautókra koncentrálnak, céljuk a képernyőn látható összes jármű pontos katalogizálása.
Vágólapra másolva!

Forrás: IMCDb
Az egyik legismertebb filmes autó Fantomas repülő Citroën DS-e az 1965-ös Fantomas visszatér című filmből. A csúcsjelenet földön játszódó részeit egy igazi, átépített Cápával, a levegőben zajló eseményeket viszont az eredetihez hasonló makettel vették fel.

Családi mozizások alkalmával gyakran kergetem az őrületbe környezetemet, amikor éppen kiszúrok egy érdekes autót a kulcspárbeszédet folytató főszereplők mögött, feltűnik, hogy a Cobra 11-ben az E46-os 3-as BMW-t mindig egy átmaszkírozott E36-osra cserélik, mielőtt rommá törne, és azt is megjósolom, melyik szereplő jár majd hasonlóan a kellőképpen régi vagy éppen értéktelen autója miatt. Miközben mások a bizarr eseményekre koncentrálnak, én arra figyelek, milyen autóval érkezik meg Harvey Keitel, hogy kisegítse John Travoltát és Samuel L. Jacksont a Ponyvaregény-ben.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=K2J38LWhKDKyhuV0

Az autós üldözésekben bővelkedő Cobra 11 egyik jelenetében a német autópálya-rendőrök új, E46-os 3-as BMW-je a borulás pillanatában hirtelen egy régebbi, átmaszkírozott E36-ossá változik

Kiderült, hogy nem csak én nézem autós szemmel a filmeket, néhány német, belga, holland, francia és amerikai rajongó is így van ezzel. Hozzá is fogtak, hogy összeállítsanak egy nagy adatbázist a jelenetekben felbukkanó kocsik számára. Ha bepötyögjük a www.imcdb.org címet, vagyis az Internet Movie Cars Database (internetes filmes autós adatbázis) honlapját, hatalmas szakmai tudás és lelkes munka nyomaira bukkanunk. Aki szeretné megtudni, milyen autó volt a Thorndyke SpecialA kicsi kocsi kalandjai-ban, vagy nem emlékszik pontosan, milyen évjáratú Mustangot kellett elkötnie Nicolas Cage-nek a Tolvajtempó-ban, itt a helye.

Forrás: IMCDb
Az 1989-es Vissza a jövőbe 2 egyik 2015-ben játszódó légdeszkás jelenetében alig észrevehetően áll a háttérben egy 1989-es Pontiac és egy 1985-ös Saab tanulmányautó, melyeket változtatások nélkül használtak díszletként

Ez egy valódi adatbázis, okos keresőmotorral, precíz rendszerezéssel és kategorizálással, ahol kereshetünk filmekre és autókra is. Egy precízen összeállított gyűjteményhez nem elég csak úgy kutyafuttában végignézni egy filmet, és kijegyzetelni a fontosabb gépeket. Lehetőség szerint minden jól látható autóról ki kell fényképezni egy mutatós képkockát, majd feltölteni az oldalra. Ezután következik a móka. Minden egyes autó saját fórumoldalt kap, ahol a tagok közösen meghatározzák a típust és az évjáratot, gyakran még a felszereltségi szintet is, majd általában heves viták nyomán kialkudják az adott négykerekű filmbeli szerepének fontosságát.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=lMvYqxWYwNc8Kx4j

Az 1968-as Bullitt autós üldözését az utómunkák során hosszabbra vágták, mint amennyit eredetileg forgattak. Többször is elhaladnak egy Volkswagen Bogár mellett, és az a mozzanat szintén több kameraállásból is bekerült a filmbe, amikor a Dodge Charger a kanyarban elhagyja az egyik dísztárcsáját

Öt csillag elvileg csak olyan "sztárautóknak" jár, mint Herbie, KITT vagy a Peugeot taxi, tehát azoknak a kocsiknak, melyek a forgatókönyv szerves részét képezik, de lehet alkudni is. Még Steve McQueen Ford Mustangja is kiérdemelte a legmagasabb minősítést, hiszen az 1968-as Bullitt hajszája a filmtörténet egyik leghíresebb autós üldözése. Négy a főszereplő autójának jár, így Derrick mindenkori BMW-je is ennyit ér, három csillagra a mellékszereplők autóit és az üldözésekben használt kocsikat értékelik, kettőt az egyetlen akciójelenetben feltűnő vagy felrobbanó járgányoknak, egy csillagot pedig a háttérben gyanútlanul álló kocsiknak adnak.

Forrás: IMCDb
A dán Olsen banda sorozat 1971-es folytatásában a sárga Porsche 356-os egy filmtrükk segítségével ússza meg a présgépet. Az utolsó pillanatban egy rozoga Volkswagen Bogár veszi át a helyét

A szimpatikus kis klub honlapja valószínűleg már feledésbe merült volna, ha kizárólag a mai egyenautókkal telezsúfolt amerikai tucatfilmekre épülne. Szerencse, hogy hozzám hasonlóan sokan gyűjtik a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek európai filmjeit, melyek csordultig vannak izgalmas darabokkal. A napról napra bővülő gyűjtemény egyre több feltöltőt vonz, akik egymásra licitálva pakolják fel kedvenceiket az egy évvel ezelőtt megújult felhasználói felületen, amelynek használatához már nincs szükség adminisztrátorra sem. Persze régen ez is jobb volt, amíg lassanként kerültek fel a filmek, több idő jutott kitárgyalni a már kint levőket.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2aBbP0Z9ImMhQ48K

Sokak szerint a Ronin 1998-ban forgatott autós üldözése a filmtörténet egyik leghitelesebb hajszája. A forgatáson mindkét autóból többet is elhasználtak, 5-ös BMW-ből legalább fél tucat különböző példány szerepel a képkockákon, és csak egy részük igazi M5-ös.

Órákon át lehet itt bolyongani, olyan sok újdonságot lehet megtudni a törzstagoktól. Vannak, akik egy-egy típust ismernek az utolsó csavarig, így derül ki, mi a különbség egy Chevrolet Impala és egy Bel Air között, mások a kulisszatitkokat leplezik le utánozhatatlanul. Képesek megtalálni az összes különbséget a Ronin autós üldözésében használt E34-es 5-ös BMW-k között. Gyakran lehet olvasni érdekes régi autós sztorikat, a helyi lakosok pedig gyakran mesélnek a filmes helyszínekről. A nyugat-európai tagok izgatottan böngészik a lengyel, cseh és persze magyar filmek autóit, és akár heves vitába is bocsátkoznak a hazai feltöltőkkel a keleti autókkal kapcsolatban, mindezt irigylése méltóan kulturált formában.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yYRBU7HetBaSImfx

Az 1985-ös Európai vakáció londoni jelenetében a jobb oldali közlekedéshez szokott családfő képtelen kijutni a körforgalomból. A vetített háttéren sosem azok az autók követik az Austin bérautót, mint a külsőkön, a koccanás előtt pedig egy kék Chrysler tűnik fel, amelyből hirtelen egy Morris Ital lesz.

Közösségformáló ereje mellett igazi kis kulturális csomópont ez az oldal. A világ különböző pontjairól származó tagok folyamatosan dolgozzák fel a világtörténelemnek azt az időszakát, amikor olyan mozgóképek készültek, melyekben akár csak egyetlen két- vagy négykerekű is szerepel. Vélemények, tapasztalatok és emlékek töltik meg lélekkel a kordokumentumnak is kiváló filmekben felhalmozott információhalmazt. Nemzetek közötti összefogás, fáradhatatlan munka eredménye ez az autós és filmes szubkultúra metszetében lebegő internetes oldal. Egy nagyszerű kezdeményezés, ráadásul bárki kiveheti belőle a részét.

Hogyan is kell ezt csinálni?

Több beszerzésre érdemes filmmel az IMCDb-n találkoztam először, de akkor is érdemes idekattintani, ha egy régen látott sorozatból csak a főszereplő autójára emlékszünk, néhány filmet - főleg magyarokat - pedig én magam töltöttem fel. A bővítésbe bárki bármikor beszállhat. Birtokunkban a megosztandó film vagy sorozat bármilyen digitális formátumával csupán egy fényképező funkciós médialejátszóra van szükségünk, például az ingyenesen elérhető VLC-re, amelyet az [origo] Techbázis rovata is tiszta szívből ajánl. Ne bízzunk a memóriánkban, pörgessük végig a filmet. Ha egy autó feltűnik, készítsünk több képet, hogy kiválaszthassuk a legjobbat, a főhelyre valót. Érdekes típusokról, fontos autókról akár több különböző beállítást is érdemes kimenteni, ezeket bélyegképként a fórumba beszúrva oszthatjuk meg a többiekkel.

Forrás: [origo]

Miután kész vagyunk, regisztrálnunk kell, majd hozzáférhetünk a feltöltőablakhoz. Létre kell hoznunk egy oldalt a film, majd egyet-egyet a benne szereplő autók számára. Amiket tudunk róluk, írjuk be az adatlapra, de az sem baj, ha hagyunk egy kis szórakozást a többieknek, hadd azonosítgassanak be mindent töviről hegyire. Ne lepődjünk meg, ha először egy kis lakat ikon kerül a képek sarkába, meg kell várni, amíg az erre kinevezett tagok jóváhagyják a feltöltést. Utána megnyílik a fórum, és kezdődhet a vita gyári színekről, felnikről és hűtőrácsokról. Aki inkább a repülőgépek világában jártas, az Internet Movie Plane Database, aki a számítógépes játékokban van otthon, az Internet Games Car Database aloldalakat keresse. Csoda, hogy már a női szereplőkre koncentráló gyűjtemény ötlete is felmerült a tagok között?