Hivatalos képen az új Kia Cee'd

Vágólapra másolva!
Az alsó-középkategória legjobb vételének számító koreai modell sokkal szebb utódot kap az első hivatalos fotó alapján. Állítólag lesz sportváltozat is 200 lóerővel.
Vágólapra másolva!

Forrás: Kia

Bár javában tart a Detroiti Autószalon, és a genfi csak két hónap múlva esedékes, a Kia a mai napot látta a legalkalmasabbnak arra, hogy közzé tegye az új Cee'd-ről az első fotót. A világpremier természetesen márciusban, a svájci autószalonon lesz, addig nem is valószínű, hogy bármit is elárulnának a kocsiról.

Az első képhez kapcsolódó szűkszavú sajtóközlemény csak a szokásos pr-maszlagot tartalmazza, mely szerint a forma egy sportkupé stílusát ötvözi egy ötajtós ferdehátú praktikumával, a belső anyagok és a kidolgozás pedig a felső kategóriás autók szintjét hozza majd.

A külső valóban remekül sikerült, a Cee'd morcos kinézete első blikkre az új Ford Mondeót juttatja az ember eszébe, amit tegnap mutattak be Detroitban. Prémiumautóra utaló jegyek is felfedezhetők, például a krómkeret az ablakok körül, a formázott motorháztető, vagy a LED-es nappali fénnyel ellátott fényszóró. Arról is írt a sajtóanyag, hogy a vezetőorientált belső térben nagyon odafigyeltek az anyagminőségre, amit el is tudunk hinni, mert Frankfurtban ültünk a Cee'd testvérmodelljében, az új Hyundai i30-asben, ami tényleg nagyot fejlődött elődjéhez képest.

Valószínűsíthető, hogy a Hyundai-Kia új, közvetlen befecskendezéses motorcsaládja és egy duplakuplungos automatizált váltó is megjelenik a Cee'd-ben. Az első példányok 2012 második negyedévében már a kereskedésekben lesznek, természetesen hét év garanciával. Év végén jön majd a kombi, 2013-ban pedig a háromajtós Procee'd.

A pletykák szerint a Procee'd formája jobban eltér majd az ötajtóstól, mint eddig, hasonló átalakulásra számíthatunk, mint amit láttunk az Opel Astra GTC vagy a Renault Mégane Coupé esetében. Végre sportváltozatot is készítenek majd, amiben a Hyundai Veloster 1,6 literes, 200 lóerős turbómotorja dolgozik majd duplakuplungos váltóval.