Pintér Sándor belügyminiszter még tavaly szeptemberben ígérte meg, hogy december végéig eltűnnek a fővárosból a piros lámpáknál szórólapozók, szélvédőt mosók és koldusok. Nem így történt.
2011. december végére eltűnnek a piros lámpánál kéregetők a fővárosból - ígérte Pintér Sándor egy tavaly szeptemberi sajtótájékoztatón. A belügyminiszter bejelentette, a központból indulva haladnak a főváros határai felé, hogy az év végére teljesen megszüntessék a piros lámpánál koldulást. A bejelentés után az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján megjelent egy közlemény (bővebben az alábbi keretesben), amelyben az állt, hogy "határozottan lépnek majd fel az úttesten szórólapot osztogató, szélvédőt mosó és egyéb, hasonló tevékenységet folytatókkal szemben, akik szabálysértést követnek el". Pintér bejelentése után néhány nappal készítettünk egy videoriportot, amelyben néhány budapesti kéregetőt kérdeztünk, éreznek-e valamit a bejelentett szigorításból. Többségük arról számolt be, tapasztalják ugyan a fokozott rendőri szigort, de más bevételi forrás hiányában kénytelenek akkor is visszaállni a lámpákhoz, ha ezért korábban bevitték és megbüntették őket.
|
Szabálysértést követ el az úttesten kéregető Az úttesten tartózkodás, ha az a KRESZ rendelkezéseinek nem felel meg, szabálytalan, ezáltal szabálysértésnek minősül. Ennek megfelelően a szórólapot osztogató, szélvédőt mosó és egyéb, hasonló tevékenységet folytató gyalogosok magatartása szabálysértő. A jogellenes tevékenység és ezzel együtt a közlekedésbiztonsági veszélyforrások visszaszorítása és felszámolása érdekében a rendőrség az e tevékenységeket folytató személyekkel szemben határozottan kíván fellépni. Ennek keretében nemcsak a jogsértést elkövető személyek figyelmét hívják fel a jogsértő cselekmény abbahagyására, hanem az e személyeket megbízó, szerződtető, közvetítő vállalkozásokat is megkeresik, illetve tájékoztatják az ilyen tevékenységek szabálysértő jellegéről. |
Pintér ígérete ellenére december végén is találkoztunk kéregetőkkel a piros lámpáknál
A Belügyminisztérium továbbra is eltökélt
Pintér Sándor szeptemberi ígéretére hivatkozva megkerestük a Belügyminisztériumot, ám a tárca sajtóosztálya mindössze annyit közölt, hogy továbbra is "eltökélt szándékuk, hogy rendet teremtsenek a közterületeken, hogy a városok terei, utcái, közútjai kulturált állapotúak, szabadon átjárhatóak legyenek". A hajléktalanok elhelyezése érdekében a Fővárosi Önkormányzattal közösen hajléktalan szállók építéséről gondoskodtunk, ahol a nehéz szociális helyzetbe került emberek fűtött szobákban, rendezett körülmények között tartózkodhatnak - olvasható a minisztérium válaszlevelében.
Megkérdeztük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy "2011 szeptembere óta 1594 főt állítottak elő a fővárosban koldulás és kereskedelmi tevékenység szabálysértés folytatása miatt". A rendőrök 2033 esetben tettek szabálysértési feljelentést közlekedés biztonságának veszélyeztetése, illetve közlekedés rendjének megzavarása miatt. 592 főt figyelmeztetésben részesítettek, 705 fővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot. A rendőrség tájékoztatása szerint "továbbra is megteszik a szükséges intézkedéseket - a személyi állomány, valamint az eszközök optimalizált felhasználásával - a közúti közlekedés biztonságának fenntartása, valamint a fent említett jogsértések minimalizálása érdekében".
Úttest helyett az utcára
"A tavaly szeptemberben bejelentett akciótól függetlenül mi már régóta inkább a gyalogosforgalom felé tereljük a terjesztőinket, így minket csak részben érintett a szigorítás, sőt a rendőrség így még segíti is ezt a törekvésünket" - mondta Kepe Róbert, a Fedél Nélkül főszerkesztője. "Az intézkedő járőrök többsége kifejezetten segítőkész a terjesztőinkkel szemben, csak akkor küldik el őket, ha rossz állapotban vannak, de persze vannak kivételek és konfliktusok, és olyan is, hogy ellehetetlenítenek valakit egy bizonyos helyen. Az ilyen problémák ellen erőltetjük a gyalogosok közötti terjesztést, annyira, hogy tavaly nyár óta területfoglalási engedélyt is igényeltünk ehhez. Egyelőre csak az újpesti önkormányzattal sikerült megállapodni, ahol élő szerződésünk van, de jelenleg több kerülettel is már nagyon közel vagyunk a megegyezéshez" - mondta Kepe, aki szerint egy ügyes terjesztő nagyságrendileg többet tud keresni a gyalogosok között, mint az úttesten szabálytalanul.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?