A tervek szerint 2018-ra a Skodától az Audiig a Volkswagen-csoport összes márkájának valamennyi modelljét világszerte ugyanolyan üzemekben gyártják majd. Ez állítólag 20 százalékkal csökkenti majd a beruházási költségeket.

"Az uniformizált üzemek révén rugalmasabban lehet alkalmazkodni a piachoz, könnyebb átállni az egyik modell gyártásáról a másikra és lerövidül az új modellek piaci bevezetése. A meglévő üzemek átalakítása költséges, de hosszabb távon azért is megéri, mert az újabb gyárak építése már olcsóbban megoldható, a beruházási igény 20 százalékkal csökkenthető" - mondta a Handelsblatt című német üzleti lapnak Hubert Waltl, a Volkswagen-csoport gyártási igazgatója.
Az üzemek és a gyártási folyamatok harmonizálását már az év első felében elkezdik. Az első körben három németországi összeszerelő üzemet alakítanak át. Az ingolstadti Audi-gyárat, valamint a wolfsburgi és zwickaui Volkswagen-üzemet követően az év vége felé a spanyolországi Martonelli következik - ahol Seatokat és Audikat gyártanak -, majd a csehországi Mladá Boleslávban működő Skoda összeszerelő üzem. 2018-ra a Volkswagen jelenleg 62 üzemből álló autógyár-hálózatában mindenütt azonos rendszerben zajlik majd a termelés.
Az egységesített gyártási koncepciót a Toyota alkalmazta először. A Volkswagen az értékesített gépkocsik száma alapján már megelőzte a korábbi világelső japán társaságot, most pedig termelésszervezési újítását is átveszi. A német csoport azonban egy lépéssel előbbre jár - írta a Handelsblatt, rámutatva, hogy a cég már egy évtizede alkalmazza az úgynevezett moduláris platform eljárást, amelynek révén azonos alvázra számos különböző modellt lehet építeni. Így például a moduláris hosszmotoros platformra - Modularer Längsbaukasten, MLB - hat különböző Audi típust fejlesztettek, és egy Bentley modellnek is az MLB az alapja.
A gyárak uniformizálásával együtt egy új platformot is bevezetnek. Ez a moduláris keresztmotoros platform - Modularer Querbaukasten, MQB -, amely csaknem valamennyi új kompakt modell alapja lesz. Az első az új Audi A3, amely nyáron jelenik meg a piacon, majd az új, hetedik generációs Volkswagen Golf következik, összesen 220 fajta modellt gyártanak majd MQB-ra.
Kísérleteznek a márkák közti szorosabb együttműködéssel is, és ebben kulcsszerepe lesz a csoport pozsonyi gyárának. Ott végzik az úgynevezett Colorado-projektet, amelynek eredménye három terepjáró - a Volkswagen Touareg, az Audi Q7 és a Porsche Cayenne -, amelyek azonos műszaki alapra épülnek és ugyanabban a gyárban készülnek. Az újabb modellek közül ugyancsak közös platformon, és szintén Pozsonyban készül majd a 2013-ban megjelenő Porsche Macan és az Audi Q5, az Audi Q3 és a Volkswagen Tiguan is. A kisautók szegmensében is Pozsony a központ, a szlovák fővárosban gyártják a New Small Family nevű sorozatot, amelynek műszakilag csaknem teljesen azonos tagjai a Volkswagen Up, a Seat Mii és a Skoda Citigo - írta a Handelsblatt.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?