Húsz év után beindították az első Astrát

Opel Astra
Vágólapra másolva!
Márciusban húszéves lesz az első magyar gyártású Opel, a szentgotthárdi születésnapra saját lábán hazatér az első Astra.
Vágólapra másolva!

1992. március 13-án Antall József miniszterelnök vezette le az első magyar gyártású Opel Astrát a szentgotthárdi gyártósorról, majd az autó a budapesti Közlekedési Múzeum tulajdonába került. Az eltelt húsz évben az Opel már beszüntette Szentgotthárdon az autógyártást, de a motorgyár még mindig teljes elánnal működik, sőt az Astra huszadik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen átadnak egy új gyárat.

A huszadik évfordulóra hazatér az első Astra is, amely a saját lábán fogja teljesíteni a Budapest-Szentgotthárd távolságot. Ez azért nagy szám, mert az autót húsz év alatt egyszer sem indították be, mindössze 18 kilométert tett meg egész élete során. Most egy kis felülvizsgálat és felújítás után újra beindították a különleges Astrát, amely már készen áll a március 12-ei útra. Az autót egyébként olyan alkalmazottak fogják levezetni a gyárba, akik már akkor is az Opelnél dolgoztak.