Az Opel Ampera lett az Év Autója

2012.03.05. 15:59

Ismét környezetbarát autó lett az európai Év Autója: az Opel Ampera/Chevrolet Volt a konnektorról tölthető hibrid hajtása miatt győzhetett.

Idén először a Genfi Autószalon előestéjén hirdették ki, hogy melyik modell nyerte a 2012-es európai Év Autója díját. A szavazáson csak olyan modell vehet részt, amelyet az előző 12 hónapban mutattak be, minimum öt európai országban árulják, és már legalább ötezret eladtak belőle. A pályázó csak vadonatúj modell lehet, új motorral vagy modellfrissítéssel nem lehet bekerülni.

A 2012-es európai Év Autója-díjra 35 modellt jelöltek, amelyek közül végül hét került be a döntőbe: Citroën DS5, Fiat Panda, Ford Focus, Opel Ampera/Chevrolet Volt, Range Rover Evoque és a Volkswagen Up!. Ez utóbbi egyébként szinte teljesen megegyezik a Skoda Citigóval és a Seat Mii-vel.

Huszonhárom ország 57 szakírója szavazatai alapján a hét döntős közül a teljesen megegyező Opel Ampera/Chevrolet Volt duó nyerte meg az európai Év Autója díját, ezzel a Toyota Prius és a Nissan Leaf után ez a harmadik olyan év, amelyen zöld, környezetbarát modell nyert.

Hogyan történik a szavazás?

Magát az Év Autója-díjat Fred van der Vlugt, egy holland autós magazin, az Auto Visie kiadója alapította 1963-ban. Kezdetben kilenc ország 26 profi tesztelője, ma már 23 ország 57 képviselője adja szavazatát a legjobbakra. A pontozás szempontjai: dizájn, komfort, biztonság, gazdaságosság, kezelhetőség, teljesítmény, funkcionalitás, környezetvédelem, vezetői elégedettség, ár. Sokat nyom még a latba a technikai innováció és az ár-érték arány.

Minden évben az újdonságok közül a zsűri kiválasztja a hét legjobban tetsző autót, ők lesznek a döntősök. Ezután vezetik, tesztelik őket, majd 25 pontot oszthatnak szét minimum öt autó között, úgy, hogy abból egy maximum tízet kaphat. A szavazás végén kialakul a végeredmény, és átadják a címet. Ezt egy évig felragaszthatják az autókra is, reklámozhatják vele.

A nagyobb piacok országaiból több újságíró képviselheti magát, az angol, az olasz és spanyol piac hat főt delegál, a német, francia pedig ötöt. Magyarországot az igen csekély eladásai ellenére két újságíró, Gajdán Miklós és Surányi Péter képviseli.


Az Amperában és Voltban a zsűri elsősorban az új hajtási rendszernek szavazhatott bizalmat, ezek ugyanis már olyan hibrid hajtású autók, amelyekben a benzinmotor elvileg csak az akkumulátorok töltésére szolgál. Azért csak elvileg, mert a korábbi ígéretek ellenére bizonyos helyzetekben mindkét autónál besegít a hajtásba benzines motor is. Ennek ellenére a konnektorról is tölthető Ampera és Volt kis fogyasztásával és nagy hatótávolságával előremutató technológiát képviselnek, ezt jutalmazhatta a zsűri. Azért az érdekes egybeesés, hogy az a Chevrolet Volt lett az egyik Év Autója, amelynek pont a napokban jelentették be, hogy a gyenge kereslet miatt öt hétre leállítják a gyártását. Ezzel a győzelemmel az Opel már a negyedik ilyen díját gyűjtötte be, korábban a Kadett (1985), az Omega (1987) és az Insignia (2009) tudott nyerni. A márka az örökranglistán fellépett a negyedik helyre, csak a Fiat, a Renault és Ford nyert több Év Autója-díjat.

Forrás: Opel
Az Ampera a Volttal közösen nyert

A választáson a második helyezést a Volkswagen miniautója, az Up! szerezte meg, amely leginkább azért újdonság, mert hosszú idő után a VW-konszern visszatér ebbe a kategóriába.  Az ötletes városi miniautót is fel lehet fogni környezetbarát modellként, hiszen az ilyen kisautók károsanyag-kibocsátása is sokkal kevesebb. Emellett még az automata vészfékező rendszer is újdonság. Kicsit érthetetlen , hogy az Up! mellett a másik két testvérmodell (Skoda Citigo és a Seat Mii) nem került fel a listára.

Forrás: Volkswagen
A Volkswagen miniautója lett a második

Meglepetésre csak a harmadik helyre futott be a Ford Focus, amely olyan vezetést segítő elektronikával van felszerelve, amelyek korábban csak jóval nagyobb, prémiumautóknál volt elérhető. Ilyen az éberségfigyelő, a gyalogosgázolást kivédő rendszer, az automata parkoló, a táblafelismerő, de a Focusban újdonság a holttérfigyelő és a sávtartó is. Emellett még kiváló, modern kis turbómotorok is bemutatkoztak a kifinomultabb Focusban.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A Focus csak a harmadik helyet szerezte meg

A választás legnagyobb kakukktojása a Range Rover Evoque, amely odaért a negyedik helyre, megelőzve a dízel-hibrid DS5-ös Citroënt, a Fiat Pandát és a Toyota Yarist.

A Fiat győzött legtöbbször, néhány Év Autójára nem is emlékszünk

A Fiat meglepően sokszor nyert, pontosan kilenc győzelmet szerzett a gyártó, amiből három-négy - ahogy írtuk - vitatható. A képzeletbeli dobogó második fokára a Renault léphet fel, amelynek hat győzelméből kettő-hármat tekinthetünk biztosan megérdemeltnek. A Ford a harmadik: az öt díjból hármat 1994-től szereztek, azóta sok a dobogós helyezésük is.

Nem csak típusok, márkák is eltűntek - az életben maradáshoz nem elég egy-két díj. Nincs már NSU, az Ro80-as (1968 Év Autója) bűn rossz Wankel-motoros olajzabáló volt, gyakorlatilag a cég gyilkosa, amely végül az Audiba olvadt. A Simca is eltűnt, az Austin is a múlté, ahogy a Rover is. A régi dobogósok közül ugyanerre a sorsra jutott a Hillman, az Autobianchi, az Oldsmobile és a Jensen is.

Az első hibrid autó, ami elnyerte a díjat, az a második generációs Toyota Prius volt, bár igazán az elsőnek illet volna ezt odaadni. Az első teljesen elektromos hajtású győztes a Nissan Leaf, amely tavaly, 2011-ben vitte el a díjat.

Gyártó Győzelmek Típus (év)
Fiat 9 124 (1967), 128 (1970), 127 (1972), Uno (1984), Tipo (1989), Punto (1995), Bravo/Brava (1996), Panda (2004), 500 (2008)
Renault 6 16 (1966), 9 (1982), Clio (1991), Scénic (1997), Mégane (2003), Clio (2006) 
Ford 5 Escort (1981), Granada/Scorpio (1986), Mondeo (1994), Focus (1999), S-Max (2007)
Opel 4 Kadett/Astra (1985), Omega/Carlton (1987), Insignia (2009), Ampera (2012)
Peugeot 3 504 (1969), 405 (1988), 307 (2002)
Citroën 3 GS (1971), CX (1975), XM (1990)   
Alfa Romeo 2 156 (1998), 147 (2001)
Audi 2 80 (1973), 100 (1983)
Nissan 2 Micra (1993), Leaf (2011)
Simca 2 1307-1308 (1976), Horizon (1979)
Rover 2 P6 (1964), SD1/3500 (1977) 
Toyota  2 Yaris (2000), Prius (2005)
Volkswagen 2 Golf III (1992), Polo (2010)
Austin 1 1800 (1965) 
Lancia 1 Delta (1980)
Mercedes-Benz 1 S-Class (1974) 
NSU 1 Ro 80 (1968) 
Porsche 1 928 (1978) 




KAPCSOLÓDÓ CIKKEK