Öt motorja van a Tata miniautójának

Vágólapra másolva!
Négy elektromos és egy benzinmotorja is van a Genfben leleplezett Tata Megapixel tanulmánynak.
Vágólapra másolva!

Forrás: Tata
A Megapixellel mutatja be új formanyelvét a Tata

Érdekes tanulmányautóval lepte meg a genfi nagyérdeműt az indiai Tata Motors. Az aprócska Megapixelbe minden kerékre jut egy elektromos motor, amelyek tengelyenként akár ellentétesen is képesek hajtani a kerekeket, így a miniautó fordulóköre állítólag mindössze 2,8 méter.

Forrás: Tata
Hagyományos visszapillantók helyett kamerák néznek hátra

A négy elektromos motor mellé egy benzinmotort is kapott a Megapixxel, ám ennek csupán az a feladata, hogy generátorként tölti az autó lítium-ion akkumulátorait, amelyek természetesen elektromos hálózatról is fel lehet tölteni, ráadásul nem is akárhogyan, vezeték nélkül, elég csak az indukciós töltő fölé parkolni.

Forrás: Tata
Nem egy megszokott ajtómechanizmus

A Tata állítása szerint egy tank benzinnel és teljesen feltöltött telepekkel a Megapixel hatótávolsága elérheti a 900 kilométert, amely során mindössze 22 gramm szén-dioxidot ereget a levegőbe kilométerenként.

Forrás: Tata
Gombok helyett érintőképernyő

A Megapixel további érdekessége, hogy az ajtajai nem megszokott módon nyílnak, nincs B oszlopa, így feltehetően még könnyebb bejutni az utastérbe, ahol ugyancsak meglehetősen sok jövőbe mutató megoldást találni. Az autó funkcióit és működését egy hatalmas érintőképernyőn keresztül lehet irányítani és nyomon követni.