Kabrió is készül az új VW Passatból

Volkswagen Passat CC 2012
Vágólapra másolva!
Két éven belül jön a német középkategóriás új generációja. A megszokott szedán és a kombi mellett kupét és kabriót is terveznek, jön egy új 170 lóerős biturbó dízel, és konnektoros hibrid is lesz belőle.
Vágólapra másolva!

Már a vadonatúj MQB platformra épül a Volkswagen Passat következő generációja, amely a mostani, erős modellfrissítéshez képest már vadonatúj autó lesz.

A wolfsburgiak szándéka, hogy még feljebb emeljék a Passatot a ranglétrán, ezért nem csupán nagyobbra nő elődjénél, de olyan karosszériákkal is kapható lesz, amelyekkel eddig még soha.

Jön a kupé és a kabrió kivitel, de a már csak simán CC néven forgalmazott négyajtós kupé is a kínálatban marad. Műszakilag alapvetően megújul, bár a közös platform miatt nem különbözik majd radikálisan a konszern többi hasonló modelljétől.

Benzinesek közül várhatóan 1,4-es, 1,8-as és kétliteres TSI motorokkal szerelik, 130 és 250 lóerő közötti teljesítménnyel. A dízelkínálatban egy újdonság is várható, a biturbós biTDI, 170 lóerővel.

A következő Passat már kiveszi a részét a hibridkorszakból: rendelhető lesz egy lítiumion akkuval működő villanymotorral kombinált 1.4 TSI-vel is, amelyek együttes teljesítménye szintén 170 lóerő körül alakul.

Akár konnektorról is tölthetik majd a tulajdonosok, így nagyjából 50 km-t tehet majd meg elektromos üzemben. A leleplezést 2014 nyarára ígérik.