Aki formát adott a Porschénak

Ferdinand Alexander Porsche
Vágólapra másolva!
A stuttgarti cég legsikeresebb modelljének megálmodóját eltanácsolták a formatervező iskolából, de a Porsche-unoka nem hagyta magát. Két legendás sportkocsi megrajzolása után saját stúdiót alapított, ahol a karórától a hűtőgépen át a motorcsónakig számtalan formaterv született. Mit hagyott maga után a 76 évesen elhunyt Ferdinand Alexander Porsche, aki magát nem művésznek, csupán tehetséges iparosnak tartotta?
Vágólapra másolva!

Lassan itt hagynak bennünket az autótörténelem nagy generációjának utolsó bástyái is. A népautóért harcoló Ferdinand Porsche unokája, a sportautógyár alapkövét letevő Ferry Porsche fia, Ferdinand Alexander Porsche autók iránti szenvedélyét híres felmenőitől örökölte, és harmadik generációs Porscheként is sikerült olyan maradandót alkotnia, melyből a stuttgarti cég máig megél.

Forrás: Porsche
Ferdinand Alexander Porsche és főműve, a 911-es

Legendát alkotott, pedig nagyapjával és apjával ellentétben nem értett az autókhoz. A két idősebb Ferdinand zseniális mérnök volt. Nagyapjának főműve a bárki számára elérhető autó, a Volkswagen volt, de szolgálta a náci birodalmat is, amelynek profi harckocsikat készített.

Forrás: Porsche
Ferry és Ferdinand Porsche az Ausztriában készült, első sportkocsi mellett

Apja műszaki érzékét Ferry Porsche is örökölte, java részét természetesen az évek során sajátította el tőle, majd 1931-ben közös tervező irodát nyitottak Stuttgartban és több projekten, így a Volkswagen Bogáron is közösen dolgoztak. (Bár a végleges modell elkészítése valóban a Porsche család érdeme, Barényi Bélának, a Mercedes-Benz mérnökének bíróság előtt is sikerült bizonyítania, hogy a kisautó szinte pontosan megegyezik az ő meg nem valósult, csupán a tervezőasztalon létező népautójával.)

Forrás: Porsche
Ferdinand Alexander és apja, Ferry egy agyagmodellel 1959-ben

A háború után apját a franciák háborús bűnökkel vádolták és Franciaországban húsz hónapig fogva tartották - közben rávették, hogy segítsen a Renault 4CV tervezésében - a Volkswagen Művek pedig angol fennhatóság alá került, így Ferry az ausztriai Gmündbe települt és egyedül vezette tovább a közös vállalkozást, hogy a tervekből befolyó pénzből kifizethesse az óvadékot apjáért. Szabadulása után az idősebb Porsche szemügyre vette az 1939-ben elkészített első 356-ost, és azt mondta: "Én is pontosan így csináltam volna."

Forrás: Porsche
Apa és fia a Porsche 356 A Carrera Hardtoppal 1958-ban

Ferry - látva apja megrendült egészségi állapotát - elvitte Wolfsburgba, hogy lássa, hogyan készül álma, a népautó. A gyárat igazgató Heinz Nordhoff kapva kapott az alkalmon és szerződét ajánlott nekik, melyben minden szükséges dolgot biztosít a Porsche sportautók elkészítéséhez, cserébe a Bogár tökéletesítéséért, némi részesedéssel és az osztrák forgalmazás kizárólagos jogával. Néhány 356-os még készült Ausztriában, 1949-ben azonban visszatérhettek eredeti műhelyükbe, Stuttgart-Zuffenhausenbe, ahol az amerikai fennhatóság ellenére megalapították a sportautógyárat.

Forrás: Porsche
A 911-es új fejezetet nyitott az autótörténelemben, formája máig fennmaradt

A 356-os óriási siker lett, népszerűsége messze meghaladta a család várakozásait. Akkoriban már három generáció dolgozott a Porschéken, hiszen Ferdinand Alexander is élénken érdeklődött az autók iránt. Az viszont hamar kiderült, hogy műszakilag nincs hozzá érzéke. Míg apját és nagyapját a kocsik műszaki háttere, őt sokkal inkább a piacra kerülő termék külseje, formája érdekelte. Elment a németországi Ulmba, hogy ipari formatervezést tanuljon, de elbocsátották, mert nem tartották hozzá elég tehetségesnek, ezért a munkát a családi vállalkozásban Erwin Komenda mellett folytatta.

Forrás: Porsche
A Porsche-unokából nem lett volna jó mérnök, ő a formatervezéshez értett

A hatvanas évek elején eljött az idő a 356-os lecserélésére. Ferdinand Alexanderé volt a megtisztelő feladat, hogy megtervezze a sikeres modell méltó utódját. Ferry tanácsait és elképzelését követve tágasabb és praktikusabb autót tervezett, különös tekintettel a csomagtartó méretére. Apja ugyanis arról álmodott, hogy autóit az egész család használhassa, ezért később kísérletezésből több nyújtott tengelytávú változatot is készíttetett. Az ifjú Ferdinand Porsche tervei meg is feleltek elképzelésének, de a vezető formatervezői posztot betöltő Komendának nem tetszettek, és csak változtatásokkal lett volna hajlandó elkészíteni, ezért inkább kiadták a munkát az utca túloldalán működő Reutter cégnek.

Forrás: Porsche
Ferdinand Alexander a 904-es versenyautó tervezése közben 1963-ban

A 901-es kódnéven futó új autót már piacra dobása előtt megvétózta a Peugeot, mert a francia cég levédette azokat a számkombinációkat, melyek közepén nulla van, emiatt változtatták meg a nevét 911-esre. A Porsche család tagjaira jellemző dacból azonban mégis megtartották az eredeti nevet, de azt csupán gyári típuskódként jegyzik. 1963-ban végül hivatalosan is bemutathatták, majd egy év múlva megkezdhették a gyártását annak a sportkocsinak, amely a legifjabb Porsche keze nyomán ismét új fejezetet nyitott az autótörténelemben.

Forrás: Porsche
Gyorsan kellett megtervezni a 904-est, az eredeti tervek kerültek gyártásba

Mai napig ez a márka legnépszerűbb modellje, formája élő klasszikussá, igazi ikonná vált. A vevők annyira imádják, hogy a cégnek esze ágában sincs változtatni rajta, még akkor sem, ha az utolsó csavarig áttervezik, mint 2011-ben, a 991-essel tették. Ferdinand Alexander nem csupán főművével írta be magát örökre a márka nagy könyvébe, hanem azzal a kis sportkocsival is, melyet közvetlenül utána tervezett és kedvenc munkájának tartott. Mert számára a formatervezés nem volt más, mint munka. Nem is érezte magát művésznek, pusztán egy jó képességű iparosnak.

Forrás: Porsche
A 904-es volt a magát tehetséges iparosnak tartó Porsche kedvenc munkája

Kedvence a rohammunkában megrajzolt 904-es versenyautó volt. A Forma-1 elhagyása után ezzel az autóval tért vissza a cég a pályaversenyzéshez. Nagyon rövid idő alatt kellett elkészülnie, egyáltalán nem volt idő a tervek finomítására, ezért a végleges autó az eredeti tervek szerint kerülhetett gyártásba. Üvegszálas karosszériáját a Heinkel repülőgépgyár készítette. A 904-es nevet persze ezúttal is csak cégen belül használhatták, mert a Peugeot ezt a számot is levédette, ezért hivatalosan Carrera GTS néven forgalmazták.

Forrás: Porsche
Saját formatervező cégénél kisebb-nagyobb használati tárgyakat is tervezett

Ferdinand Alexander karrierjét mégsem a Porschénél folytatta. Miután megváltozott a márka jogi formája és a családot kizárták a menedzsmentből, megalapította saját formatervező irodáját, Porsche Design néven, melynek székhelyét Stuttgartból a család ausztriai birtoka, a Zell am See mellett fekvő Schüttgut közelébe tette át. Kezdetben egy svájci óragyár számára készítettek egyedi modelleket, később betörtek a napszemüvegek piacára is az azóta elterjedt csepp alakú lencsével, melyet egészen meglepő színösszeállításokban készítettek el.

Forrás: Porsche
A világ autórajongói hálásak lehetnek a 911-esért, akárcsak a Porsche vezetősége

A cég fennállása óta tervezett hűtőt, tévét, mobiltelefont és luxus motorcsónakot is. Az évtizedeken át magántulajdonban levő vállalkozásban 13 százalékos résztulajdont vásárolt az autókat gyártó Dr.-Ing. hc F. Porsche AG, ahol Ferdinand Alexander 1990 és 1993 között az igazgatótanács elnöke volt, majd megörökölte apja helyét a felügyelőbizottságban. 2005-ben rossz egészségi állapota miatt nyugdíjba vonult, április 5-én, 76 éves korában hunyt el. Matthias Müller vezérigazgató elmondta, ő teremtette meg azt a formatervezési kultúrát, amely megkülönbözteti a Porschét más sportkocsi gyártóktól.