Az egykori Taurus gyárban gumimatracokkal kezdték a termelést ötven éve, ma évi kétmillió abroncsot sütnek főleg luxus és sportautókra. Megnéztük, hogy csinálják és közben kiderült a szőrös gumi titka.

Porschéken is találkozhatunk vele
1962-ben kezdődött a nyíregyházi gumigyár története, a gumiipar egyes termékeinek gyártását költöztették a térségbe. Pöttyös labdákkal indult a termelés, a hetvenes években már gumimatracot és felfújható gumicsónakokat is készítettek a munkások. Ekkortájt jött a fordulat, az exportra való termelés kapott prioritást, így született meg a Taurus Gumiipari Vállalat és kezdődött el a mezőgazdasági abroncsok készítése.
1979 novemberében adták át az új üzemet, a gyártási eljárást az amerikai BF Goodrichtől vásárolta meg a cég és honosította meg a textilradiál szerkezetet. Komoly nemzetközi sikereket követően a Michelin szemet vetett a Taurusra és 1996 októberében privatizálta a vállalatot, az első Michelin-Kleber márkájú mezőgazdasági abroncs 1998 augusztusában készült el.
2004-ben úgy döntött a cégcsoport, hogy személyautóabroncsok gyártására áll át Magyarországon, az első darab egy évvel később el is készült, a sorozatgyártási engedély 2006-ra érkezett meg. Folyamatos bővítések eredményeként jelenleg évi kétmillió darab abroncsot állít elő Nyíregyházán a Michelin, a gyár ötvenedik évfordulója alkalmából mi is végigsétálhattunk a gépsorok mellett.

Készül az abroncs futófelülelete
A Michelin prémiummárkák számára gyárt nagyteljesítményű gumikat Magyarországon, 16-21 colig 120 különböző méretben és húszféle mintázattal. Gyárilag a Nyíregyházán készült Michelinek kerülnek több Porschére, Land Roverre és Volvóra, a teljes termelés mintegy harmada jut egyenesen az autógyártókhoz. Az exkluzív jellegű gyártás miatt egy-egy sorozat gumiból mindössze 15-30 ezer darab készül, sok a méretváltás. Egyes méreteket kizárólag Nyíregyházán készít a Michelin.
Itthon a gyártási fázisok nem mindegyikével foglalkoznak, a titkos összetételű nyers keverék és a merevségért felelős acélszövet egyéb üzemekből érkezik Magyarországra. Kevés emberi beavatkozást igényel a nyers gumi kész abronccsá formázása, a sorokon dolgozó munkások főleg felügyelő szerepet látnak el.

A nyers gumi felépítése nem automatizált folyamat
A nyers gumikeveréket hatalmas gépek szívják magukba és préselik lapossá, közben egy másik állomáson kézi erővel vágja méretre egy munkás az aktuális modellnek megfelelő acélszövetet, míg egy másik az oldalfallal foglalkozik. Nagyon leegyszerűsítve a folyamatok egy ponton találkoznak, elkészül a nyers abroncs tapadós futófelülettel, de még mintázat nélkül. Maga a futófelület is egy keverék, külön összetevők felelősek a tapadásért és a gördülési ellenállásért/takarékosságért, utóbbira a hűtőszekrényekről ismert jelölési rendszert vezetnek be idén. Az energiatakarékosság szerint matricázott gumik gyártása szeptemberben indul Nyíregyházán.
Következő fázis a vulkanizálás: a nyers abroncsot egy ballon felfújásával préselik bele a jelöléseket és mintázatot tartalmazó formába. A Michelin a folyamathoz gőzt használ, a vulkanizálás időtartama és az alkalmazott hőmérséklet ipari titoknak minősül. Minden egyes abroncsot szemrevételezéssel megvizsgálnak, kézi erővel letépkedik róluk a vulkanizálás után megmaradt, túlságosan nagy méretű gumidarabokat, majd egyes abroncsokat szúrópróbaszerűen számítógéppel is megvizsgálnak, ebből következtetve az aktuális sorozat minőségére.

A nyers gumi elkészülése után szállítószalagra kerül
Az utolsó fázisban minden egyes abroncsot az előírt nyomásra fújják fel és futáspróbának vetik alá. Az eredmények alapján minden egyes gumi kap egy osztályzatot, de a Michelin nem alkalmaz megkülönböztetést: olyan nem lehetséges, hogy a gyengébben sikerült darabokat például csak Kelet-Európában dobja piacra. A mintázatukban kishibás darabokat csiszolással javítják, az esetleges nagyobb hibák esetén gumipótlásra is sor kerül, de ezeknek a daraboknak a minősége állítólag megegyezik az eleve hibátlanokéval és piacra is kerülnek. A javíthatatlan abroncsokat megsemmisítik, a napi selejtszám titkos.

A szállítópályán a vulkanizálóhoz vezet az út
De mitől szőrös az új abroncs? Attól, hogy a vulkanizálási eljárás során a formába nagy nyomással préselik a gumit, a gyártástechnológiai okok miatt hagyott kis nyílásokon távozó gumi pedig szőrösödést okoz. Festett csíkok megrendelői igénytől függően kerülnek a gumikra, sok partner számára - raktározási okok miatt - így könnyebb a méretosztályozás. És nem rejtély többé az sem, hogy egyes modellek anyagukban mitől mattak vagy fényesebbek: utóbbi főleg a jóval lágyabb téli abroncsokra jellemző, amelyekhez puhább gumikeveréket is használnak. Ez hajlamosabb beleragadni a vulkanizáló formába, ezt elkerülendő alkalmaznak olyan anyagokat, amelyek a fényes csillogásért felelősek.
Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
A Peugeot is felszállt a legújabb divathullámra és egy kisautóját továbbpumpálva csinált egy mini szabaidőautót. A Nissan Juke-nak nincs félnivalója, az Opel Mokka, a ...
Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
A Peugeot is felszállt a legújabb divathullámra és egy kisautóját továbbpumpálva csinált egy mini szabaidőautót. A Nissan Juke-nak nincs félnivalója, az Opel Mokka, a ...
Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
A Peugeot is felszállt a legújabb divathullámra és egy kisautóját továbbpumpálva csinált egy mini szabaidőautót. A Nissan Juke-nak nincs félnivalója, az Opel Mokka, a ...
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
A Ford válasza a Bogárra - Taunus 12m (1966) veterán teszt
A Ford ezzel az autóval akarta megállítani Amerikában a Volkswagen Bogár térhódítását az olcsó kisautók piacán, de nem igazán jött be az elképzelés, ezért fogták a ...
Csak a fejedre vigyázz! - Mercedes-Benz CLA-menetpróba
A kizárólag Kecskeméten készülő négyajtós Merci esetében a látványos formaterv fontosabb volt a praktikumnál. A CLA szerencsére vezetési élménnyel kompenzál, pályán sem ...
Képzelt riport egy autóvásárlásról - Audi S6 teszt
Három tagbaszakadt maffiózót nem könnyű rábeszélni egy sportlimuzinra, ha egyszer oda a legendás Lamborghini-motor, és még a lóerő háborúban is vesztésre áll, de egy ...
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.