Több nézőre számítanak a hungaroringi WTCC-futamon

wtcc hungaroring
Vágólapra másolva!
Tavaly még ingyenes volt a hungaroringi WTCC-verseny, idén viszont már háromezer forint egy pelépő. Ennek ellenére a szervezők abban bíznak, hogy a tavalyi 70 ezerhez képest többen fognak kilátogatni a most hétvégi futamokra.
Vágólapra másolva!

Fotó: Farkas Péter [origo]
Michelisz változatlan technikával indul idén is, de Wéber személyében már van egy csapattársa

A túraautó-vb (WTCC) mezőnye több márkakupával (Lada Granta, Formula Abarth, Italian F3, AutoGP, Lotus Ladies Cup) együtt péntektől vasárnapig vendégeskedik Mogyoródon, a hazai közönség idén már két hazai versenyzőnek, Michelisz Norbertnek és Wéber Gábornak szurkolhat az eseményen. Mindketten a Zengő Motorsport narancs-fekete BMW-i hajtják majd. Különlegesség, hogy a gyári Lada csapat idén először nálunk áll rajthoz a WTCC mezőnyében.

Fotó: Farkas Péter [origo]
Tavaly megtelt a fő tribün vasárnap, és hatalmas dugó volt a környéken

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az m1 Ma reggel című műsorában csütörtökön azt mondta, hogy a háromezer forintos jegyárat úgy alakították ki, hogy az ne legyen megterhelő a magyar családok számára. "Tudni kell, hogy egy ilyen verseny megrendezése nem olcsó. A WTCC magyar futamának bejelentési díja a nemzetközi szövetség, a FIA felé mindössze ötezer euróval kevesebb, mint a Forma-1-es Magyar Nagydíjé" - fogalmazott a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke. "Tavaly az állami támogatásnak köszönhetően tudtuk vendégül látni a túraautó-vb mezőnyét, idén bevételt kell produkálnunk, az egyetlen bevételi forrásunkat pedig a jegyek jelentik. Azt reméljük, hogy a belépők háromezer forintos ára nem lesz megterhelő a magyar szurkolók számára" - nyilatkozta. Gyulay hozzátette, a Hungaroring számára fontos, hogy ne csak F1-es futamot rendezzen, s azt mondta, a kimutatások szerint tavaly 47 millióan látták világszerte a WTCC mogyoródi futamait.

Forrás: Hungaroring
A nézők számára a 7-es és a 8-as kapu lesz nyitva egész hétvégén, vasárnap a 2-es is

Az egyszer váltott háromezer forintos jeggyel péntektől vasárnapig bármikor be lehet bemenni a nézőtérre, aki a paddock területére is be akar lépni, annak még háromezer forintot kell fizetnie naponta. 14 éves kor alatt felnőtt kísérővel ingyen lehet belépni a nézőtérre és a paddockba is. Vasárnap 7 órától az 56-osok teréről ingyenes buszjáratok indulnak a főbejárat felé.

Időterv:

Szombat (2012.05.05)

09:00 - 09:30 WTCC első szabadedzés

11:10 - 11:40 WTCC második szabadedzés

14:00 - 14:20 WTCC első időmérő edzés

14:25 - 14:35 WTCC második időmérő edzés

Vasárnap (2012.05.06)

08:45 - 09:00 WTCC bemelegítő edzés

11:20 - 11:45 WTCC első futam, gördülő rajt, 12 kör

14:35 - 15:00 WTCC második futam, álló rajt, 12 kör