Vágólapra másolva!
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat. Az elismerést június 20-án adják át Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

Az ETSC célja a közlekedésben előforduló halálesetek és balesetek számának csökkentése. Az 1993-ban alakult szervezet nemzetközi együttműködéssel elsősorban kutatási tevékenységet végez. A tanács átfogó kutatások eredményeinek közzétételével, kidolgozott javaslatokkal, szakértői tanácsokkal látja el az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet, valamint az EU tagállamait. A kutatás-fejlesztési tevékenység mellett kiemelt feladatának tekinti a meglévő eredmények közzétételét a szakma képviselői és a törvényhozók körében, valamint a társadalom széles rétegeivel való megismertetését, elfogadtatását is.

A szervezet 2006-ban határozta meg az úgynevezett Közlekedésbiztonsági Teljesítmény Indexet (PIN), amely a tagállamok teljesítményének összehasonlításával lehetővé teszi a legjobb gyakorlatok népszerűsítését Európában, és olyan iránymutatást ad, amely biztonságos közúti közlekedési rendszert biztosít. Az index felöleli a közlekedésbiztonság minden releváns területét, így a közutak vonatkozásában többek között a közlekedők magatartását, az infrastruktúrát, a gépjárműveket csakúgy, mint a közlekedésbiztonsági döntéshozatalt.

A programban harminc ország nemzeti kutatóintézetei és független kutatói vesznek részt, hogy a projekt keretében értékelt tudományos eredményeket hatékonyan közvetítsék az európai közlekedésbiztonsági döntéshozóknak. A PIN-projekt során a tanács az éves jelentés eredményeit teszi közzé, és PIN-díjjal jutalmazza a legjobban teljesítő ország közlekedésbiztonsági politikáért felelős magas rangú döntéshozóját. A korábban többek között Észtországnak, Franciaországnak és Svédországnak ítélt díjjal idén Magyarországot tünteti ki az ETSC brüsszeli konferenciája keretében.