Jelentősen drágulhat a benzin szerdától

Vágólapra másolva!
A forint gyengülése és a kőolaj világpiaci árának emelkedése miatt a benzin esetében 10 forint körüli, míg a gázolaj esetében 2-3 forint áremelést indokolnak. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 436 forint, a gázolajé pedig 432 forint lehet május 30-ától - derül ki a GKI Energiakutató Kft. előrejelzéséből.
Vágólapra másolva!

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon nyolc hete tartó csökkenő trendje megtorpant, az elmúlt héthez képest az árak újra emelkedtek, átlagosan 1,5 százalékkal. A gázolaj jegyzésára nagyjából ugyanilyen mértékben, de tovább csökkent, heti átlagban 1,7 százalékkal. A forint a dollárral szemben viszont számottevően tovább gyengült, átlagosan 2,2 százalékkal. A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 3,7 százalékos, míg a gázolaj esetében 0,4 százalékos emelkedést mutatnak.

A nemzetközi piaci folyamatok összességében - a 27 százalékos áfával is növelten - a benzin esetében ezen a héten 5 forint körüli emelést, míg a gázolaj esetében stagnáló árakat indokolnak. Ugyanakkor az elmúlt héten a nemzetközi piaci mozgásokkal szemben a Mol nem emelt árat - vélhetően az árfolyam visszaerősödésére számítva. A dollár-forint árfolyam a héten azonban tovább gyengült, így a benzin esetében kábé 5, míg a gázolaj esetében mintegy 2 forintos elmaradt áremelést a Mol várhatóan a jövő héten fogja érvényesíteni az árakban. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 436 forint, a gázolajé pedig 432 forint lehet szerdától - áll GKI honlapján közzétett elemzésben.