Három és fél napig állt a BMW mellett, megnyerte

2012.06.01. 9:46

Egy kínai férfi 87 órán keresztül állt egy 1-es BMW mellett, ezzel az övé lett. De nem örökbe, csak öt évig használhatja.

Furcsa versenyt hirdetett egy csengdui autókereskedés, a játék főnyereménye egy BMW 1-es sorozat volt. Az nyerhette meg az autót, aki a legtovább kitart mellette úgy, hogy az egyik kezét rajta tartja, a győztes 87 órán keresztül bírta. Valamelyest - vagy éppen erősen - csökkenti a nyeremény értékét, hogy a kitartó győztes csupán használati jogot nyert, öt év múlva ugyanis vissza kell adnia az autót a játék szervezőjének. Nem teljesen világos, hogy a következő fél évtizedben kinek kell fizetnie a fenntartási és üzemeltetési költséget, de valószínűleg ez a győztes felelőssége lesz.

A szabályok lehetővé tették, hogy négy óra álldogálás után a játékosok 15 perc pihenőt tartsanak, a szünetben kimehettek a mosdóba, bekaphattak néhány falatot és pihenhettek is, ha tudtak. A 27 éves nyertes a játék végére teljesen kimerült: forgott vele a világ, úgy érezte, mintha méhek repkednének a fülében, a lábát meg gyakorlatilag nem érezte. "Olyan érzés, mintha elraboltak volna" - vallotta be, de a slusszkulcsot azért büszkén és boldogan vette át.